kesport.hu

Három évre kötelezte el magát Urbán Gábor, a Kecskeméti TE új támadója

Csütörtökön délután jelentették be a Kecskeméti TE hivatalos oldalán, hogy az ezelőtt MTK-ban játszó Urbán Gábor három évre írta alá szerződését a hírös városi labdarúgó klubbal. Dosso és Tököli kölcsönadása után megoldódni látszik a lila-fehérek csatárgondja.

A 26 éves csatár a Ferencvárosban kezdte pályafutását, ám az élvonalban az MTK színeiben mutatkozott be. 2007-ben Németh és Hrepka távoztával elsőszámú gólfelelőse lett a csapatnak, s az UEFA-kupában mutatott jó játékával be is robbant köztudatba. A 2007/08-as idényben összesen 17 gólig jutott, mellyel házigólkirály lett és előkelő helyet foglalt el a góllövőlistán. A bajnokság végén aranyérmes lett az MTK-val.

Eztán kevésbé ment neki jól a játék, ezért Paksra adták kölcsönbe, ott 14 találkozón lépett pályára, de nem sikerült betalálnia. A 2010/2011-es idényt ismét az MTK-nál töltötte, most pedig három évig a Kecskeméti TE-t fogja erősíteni.

A KTE együttese nem először igazolt a fővárosiaktól, korábban Bori Gábor és Balogh Béla is a Hungária körútról tette át székhelyét Kecskemétre.

(kép: nso.hu)

45 hozzászólás

  1. gedam

    2011. augusztus 25. csütörtök at 15:04

    SOK SIKERT!

  2. pepe7909

    2011. augusztus 25. csütörtök at 15:05

    Isten Hozott!Aztán sok gólt várunk ám!!!!

  3. horesz

    2011. augusztus 25. csütörtök at 15:06

    Én nem favorizáltam az ő leigazolását,de ha már itt van akkor szurkoljunk neki a jó bemutatkozásért.Az elmúlt években nagyon eltűnt,nem lőtt gólokat,de ha a 2007/2008as formájában tudna játszani akkor akkor gyorsan közönség kedvencé fog válni!!!
    Sok sikert hozzá!!:D

  4. tappancs

    2011. augusztus 25. csütörtök at 15:08

    lencse jobb lett volna, de annak a fizuja csődbe vitt volna minket:)

  5. Tiborovic

    2011. augusztus 25. csütörtök at 15:21

    Ő lessz az új “Csordás Csabi”:-)

  6. CsakaKecskemét

    2011. augusztus 25. csütörtök at 15:24

    Bennem még mindig a bajnok MTK csatára él. Az akkori szezonja parádés volt, és nem lehetett véletlen. Kiváló csatár, Sivic kihozza belőle a maximumot és igazi értékünk lesz. :)

    Sok sikert Gábor !

  7. dorba

    2011. augusztus 25. csütörtök at 15:30

  8. Laci

    2011. augusztus 25. csütörtök at 15:38

    Sok sikert új csapatában. Gondolom Szivics úr rá gondolt, amikor azt nyilatkozta Tököli távozása utun, hogy meg van már az úk kiszemeltje.

  9. halasz007

    2011. augusztus 25. csütörtök at 15:49

    Akkor maradnak a kis szögletek…

  10. alv

    2011. augusztus 25. csütörtök at 15:54

    és magyar…

  11. müllerpapa

    2011. augusztus 25. csütörtök at 15:59

    Tomi majd állít a gyujtásán!!

  12. zuzógép

    2011. augusztus 25. csütörtök at 16:26

    sok sikert,

  13. Janás

    2011. augusztus 25. csütörtök at 16:36

    Fenntartásaim vannak. Ennek ellenére én is bízom benne, hogy Szivics kihozza belőle az “állatot”, de az is igaz, hogy mesterünk még egyetlen, a KTE-nek jelentős anyagi hasznot hozó játékost sem tudott ide csábítani.

  14. Papi

    2011. augusztus 25. csütörtök at 16:49

    Dehogy nem Yanik!

