kesport.hu

Európa Liga visszavágó: Aktobe – KTE – végeredmény: 0-0 (össz.: 1-1) – élő

Magyar idő szerint csütörtökön 18 órától a kazahsztáni Aktobe városában harcolhatja ki a Kecskeméti TE a továbbjutást a harmadik körbe az Európa Liga-selejtezőjében. Az első, hírös városi mérkőzés 1-1-esdöntetlennel végződött, így Tomiszlav Szivics alakulatának mindenképp gólt kell lőnie idegenben.

90+3. perc: Dossoé a meccs utolsó próbálkozása, de ez is kimarad, 0-0 a vége, idegenben lőtt góllal az FK Aktobe lépett az Európa Liga harmadik selejtező körébe.

90+3. perc: A frissen beállt Avercsenko gyorsan besárgul.

90+2. perc: Avercsenko – Maletics csere az Aktobénél.

90. perc: Három perc a hosszabbítás.

86. perc: Litsingi lövése akadt el, majd Ribánszki védett Csicsulin kísérlete után.

84. perc: Kettőscserét eszközöl Tomiszlav Szivics: Bertus és Dosso jön Ebala és Csukics helyett.

82. perc: Szmakov állt oda egy Mané elleni szabálytalanság miatt megítélt szabadrúgáshoz, de nem talált kaput.

79. perc: Újabb csere az Aktobéban, Semionov váltja Logvinyenkot.

78. perc: Radanovics is Mané felrúgása miatt kapja sárga lapját.

75. perc: A kazahok is cserélnek: Diljas helyett Lisenkov folytatja.

75. perc: Tökölit állította meg lesen az ukrán játékvezető.

73. perc: Mohl Dávid is feliratkozik a sárga laposak közé, Koszticsot faultolta.

72. perc: Csere a Kecskemétnél: Gyurcsó le, Litsingi be.

70. perc: Most Tököli előtt adódott lehetőség, de nem talált kaput a csapatkapitány.

66. perc: Csukics tüzelt egy csel után, de a hazaiak kapusa, Szidelnyikov jól avatkozott játékba, nagy helyzet volt.

61. perc: Hajrullin és Logvinyenko is lövéssel próbálkozott, de egyikük sem járt sikerrel.

56. perc: Hajrullin próbálta bevenni Ribánszki kapuját, de szögletre tisztázott a kecskeméti hálóőr.

54. perc: Szmakov állt oda a szabadrúgáshoz, de blokkolták kísérletét.

53. perc: Alempijevics szabálytalankodott sárgát érően Mané-val szemben.

51. perc: Mané lövése után Ribánszki mutatott be védést.

46. perc: Elkezdődött a második félidő.

II. félidő

hirdetés

45+3. perc: Szavics kapott sárga lapos figyelmeztetést. Vége az első félidőnek, 0-0. Egyelőre a kazahok állnak továbbjutásra idegenben lőtt góljuk miatt.

45+2. perc: Szmakov bal oldali szögletét Csicsulin csúsztatta a bal alsó felé, de elkerülte Ribánszki kapuját.

45. perc: Foxi adott kiváló indítást Tökölinek, aki a jobb szélen érkező Gyurcsóhoz emelt a védők gyűrűjéből, ám a fiatal kölcsönjátékos csúnyán fölé bombázott.

42. perc: Csicsulin került nagy helyzetbe, próbálta a jobb hosszúba átemelni, de célt tévesztett.

36. perc: Foxi kényszerítőzött Tökölivel, majd lőtt 12 méterről, balról méterekkel fölé kapásból. Nagy lehetőség volt.

34. perc: Tököli kapott remek kiugratást, de résen volt a hazaiak kapusa, kapujából kifutva tudott tisztázni a rutinos támadó elől.

33. perc: Kontrákkal próbál operálni a hírös városi együttes, eddig nem sok sikerrel.

29. perc: Hajrullin tekerte veszélyesen kapura a lasztit, Ribánszkinak kellett kipaskolni a léc alá tartó játékszert.

28. perc: Radanovics újra a pályán!

27. perc: Radanovicsot hordágyon kellett levinni a pályáról, reméljük nem komoly. Kosztics a csúnya becsúszásért sárgát kapott.

23. perc: Mane 22 méteres löketét magabiztosan fogta Ribánszki.

19. perc: Hajrullin jobb oldali szögletére repült be veszélyesen Maletics, de a védőkben elakadt a kísérlet. Szavics lent is maradt, de tudja folytatni.

17. perc: Egyelőre többet birtokolják a labdát az aktobeiek, de a Kecskemét védelme idáig jól állja a sarat.

12. perc: Gyurcsó sárgult be.

10. perc: Szmakov végezte el a másik oldalon 25-ről a szabadrúgást. A jobb rövidre tartó löketet Ribánszki bokszolta ki oldalra a mezőnybe.

9. perc: Foxi cselezte magát a 16-os előterébe, majd Csukicshoz passzolt, aki 20-ról tüzelt. Lövése középre tartott, nem okozott gondot Szidelnyikovnak.

6. perc: A megítélt szabadrúgás után Foxi tekert bal oldalról, 25 méterről a kazahok kapuja elé, de nem érkezett senki, kirúgás következik.

3. perc: Maletics szorult ápolásra.