  15. Mematractol

    2011. augusztus 25. csütörtök at 16:52

    Janás,

    most az egyszer vitatkoznék veled.A mester azért hozott ide jó játékosokat pl. Alco,Gyurcsó(annó Cukic,Savic se olyan rossz) se tűnik rossz húzásnak,Maynard stb. Tominak igazság szerint szerintem csak a tavaly téli és az idei nyári igazolásokat kéne úgymond nézni ,mivel az 1. NB1-es évünkben ugyan jól szerepeltünk ,de nem lehetettt olyan hű ,de nagyot húzni.Az akkori igazolások olyanok voltak ,hogy húztunk egyet a 19-re…,mivel az anyagi körülmények nem voltak adottak jobb játékosok megszerzésére csupán ingyen külföldieket vagy majdnem ingyen tudtunk játékosokat hozni.Urbányinál szó szó sok jó játékos jött ,de azért több pénzből ,de ezekből a játékosokból se húztunk hasznot egyenlőre hála az égnek vagy sajnos….Én bízom Gáborban ahogy te is.Lehet Lencse jobb megoldásnak tűnt volna ,de szerintem többet ér az ,ha a csapatba megfizethető játékosok vannak és fizetjük is őket mintsem drága játékosok és nem fizetjük őket.Meg ha Lencse jött volna akkor valószínűleg ha jó jó formában van ha nem játszott volna a fizuja meg a ,,pedigréje” miatt.Így versenyhelyzet alakul ki 2-3 játékos között ami csak jóhoz vezethet.Mivel ha Litsingi be akar kerülni a kezdöbe szinte biztos ,hogy csak itt fér be hacsak nem valaki lesérül.Simonnak ez a posztja…Valamint Urbánnak is….Nem beszélve még a fiatal kecskeméti nevelésű fiatalokról ,bár ők szerintem idén nem nagyon fognak szerepet kapni ,sőt….Bocsi ,hogy kicsit hosszú lett ,de most leírtam:)

    Hajrá KTE!!!!!Hajrá Gábor!!!!!

    ui.:Janás azért kapsz tőlem egy + jelet a tekintélyed és a spothoz való hozzáálásod miatt ,mert jobbára egyetértek veled:)

  16. Papi

    2011. augusztus 25. csütörtök at 16:59

    Jonás Mekkora hozamra gondolsz van olyan játékosunk aki sok lóvét hozna Én Ebelába látom a nagy lóvét .Jelen helyzetben . Azt szeretném meg kérdezni Te Kapus voltál .Üdv

  17. originality

    2011. augusztus 25. csütörtök at 17:04

    Mit akarunk egy NB2-es focistával???

  18. Janás

    2011. augusztus 25. csütörtök at 17:06

    Mematractol: Én nem azt mondom, hogy rossz játékosokat hozott, csak eddig anyagilag nem profitáltunk annyit belőlük mint például Janikából, akit ha jól tudom Török Laci hozott a KTE-hez. Ennek ellenére ha például jó áron eladjuk Alempievet a létrán Szivics azonnal az élre ugorhat. Köszi a plusz jelet, ajánljuk fel együtt a csapatnak, hogy a Haladást elleni három pontot biztosan gyűjtsék be.

  19. fpeti

    2011. augusztus 25. csütörtök at 17:09

    jó nagyot húztunk a korábbi MTK-s játékosokkal(Balogh,Bori).
    remélem hogy Urbán is belendül és rúgja a gólokat.
    Hajrá KTE!!!!

  20. Janás

    2011. augusztus 25. csütörtök at 17:18

    Papi: Hozamról a mai világban nehéz beszélni, mert én speciel a szívemhez kaptam amikor Foxi vételárát elolvastam. Sérüléséig Alempievicsnek is jó volt az odsza, ugyebár mondjuk, hogy Gyurcsónak is emelkedett a vételára, de szerintem a nemzetközi szinthez még sok szökdelést, gumikötelezést, súlyemelést kell végeznie. És sorolhatnám de lassan az okostojás jelző megérkezik ezért nem folytatom.
    Ami a kapus kérdést illeti, az szerintem inkább István lehetett. Én véremben inkább a góllövés tudományának halvány szikrája csörgedez.

  21. kisapa

    2011. augusztus 25. csütörtök at 17:42

    Egyet értek fpeti-vel, ha csak annyira válik be mint Bori ill. Balogh akkor csak jól járhatunk. Mindenesetre sok sikert kívánok neki nálunk és remélem hasznára lesz a csapatnak sok örömet okozva nekünk.

  22. kisapa

    2011. augusztus 25. csütörtök at 17:44

    originality

    Ha jól emlékszem Montvai is NBII-es volt amikor idejött most pedig milyen jó lenne ha még itt lenne.