1. perc: A KTE kezdte az összecsapást.

0. perc: Vonulnak a pályára a csapatok. A KTE fekete mezben, a hazaiak pedig a szokásos piros-fehérben.

FK Aktobe – KTE
Európa Liga, második selejtező kör, második mérkőzés
Aktobe, 2011. 07. 21., 18:00

vezeti: Sergiy Boiko (UKR), Oleksandr Yakymenko (UKR), Leonid Iarmolynskyi (UKR)

FK Aktobe: Szidelnyikov – Kenzsiszarijev, Szmakov, Csicsulin, Primus – Kosztics, Hajrullin, Logvinyenko – Mane, Djilasz, Maletics
csere: Boicsenko (k), Badlo, Sakhalbajev, Kokhlov, Szemjonov, Averchenko, Lisenkov
vezetőedző: Vladimir Mukhanov

Kecskeméti TE: Ribánszki – Alempijevics, Radanovics, Balogh, Mohl – Ebala, Csukics, Szavics, – Gyurcsó, Foxi – Tököli
csere: Antal (k), Simon, Gyagya, Bertus, Litsingi, Dosso, Koszó
vezetedző: Tomiszlav Szivics

208 hozzászólás

  1. Pingback: Propeller

  2. magdianyus

    2011. július 21. csütörtök at 17:48

    Hajrá KTE!!

  3. Vilibá

    2011. július 21. csütörtök at 17:49

    Csak a KTE!

  4. Rocker

    2011. július 21. csütörtök at 17:50

    Mondjuk nem lett volna baj, ha nem volt szovjet tagköztársasági jv.-ket kapunk. Remélem, nem ezen múlik majd!

  5. novo

    2011. július 21. csütörtök at 17:51

    Nekem nem akar müködni a kazah online tv :(

  6. dark

    2011. július 21. csütörtök at 17:53

  7. dark

    2011. július 21. csütörtök at 17:53

    ez nekem megy

  8. novo

    2011. július 21. csütörtök at 17:55

    az nem mükszik…3 sec adás 5 min töltés :(

  9. dark

    2011. július 21. csütörtök at 17:56

    Apa kezdődik:)

  10. zsumama

    2011. július 21. csütörtök at 17:56

    Kezdődik…. GYERÜNK drágáim, gyerünk!!!!!!!!!!!!!!!!

  11. horesz

    2011. július 21. csütörtök at 17:57

    Nekem nagyon szépen megy.Remélem nem lesz semmi baj meccs közben!

  12. Agy

    2011. július 21. csütörtök at 17:57

    Nekem szépen megy.

  13. turbogabor

    2011. július 21. csütörtök at 17:58

    ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
    Kjecskemet:):)

  14. dark

    2011. július 21. csütörtök at 17:59

    Jó az előérzetem

  15. Agy

    2011. július 21. csütörtök at 17:59

    Tiszta feketében a Kecsó. hmm.

  16. Nandesz

    2011. július 21. csütörtök at 18:00

    Basszus, nekem nem megy online…. :(

  17. dark

    2011. július 21. csütörtök at 18:00

    1-3

  18. PP

    2011. július 21. csütörtök at 18:00

    Hajrá Fekete Sereg!!! ;)

  19. zsumama

    2011. július 21. csütörtök at 18:00

    Nem remeg az inunk, nem félünk, focizunk, úgy, mint a kupadöntőn!!!!!!!!!!!!

  20. akom

    2011. július 21. csütörtök at 18:01

    Fekete sereg!

    HAJRÁ KTE!!!

  21. PP

    2011. július 21. csütörtök at 18:02

    Ez a büntető mezünk! ;)

  22. dark

    2011. július 21. csütörtök at 18:02

    á mi ez a fekete?

  23. sz1lard

    2011. július 21. csütörtök at 18:02

    vki tudna dobni ide egy linket hol lehet nézni a meccset?

  24. dark

    2011. július 21. csütörtök at 18:03

    Hajrá KTE

  25. gego007

    2011. július 21. csütörtök at 18:03

    Hajrá KÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁTÉÉÉÉÉÉJEEEEEEEE!!!!!

  26. turbogabor

    2011. július 21. csütörtök at 18:03

    Ezt a mezt még sose láttam

  27. Agy

    2011. július 21. csütörtök at 18:03

    sz1lard
    Már linkelték: http://kaztrk.kz/rus/online/#go

  28. eccibond

    2011. július 21. csütörtök at 18:03

    milyen böngészővel nézitek?

  29. turbogabor

    2011. július 21. csütörtök at 18:04

    Baszott jó a kommentár, már fetrengek a röhögéstől

  30. horesz

    2011. július 21. csütörtök at 18:04

    basszus most nem megy.Nektek jó?????????

  31. dark

    2011. július 21. csütörtök at 18:04

    firefox

  32. dark

    2011. július 21. csütörtök at 18:05

    na máris fekszenek

  33. Attila

    2011. július 21. csütörtök at 18:05

    Nekem jó!
    Mozilla

  34. turbogabor

    2011. július 21. csütörtök at 18:06

    nálam tökéletes 10 megás net + 23″ monitor:)

  35. 124

    2011. július 21. csütörtök at 18:07

    Ez, így fog menni,akinek nem elég széles a netje!!!
    Nekem is Hol van hol nincs.