  23. magilla

    2011. augusztus 25. csütörtök at 17:49

    kisapa
    Igazad van! Sőt!
    Én még kiegészíteném azzal, ha úgy vesszük
    NBII.-es játékos volt:
    Yannick, Gyagya, Debreceni, Lovrics, Koszó, , hogy csak a jelenlegi NBI-eseket említsem!

  24. CsakaKecskemét

    2011. augusztus 25. csütörtök at 18:02

    Hányszor hallottuk, hogy Ebala is NB2-es játékos, NB2-es szint, mert Barickáról jött. Idén az egyik legjobbunk. Montvai is “NB2-es” játékos volt, ahogy azt előttem említették. Tíz fölötti gólokkal hálálta meg a bizalmat. Nem kell itt aggódni, be fogja bizonyítani a srác, hogy nagyon jó góllövő !

  25. joso

    2011. augusztus 25. csütörtök at 18:08

    Janás: Már ne haragudj, de te írtál már valaha olyan hozzászólást, amiben nem kritizáltad Szivicset? Tipikus van kalap nincs kalap a hozzáállásod.

  26. Papi

    2011. augusztus 25. csütörtök at 18:12

    Bakos Szentgyörgy meg Tamás meg a többi egy sem jó a fiatalokból pont csak Kecskeméten ez a edző baj az Után potlásnál.Más cub náll meg felel az NB1 ben.Nem a Szivics hibája. Után potlás edző

  27. orákulum

    2011. augusztus 25. csütörtök at 18:47

    Janás, engem nem igazán érdekel, hogy Szivics igazolásaiból mennyit profitálunk, sőt inkább annak örülök, ha a legjobb játékosaink itt maradnak.
    Szivics előtt az nb2 középmezőnyében vegetáltunk, nemhogy jelentős hasznot hozó, de még épkézláb, labdába egyeneset rúgni tudó játékost sem nagyon hoztunk kis túlzással persze.
    A teljesség igénye nélkül: Montvai, Csukics, Alempijevics, Szavics, Gyurcsó, Litsingi mind-mind az ő kérésére került ide, és nem az egy edző értékmérője, mennyit kap a csapat a kiárusított játékosaiért.
    A te gondolatmeneted alapján Guardiolát is kritika illeti, mert még nem tudott a Barcának jelentős anyagi hasznot hozó játékost igazolni, sőt minden évben inkább csak költi a klub pénzét…

  28. Papi

    2011. augusztus 25. csütörtök at 19:12

    Szívics nagyon jó focista vól emlékszem jó labát adót Kuntcsinak itt a KTE ben Meg hozá Baluta Meg már nem emlékszem midrnkire. Üdv

  29. agoston

    2011. augusztus 25. csütörtök at 19:35

    Kicsit zömök izmos gyerek! Jó harcos lesz!

  30. cataluna

    2011. augusztus 25. csütörtök at 20:47

    Papi!

    Már ne is haragudj,de a hozzászólásaidhoz kódfejtőt kell alkalmazzak…

  31. kopaszpunyi

    2011. augusztus 25. csütörtök at 21:04

    igen a Szentgyörgyi Ákos nagyon is jó volt, sőt….a szabó pista féle utolsó előtti u19es bajnokságban valami 22 gólt rúgott (most nem megemlítve azt, hogy tavaly is volt egy 14 gólos játékosunk, ráadásul ő szélső volt azt hiszem) ami nem akármi. ezeket a játékosokat mért nem tartjuk meg? ugyanebbe a kategóriába sorolnám lovricsot…súlyos mulasztások ezek. ameddig a sivinka-sallói-reszeli triumvirátus működik addig itt nem várható más csak alkohol-mámor…ha értitek mire gondolok.

  32. Papi

    2011. augusztus 25. csütörtök at 21:05

    cataluna Többet ne szólok hozá semi hez de a gépem nem ír helyesen Virus irtó a PANDA nem jó Hiba hibára el lopja az írás valamí.Üdv

  33. rinka

    2011. augusztus 25. csütörtök at 21:12

    Hát az felháboritó hogy amit a visinka és a Reszeli művelnek az u19-ben.
    Nem értem hogy ilyenkor egy Losonczy miért nem veszi a kezébe a dolgokat?????

  34. találom

    2011. augusztus 25. csütörtök at 21:18

    Na igen!! Az köztudott hogy Losonczynak azért messze elér a keze. Ha már a Maynardot le igazolhatja akkor igazán az orrukra koppinthatna Reszeli Visinka duonak.