  36. akom

    2011. július 21. csütörtök at 18:07

    Megy a bőrözés keményen ! :D

  37. turbogabor

    2011. július 21. csütörtök at 18:08

    állítólag Sivic és néhány játékos nagy összeget tett magukra a tippmixen…. :) úgyhogy én is megraktam:)

  38. PP

    2011. július 21. csütörtök at 18:08

    hogy lehet így elrúgni egy szabadrúgást hogy még kapura sem megy… foxi….

  39. drukker62

    2011. július 21. csütörtök at 18:08

    Nekem se megy :@ aki látja, tudósítson a főbb eseményekről, lécci! Hajrá KTE!

  40. dark

    2011. július 21. csütörtök at 18:09

    sztem nem net függő én egy száloda wifijén nézem

  41. turbogabor

    2011. július 21. csütörtök at 18:11

    eddig semmi érdekes, egy bedobást elvettek tőlünk, abból volt egy kis kavar, de nagyon rosszul adta be a kazah gyerek

  42. alex94

    2011. július 21. csütörtök at 18:12

    Ukrán bíró???
    Magyarok ellen??

  43. turbogabor

    2011. július 21. csütörtök at 18:12

    meg a néger gyereket megint hagytuk, hogy keresztbe vezesse de szerencsére nem lőtt….

  44. Agy

    2011. július 21. csütörtök at 18:12

    PP
    Mert talán nem kapura rúgta, hanem beadta a hosszúra!? ;)

  45. turbogabor

    2011. július 21. csütörtök at 18:13

    nagy riba védés egy szabadrúgás után

  46. turbogabor

    2011. július 21. csütörtök at 18:14

    elég hisztisek a kazahok amikor csak hozzájuk érnek ugatnak, mutogatnak a bírónak stb.

  47. PP

    2011. július 21. csütörtök at 18:14

    coca colás pohár dobálás —-> aktobe – kte 0 – 3

  48. loszti

    2011. július 21. csütörtök at 18:14

    nagyon akadozik mit lehet csinálni van valakinek valami tippje

  49. PP

    2011. július 21. csütörtök at 18:16

    Agy, mert foxi ennyire amatőr… a túloldalon egyből kapura vágták…

  50. gego007

    2011. július 21. csütörtök at 18:16

    server not found fasza.
    ez nézhetetlen

  51. turbogabor

    2011. július 21. csütörtök at 18:16

    nincs nálunk a labda ergo nincs támadójátékunk sem….

  52. alex94

    2011. július 21. csütörtök at 18:16

    Nálam azt írja ki,h nem találja a szervert

  53. drukker62

    2011. július 21. csütörtök at 18:16

    örülj h akadozik, nekem még annyi sincs :)

  54. zsumama

    2011. július 21. csütörtök at 18:17

    Megint fárasztanak bennünket, vagy rosszul látom?

  55. kosar26

    2011. július 21. csütörtök at 18:17

    Nekem egyszer beindult azóta no, valaki ötlet?

  56. PP

    2011. július 21. csütörtök at 18:17

    a bírók eddig korrektek

  57. Agy

    2011. július 21. csütörtök at 18:18

    PP
    Nem éppen erről van szó! ;)

  58. horesz

    2011. július 21. csütörtök at 18:18

    basszus nem hiszem el hogy nem megy.nem találja a szervert.mit csináljak?

  59. putto

    2011. július 21. csütörtök at 18:18

    Server not found

  60. uhu

    2011. július 21. csütörtök at 18:19

    Gyönyörű ez a stadion.

  61. ICEMAN

    2011. július 21. csütörtök at 18:20

    Nálam csak a kék kép látszik semmi más.

  62. turbogabor

    2011. július 21. csütörtök at 18:20

    nem tudom mi lehet nálatok a baj, én több mint egy órája járatom, azóta minden rendben itt (digis net). Eddig jobb is hogy nem látjátok…..

  63. PP

    2011. július 21. csütörtök at 18:20

    ja altatnak a hátul adogatással aztán hirtelen beindulnak

  64. turbogabor

    2011. július 21. csütörtök at 18:21

    Úgy néz ki a játék, mintha nekik kellene gólt rúgni… én ezt nem értem…

  65. Laci

    2011. július 21. csütörtök at 18:22

    Sajnos nekem sem megy, tud valaki ötletet adni

  66. kte fun

    2011. július 21. csütörtök at 18:22

    Szögletet rug az actobe!!!

  67. turbogabor

    2011. július 21. csütörtök at 18:23

    tényleg fasza a stadion, jó lenne nekünk is egy ilyen, csak nem tudom ha ilyen lenne mikor lennénk ennyien… az meg nem néz ki jól, ha negyed ház van….

  68. PP

    2011. július 21. csütörtök at 18:23

    nekem is ok a thome, pedig egész héten csak pár másodperceket működött

  69. kte fun

    2011. július 21. csütörtök at 18:24

    Savic-ot fejbelőtték ápolás.

  70. uhu

    2011. július 21. csütörtök at 18:24

    Savic rutinosan lassítja a játékot az ápolással

  71. turbogabor

    2011. július 21. csütörtök at 18:25

    botrányos! nincs támadásunk

  72. PP

    2011. július 21. csütörtök at 18:25

    nem hiszem el hogy ezt a fekát nem tudjuk tartani, nagyon keveset van nálunk a labda és pontatlanok vagyunk elől…

  73. Agy

    2011. július 21. csütörtök at 18:25

    Net sebesség kérdése. Akinek gyengébb, annak akadozik, rosszabb esetben el sem indul.

  74. kte fun

    2011. július 21. csütörtök at 18:26

    Erre a négerre(ő lőtte a gólt nálunk) valakit rá kellen állítani,mert ő az eggyetlen veszélyforrás idáig a kazah-nál!!!

  75. guszti

    2011. július 21. csütörtök at 18:26

    Ribánszky megmenti a Kecskemétieket!!!

  76. turbogabor

    2011. július 21. csütörtök at 18:27

    egyetértek

  77. kte fun

    2011. július 21. csütörtök at 18:27

    Góóóóóóóóóóóóóóóóóóóóólllllllllllllllllllllllll!!!!

    Alempijevic 0:1 !!!!!!

  78. Agy

    2011. július 21. csütörtök at 18:28

    guszti
    Azért ne essünk túlzásokba. Egyik sem tartozott még bravúr kategória közé.

  79. dark

    2011. július 21. csütörtök at 18:28

    á lerugták Radát

  80. PP

    2011. július 21. csütörtök at 18:28

    radanovicsot iszonyatosan letalpalták, de magunknak hoztuk össze…

  81. kte fun

    2011. július 21. csütörtök at 18:29

    ggóóóóóóóóóóóóóóóólllllllllllllll

    sivic 0:2!!!!!!!!!!!!!!!

  82. PP

    2011. július 21. csütörtök at 18:29

    0-0

  83. gedam

    2011. július 21. csütörtök at 18:29

    begyütttt

  84. PP

    2011. július 21. csütörtök at 18:32

    iszonyatosan beszorultunk már a harmadik szöglet zsinorban…

  85. Laci

    2011. július 21. csütörtök at 18:32

    Radanovics megsérült.

  86. zsumama

    2011. július 21. csütörtök at 18:32

    Jááááááááááj, szegény Ribánszky!!!!! Ez a riporter mit jajog már itten.
    Gyerünk!!!!!

  87. Tamás

    2011. július 21. csütörtök at 18:32

    KTE király vagy,ezen OK!

  88. hajrá KTE-ERECO

    2011. július 21. csütörtök at 18:33

    már ninics gond

  89. PP

    2011. július 21. csütörtök at 18:33

    áhhh… szükség lenne bertusra aki megtartja a labdát és esze is van a játékhoz…

  90. PP

    2011. július 21. csütörtök at 18:34

    foxi megint egy gyenge beadás szerű valami…

  91. Laci

    2011. július 21. csütörtök at 18:34

    Na az kell, még, hogy Ribánszki is megsérüljön.

  92. kovács lászló

    2011. július 21. csütörtök at 18:36

    ww.itv.com ez nekem nagyon jó:))ez a foxi:(((

  93. PP

    2011. július 21. csütörtök at 18:37

    foxi… 7 méterről tiszta helyzetben 70 méterrel főlé… botrány…

  94. turbogabor

    2011. július 21. csütörtök at 18:37

    áááááááááá foxi fölévágta

  95. Janee

    2011. július 21. csütörtök at 18:37

    Száradjon le a lábad foxi!!!!

  96. KPFC 88

    2011. július 21. csütörtök at 18:38

    tökölit épphogy megelőzte a kapus

  97. turbogabor

    2011. július 21. csütörtök at 18:39

    legalább már volt helyzetünk

  98. Agy

    2011. július 21. csütörtök at 18:40

    Remélem nem csak baszogatni jártok ide kedves emberek! Biztos ti jobban meg tudnátok oldani egy beadást, egy sima passzt, esetleg egy kapura lövést, de sajnos nem ti vagytok ott. Botrány ez is, nem?
    Hajrá KTE!

  99. horesz

    2011. július 21. csütörtök at 18:41

    kovács lászló
    elküldenéd a pontosabb linket mert ott nem találok semmi közvetítést?

  100. turbogabor

    2011. július 21. csütörtök at 18:45

    huhhhhhhhh ezt köszönjük meg a négernek csúnyán fölérúgta szerencsére

  101. alex94

    2011. július 21. csütörtök at 18:45

    Agy–
    Lehet,h nem tudnánk jobban megcsinálni,de mi nem is vagyunk profi focisták

  102. turbogabor

    2011. július 21. csütörtök at 18:46

    gyerekek nálam ezen megy
    http://kaztrk.kz/rus/online/#go

  103. kovács lászló

    2011. július 21. csütörtök at 18:48

  104. turbogabor

    2011. július 21. csütörtök at 18:48

    Agy ne haragudj de erre nem tudok mást írni (mármint a támadójátékunkra már ha lehet annak nevezni) hogy botrányos. Megye III

  105. horesz

    2011. július 21. csütörtök at 18:51

    köszi

  106. Agy

    2011. július 21. csütörtök at 18:51

    turbogabor
    Láttál te már megye 3-as meccset?
    Helyzetbefejezésekkel van a gond, vannak szép támadásaink.

  107. turbogabor

    2011. július 21. csütörtök at 18:52

    szünet 0-0

  108. zsumama

    2011. július 21. csütörtök at 18:52

    Most szurkolni kell!!!! Itt most másnak nincs helye, aki szereti a KTE-t tiszta szivéből szurkoljon, aztán majd kritizáljon.
    Bocs mindenkitől, de nagyon izgulok! Ja, és Ribánsky akkor is nagyon jól véd.

  109. turbogabor

    2011. július 21. csütörtök at 18:53

    minden hétvégén

  110. horesz

    2011. július 21. csütörtök at 18:54

    Az első félidőből szinte semmit sem láttam de most kaptam egy jó linket és szaggatás mentesen végigtudom nézni a szünetet!:D

  111. turbogabor

    2011. július 21. csütörtök at 18:54

    na mindegy hajrá KTE. Egy gól kellene szerintem azzal már továbbmehetünk, nem valami jó a helyzetkihasználása a kazahoknak szerencsére

  112. Agy

    2011. július 21. csütörtök at 18:56

    turbogabor
    Értem akkor a “költői túlzásodat”. Mert ha tényleg látsz minden héten, akkor tisztában vagy vele, hogy köze nincs megye 3-hoz. ;)

  113. 000

    2011. július 21. csütörtök at 18:57

    gyalázatos meccs, egyik csapat rosszabb mint a másik

  114. dorba

    2011. július 21. csütörtök at 18:58

    Nálam jobb mint a DIGI:)

  115. turbogabor

    2011. július 21. csütörtök at 19:05

    basszus elment nálam:(

  116. alex94

    2011. július 21. csütörtök at 19:05

    Én attól félek,h ha 11esek lennének,valaki kihagyná közüllünk a 11est azt itt néhány ember úgy leanyázná,h az már fáj…

  117. knróber

    2011. július 21. csütörtök at 19:07

    csak nálam szaggat a kép??

  118. uhu

    2011. július 21. csütörtök at 19:09

    Sokan itt el sem tudják képzelni, hogy vannak jó, sőt akár jobb csapatok, mint a mi kisKTEnk.

    Bízom abban, hogy lelkesedéssel kompenzálni tudjuk ezt.

    HAJRÁ KTE!!!

  119. fradika

    2011. július 21. csütörtök at 19:11

    HAJRÁ FERENCVÁROS!!!!

  120. alex94

    2011. július 21. csütörtök at 19:13

    Nálam szünet közben szaggatott,most már be se jön xD

  121. uhu

    2011. július 21. csütörtök at 19:13

    most az egyszer még én is szurkolok a Fradinak

  122. uhu

    2011. július 21. csütörtök at 19:14

    nekem állóképp hanggal

    rosszabb, mintha semmi sem lenne

  123. noname

    2011. július 21. csütörtök at 19:14

    fradika, ugyanolyan senkiházi cigány vagy, mint a norvégiában kabátot lopó gennyedék haverjaid

  124. fradika

    2011. július 21. csütörtök at 19:14

    H A J R Á F E R E N C V Á R O S ! ! ! !

  125. alex94

    2011. július 21. csütörtök at 19:15

    Fradistáktól drogokat,meg fegyvereket vettek el Norvégiában + még loptak is.
    Jellmező,büdös köcsögök
    Egész országot lejáratják

  126. gfds

    2011. július 21. csütörtök at 19:16

    nálatok van kép? mert itt csak hang

  127. gedam

    2011. július 21. csütörtök at 19:16

    nekem is megállt

  128. fradika

    2011. július 21. csütörtök at 19:17

    ki a faxomat érdekel egy sza…….ros kte meccs??

  129. nnsi

    2011. július 21. csütörtök at 19:18

    vannak kint magyarok?

  130. noname

    2011. július 21. csütörtök at 19:18

    fradika, csak halkan súgom meg, hogy a csapatod is most játszik… inkább azt néznéd

  131. knróber

    2011. július 21. csütörtök at 19:18

    na már csak rádiós közvetítés kazahul

  132. fradika

    2011. július 21. csütörtök at 19:19

    nézem baz—dmeg ne uga..sss nézzed a büdö..s lilákat!!!

  133. KTE fan

    2011. július 21. csütörtök at 19:20

    fradika inkább foglalozz azzal hogy a szurkolotársaid lopnak norvégiában és drogoznak

  134. Agy

    2011. július 21. csütörtök at 19:21

    Még egy percet nem láttam a 2. félidőből. Hogy rohadna meg!

  135. fradika

    2011. július 21. csütörtök at 19:21

    az csak médiabotrány a hírnév miatt, mint tudjuk az ország a vidit instrumálja, tápolja előre, nem véletlen hogy ezzel csorbítják nem csak a fradi hanem más csapatokat is ;).

  136. microlas

    2011. július 21. csütörtök at 19:25

    nyilván így van. instrumálja? ki vagy te, kazinczy? :D

  137. ph1ll1ps

    2011. július 21. csütörtök at 19:25

    Most már nagyon kellene egy gól, tőlem akár csúnya is lehet csak vezessünk.
    Hajrá

  138. horesz

    2011. július 21. csütörtök at 19:25

    fradi meccset hol lehet nézni?

  139. gedam

    2011. július 21. csütörtök at 19:25

    én nézném a fradit is ha adsz egy linket

  140. gedam

    2011. július 21. csütörtök at 19:27

    egyébként egy gólos meccs, remélem nem marad 0-0 és begyötrünk egyet, az mind1 milyen úgy se látom :)

  141. drukker62

    2011. július 21. csütörtök at 19:28

    fagyika! miattad nem látom a második félidőt! na húzzál… -ba

  142. Agy

    2011. július 21. csütörtök at 19:28

    Bazze, de szar csak hallgatni.
    Mindenki elkezdett fújólni, a kommentátor csak nagyokat sóhajtani, jajgatni, azt hittem gól, tiszta extázis nálam, de még sem volt semmi. :D

  143. turbogabor

    2011. július 21. csütörtök at 19:29

    valakli tud fradi meccs linket? ez nálam meghalt

  144. fradika

    2011. július 21. csütörtök at 19:30

    http://www.2online.tv/tv-2-sport-3/

    talán ezen, de lehet hogy nem jó. van akinek nem adja be.
    ha neted lassú akkor nem fog menni.
    am csi..csikagyerek nem vagyok kacinczy csak megfogalmaztam a véleményemet erről.

  145. ktamas12

    2011. július 21. csütörtök at 19:31

    Mért nem hozza be Gyagyát Cukic vagy Ebala helyére hogy Alempijevic följebb léphessen?

  146. microlas

    2011. július 21. csütörtök at 19:31

    ahah, meg :D

  147. fradika

    2011. július 21. csütörtök at 19:32

    http://myp2p.eu/competition.php?competitionid&part=sports&discipline=football

    ezen is lehet próbálkozni aki fradi meccset akar nézni.

  148. KTE fan

    2011. július 21. csütörtök at 19:34

    rádioba hol lehet halgatni??

  149. Agy

    2011. július 21. csütörtök at 19:37

    Fogadási oldalakon nincs fent a meccs, talán itt a leggyorsabb a közvetítés: http://www.uefa.com/uefaeuropaleague/season=2012/matches/live/day=-5/session=1/match=2007119/matchcenterlight/index.html

  150. turbogabor

    2011. július 21. csütörtök at 19:41

    valaki lát képet? se ez se a fradi meccs nem megy (10 megás net nem tudom mekkora kellene)

  151. turbogabor

    2011. július 21. csütörtök at 19:42

    fradi vezet

  152. horesz

    2011. július 21. csütörtök at 19:43

    vezet a fradi

  153. drukker62

    2011. július 21. csütörtök at 19:44

    Fradisták! http://www.ftc.hu

  154. bob

    2011. július 21. csütörtök at 19:44

    nso szerint 1-0 :((

  155. bb

    2011. július 21. csütörtök at 19:46

    Bertuuuuuuuuuuuuuuuuuuuus! Végreeee!

  156. turbogabor

    2011. július 21. csütörtök at 19:46

    az kizárt

  157. bob

    2011. július 21. csütörtök at 19:46

    na már javították.

  158. batyus

    2011. július 21. csütörtök at 19:47

    végünk,bejött Dosso

  159. uhu

    2011. július 21. csütörtök at 19:47

    87. perc, lassan Ribánszki is előremehet, nincs mit veszteni.

  160. turbogabor

    2011. július 21. csütörtök at 19:48

    1 gólttttttttttttttttttt légyszi

  161. uhu

    2011. július 21. csütörtök at 19:51

    3 perc hosszabbítás

  162. domrol

    2011. július 21. csütörtök at 19:51

    3 perc hosszabbítás van már csak! Nagyon lent vannak a fejek …

  163. turbogabor

    2011. július 21. csütörtök at 19:52

    vége sajna

  164. domrol

    2011. július 21. csütörtök at 19:55

    Sajnos 0-0 maradt. Fene!

  165. Agy

    2011. július 21. csütörtök at 19:57

    Ténylegesen vége. Kiestünk! :(
    Azért szép volt fiúk!
    Talán otthon kellett volna eldöntenünk a párharcot, de nincs talán…
    Így sincs okunk szégyenkezni. Már azzal történelmet írtunk, hogy nemzetközi kupa porondon bemutatkozhatott kicsiny városunk.

  166. mmmm

    2011. július 21. csütörtök at 19:59

    Dosso a legvégén ziccert hibázik… Gratulálok!
    Ilyen hibákkal nem lehet nyerni!

  167. KTE fan

    2011. július 21. csütörtök at 20:00

    baszus
    nembaj szép volt fiuk majd jövöre és a bajnokságba tarolunk
    Hajrá KTE
    Hajrá lilák

  168. ata

    2011. július 21. csütörtök at 20:00

    Szép volt Fiúk!Vasárnap vastappsal köszöntsük őket!!!
    Mikor érnek a Széktói elé?Lehet ki kéne menni megtapsolni őket.

  169. ferujoe

    2011. július 21. csütörtök at 20:01

    Veretlenül estünk ki.

  170. PP

    2011. július 21. csütörtök at 20:02

    Szomorú vagyok, sajna egy félidőnyi jó játék kevés volt a továbbjutáshoz… ;(

  171. tapko

    2011. július 21. csütörtök at 20:03

    Dossot el kell küldeni banánt szedni, nevetséges, megye 2 szintű, de mivel egzotikus ezért már játszania kell…

  172. uhu

    2011. július 21. csütörtök at 20:04

    Szép volt fiúk, 30 évvel ezelőtt a városi pályára menet apám kezét fogva nem gondoltam volna, hogy egyszer a kistKTEért izgulhatunk 3000 km távolságból egy igazi kupameccsen. Sokan talán nem is érzik most, mekkora dolog volt ez.

    Európa, most megúsztad, de visszatérünk! :)))

  173. genius

    2011. július 21. csütörtök at 20:05

    no elmarat az a hires tamado jatek amit a nagy MESTER be igert????????

  174. greendevil

    2011. július 21. csütörtök at 20:06

    Gratulálok a csapatotoknak mert szépen helyt állt így elsőre!!!!Nem szabad feladni majd jövőre jobban sikerül.Erre azért lehet alapozni.Jót tett volna a magyar labdarúgásnak ha ti is tovább tudtatok volna menni még egy kört.

  175. Janás

    2011. július 21. csütörtök at 20:07

    Dettó mint a Videoton. Mindkét csapatnak tovább kellett volna jutnia. Hogy ez miért nem történt meg a szakmai elemzésekből majd megtudjuk. Mi már a bajnoki mérkőzésekre koncentrálunk. Számunkra az sem lesz egy leányálom.

  176. 124

    2011. július 21. csütörtök at 20:07

    Ennyire futotta!!! Pedig a helyzeteink meg voltak kint is. Egy akármilyen nyamvadt gólocska kellett volna, akár itthon, akár kinn!!!!!!!!!!!

  177. ata

    2011. július 21. csütörtök at 20:08

    VASÁRNAP MINDENKI A SZÉKTÓIBA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  178. sisza

    2011. július 21. csütörtök at 20:08

    én is grat a csapatunknak,és így van,veretlenek maradtunk az EL-ben!!!most már tudunk az nb1-re koncentrálni,kell is!!!ne kelljen megint izgulni a vége felé!!HAJRÁ KECSÓ,mocskos fagyi!!!

  179. greendevil

    2011. július 21. csütörtök at 20:11

    sisza!! LÁTOD MEKKORA EGY PARASZT VAGY ÉN NORMÁLISAN HOZZÁ SZÓLOK A CSAPATODHOZ ÉS DICSÉREM ŐKET TE MEG ELKEZDESZ ENGEM MEG A CSAPATOM SZIDNI TE KOMOLYAN MONDOM PARASZT VAGY !!!!!!!!!!!

  180. mmmm

    2011. július 21. csütörtök at 20:13

    Greendevil,

    Nagyon korrekt vagy, ilyen szurkolók kellenének a Magyar Labdarúgásba! Sok társad példát vehetne rólad! A csapatodnak további sok sikert kívánok!
    Hajrá Magyar Labdarúgás!

  181. ata

    2011. július 21. csütörtök at 20:14

    Igazat kell adnom most greendevilnek.Én sem szeretem a Fradit, de mivel nemzetközi, ezért szurkolok nekik is, mert magyar vagyok!!

  182. greendevil

    2011. július 21. csütörtök at 20:16

    Annyit elárulok hogy Kecskeméti vagyok de nem e a lényeg soha nem szurkoltam a Kecskemét ellen csak amikor ellenünk nyomtátok.Tudod én nem divat szurkoló vagyok még a Kecskemét a Matkói úton játszót mikor én már a FRADINAK szurkoltam.

  183. CsakaKecskemét

    2011. július 21. csütörtök at 20:16

    4 év alatt az NB2 középmezőnyéből eljutottunk a nemzetközi porondig ! Szép volt fiúk, köszönjük, hogy EL meccset hoztatok a Széktóiba. Mostmár szurkoljunk, hogy a Fradi és a Paks jusson tovább.

    A fikázók és parasztok meg menjenek el melegebb éghajlatra.
    (greendevil – bunkók sajnos Kecskeméten is vannak…)

  184. zuzógép

    2011. július 21. csütörtök at 20:19

    genius
    te egy ÁRULÓ patkány vagy

  185. ferujoe

    2011. július 21. csütörtök at 20:19

    Greendevil!
    Most mit obégatsz!Látod milyen szarul esik mikor ok nélkül szidják a másikat.Te szoktad ezt csinálni.Igenis paraszt vagy!Viseld el.

  186. müllerpapa

    2011. július 21. csütörtök at 20:21

    Veretlenül búcsúztunk !
    Vasárnap mindenki a szentélybe!!!

  187. akom

    2011. július 21. csütörtök at 20:24

    Szép volt fiúk!

    Koncentráljunk mostantól a bajnokságra!

    Remélem elsikerül csípni az első 5 hely egyikét.

    Hajrá KECSKEMÉT!

  188. pepe7909

    2011. július 21. csütörtök at 20:28

    Gratulálok a csapatna! Köszönjük,hogy EL meccset hoztatok a városnak!Amúgy tudja valaki hogy mikor érnek a stadionhoz?Tényleg ki kellene menni és megtapsolni őket!Megérdemlik.És remélem vasárnap aki csak tud kijön és győzelemre hajtsa a csapatot!!!
    Hajrá Lilák!!!Hajrá Szurkolók!!!!

  189. kisapa

    2011. július 21. csütörtök at 20:28

    Így még jobban hiányzik a nem megadott 11-es itthon.Vasárnap viszont mindenképpen szurkolnunk kell a Kaposvár ellen.

  190. sisza

    2011. július 21. csütörtök at 20:31

    hohoho!!!nem akartam csatát,minek írogat ide ftc szurken?tudod:ulloi129.hu!amúgy elnézést azoktól akiket megbántottam a m….. f….val;-))

  191. zsumama

    2011. július 21. csütörtök at 20:33

    Büszkék lehetünk a csapatunkra. nagyon sajnálom, hogy kiestünk, de semmi, hangsúlyozom semmi szégyenkezni valónk nincs.

    Szépen képviseltük Magyarországot “kiscsapat” létünkre kicsi városunkból első nemzetközi szereplésünkkor.

    HAJRÁ KTE!!!!

  192. sisza

    2011. július 21. csütörtök at 20:36

    grat a Paksnak 3-0ra vezet!!!na ők magyarok!!!!

  193. zsömle

    2011. július 21. csütörtök at 20:40

    Szerintem nem is baj annyira,h nem jutottunk tovább,mert mehettünk vna Oroszországba

  194. zsumama

    2011. július 21. csütörtök at 20:41

    Gratulálok én is a Paksnak.
    (a “na ők magyarok” megjegyzés….. háááát, mi is Magyarországok képviseltük. Kezeljük helyén a dolgokat.)

  195. sisza

    2011. július 21. csütörtök at 20:50

    nem is a KECSKEMÉTRE gondoltam,természetesen!!!részemről ennyi,jobb ez így.

  196. putto

    2011. július 21. csütörtök at 21:24

    Büszkék vagyunk a KTE teljesítményére, mert mi tudjuk, honnan jöttünk és milyen csapat ellen értük el ezt az eredményt!
    Egy kb. tízszer akkora költségvetésű klub ellen végig a továbbjutás esélyével játszott a csapat!

    Más fórumokon az írják (pl. pepsifoci, nb1.hu), hogy szégyen egy kazah csapat ellen nem továbbjutni!

    Gondolom a KTE csapatát leszólók nincsenek tisztában a 4 magyar kupacsapat ellenfeleinek elmúlt 5-6 éves nemzetközi szereplésével!
    Adok egy kis segítséget: http://users.atw.hu/bp/leszed/UEFA.jpg

  197. putto

    2011. július 21. csütörtök at 21:32

    A fradi is kiesett!

  198. jános

    2011. július 21. csütörtök at 21:59

    Bertus a legjob ballábas a csapatban többet kéne játszatni a kazdöbe

  199. dsanyi

    2011. július 21. csütörtök at 22:55

    Én nagyon büszke vagyok a csapatra. Amikor még a Demecser, meg az ESMTK ellen mentünk meccset nézni, nem erről gondolkodtunk.

    Kezdhetjük átértékelni a paksi 3-2-es vereséget is a Paks sikere után. És még halasztaniuk sem kellett a bravúrhoz.

    Jöhet a bajnokság, és az első győzelem vasárnap.

  200. karel880616

    2011. július 21. csütörtök at 23:25

    Én is büszke vagyok a fiúkra, mert helyt álltak 100%-ig. Hihetetlen, milyen fejlődésen ment keresztül a klub az elmúlt 4 évben. Folyamatosan ugrottuk a lépcsőfokokat. Először NB2-ből feljutás, aztán stabil középcsapat az NB1-be, majd KUPASIKER, és végül nemzetközi porond. Ez egy tudatos építkezés eredménye, jó edzővel, jó játékosokkal. HAJRÁ KTE!!!!

  201. Nitro

    2011. július 22. péntek at 05:57

    az gondolom senkit sem zavar, hogy momentumunk sem volt… lehet koncentrálni a bajnokságra… jaj mekkora kamu duma.

  202. Nitro

    2011. július 22. péntek at 05:59

    mielőtt félreértenétek, én utaánanéztem az Aktobe múltjának, nem volt papírforma a továbbjutás, de ez amit műveltünk, ez nyuszi foci volt. Csak Ribánszkin múlott, hogy nem kaptunk 4-5 gólt.

  203. 123

    2011. július 22. péntek at 07:07

    Szerintem is szép volt , most már csak a bajnokságra kell koncentrálni!!! Reszkess Kaposvár !!!!!

  204. ferujoe

    2011. július 22. péntek at 07:09

    Azért áll egy ember a kapuba, hogy ne kapjál 4-5 gólt.Neki az a dolga, hogy védjen.Ha nincs gól, akkor az már egy 0 : 0-ra jó. mint most is.

  205. Laci

    2011. július 22. péntek at 10:49

    Kár az első meccsen kapott gólért és a végén a meg nem adott 11-esért, ami mostani eredmény tudatában a továbbjutást jelentette volna. Sajnos csak volna!!!! A helyzetkihasználást gykarolni kell még! De azért szép eredmény! Gratulálok a fiúknak, most már csak a bajnokság! Hajrá KTE! Hajrá Liliák!

  206. Pingback: A 2011-es év fontosabb eseményei – év végi összefoglaló 6/4

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..