  35. terpesz

    2011. augusztus 25. csütörtök at 21:23

    ha már losonczy: azt nem árt tisztázni hogy ő a felelős a játékosok elszállásolásáért. ha jön külföldi, vagy utánpótlás játékos kap albérletet, azt ő intézi, ő felelős érte. ezt bárki megerősítheti. ezzel csak az a baj, hogy ahol én lakom, egy emelettel feljebb egy játékos lakik. sajnos van tapasztalatom azzal kapcsolatban, hogy hogy élnek ezek a játékosok. maynard és pisanjuk amikor együtt, rendszeresen kurvákkal jelentek meg. ezért kapják a pénzüket. ezekért fizetnek losonczyék. ennyit erről.

  36. akom

    2011. augusztus 25. csütörtök at 21:25

    Itt tiszta lappal indul.

    Ha meghal a pályán a csapatért, akkor szeretni fogják, ha csak lébecol akkor nem.

    Ennyire egyszerű a képlet.

  37. egylila

    2011. augusztus 25. csütörtök at 22:52

    remélem ö kijön pacsizni

  38. kisHori_71

    2011. augusztus 25. csütörtök at 23:34

    Remélem meggondolták kétszer is ezt az igazolást!!!!!!
    Kopaszpunyi: a tavalyi 14 gólos játékos Militár volt, bizonyára rá gondolsz! Ő védekező középpályás volt és most ha jól tudom vhol Dél-Amerikában légióskodik! Kár volt elengedni, igazán agilis, zömök, erős, gyors, kemény játékos volt, igazi profi aki mindig kitette a szívét a pályán!!!!!!!! Nagyon jó gondolkodású sportember, ami az életvitelében is megmutatkozik, még sokra viheti! Visszatérve remélem h Urbányi Gabi ontani fogja a gólokat!! Én kint leszek, szurkolok, Hajrá Lilák!!!!!

  39. kátéje

    2011. augusztus 26. péntek at 06:10

    lencsefőzelék???????????

  40. Janás

    2011. augusztus 26. péntek at 07:00

    joso: Ha visszaolvasod hozzászólásaimat Szivics amikor betette lábát a széktóiba elsők között örvendeztem, hogy végre egy edző aki a szájam íze szerint dolgozik és a foglalkozás közben nem szotyizik. Azóta vele kapcsolatban sok mindent írtam, többször ironikusan vagyis az ő ízlése szerint is, de az nem jelenti, hogy ellene szólnék, ellenkezőleg… Ahogy mondod, “van kalap, nincs kalap a hozzáállásom” formában. Ami azt jelenti, hogy szeretek rávilágítani a másik oldalra, a háttérre is. Viszont örömmel nyugtázom a cáfolatokat. Ezek hiányából fakadó sértegetés, alázás nem a kenyerem. Tudom ez sokaknak nem tettszik. Azoknak, azokat a hozzászólásokat kell elolvasni akik csak hozsannáznak. Szerencsére a kesport esetében sokszínűségről beszélhetünk ezért mindenki megtalálhatja a hozzá legközelebb álló stílust. Maradjunk annyiban, a jövőben alakulhatnak bárhogyan a dolgok Szivicset Kecskemét történetéből már nem törölheti ki semmi. A magamfajták pedig, amíg kedvük van hozzá folyamatosan lökik a “süket szöveget”. A élet pedig pörög. Egyet viszont bizton állíthatok, rosszindulat soha nem munkálkodott bennem, legyen bárkivel kapcsolatos az irományom.

  41. Janás

    2011. augusztus 26. péntek at 07:07

    orákulum: Na látod ez is egy jó megközelítés. Remélem az általad felsorolt játékosok, a Barcelonához hasonlóan olyan reklámértéket képviselnek, hogy nem lesz gond a fizetési kötelezettségekkel és mesterünk csak költhet.

  42. JóJáTéKos

    2011. augusztus 26. péntek at 08:20

    RINKA!!!!

    Nagyon egyet értek a hozzá szólásodhoz és még vedd hozzá az U17 is nagyon hasonlóak az ottani dolgok is:(((((((((((((((((((((88

  43. Janás

    2011. augusztus 26. péntek at 08:45

    orákulum: Miket olvasok a sport napilap címoldalán: “Sztrájkveszéllyel kell megküzdeni Kecskeméten”. Úgy látszik erre a reklám ellentételezésre még kicsit várni kell.

  44. joso

    2011. augusztus 26. péntek at 09:23

    janás: ” … rávilágítani a másik oldalra…” :))))) persze, de csak akkor, ha szídhatod.
    Felőlem csináld, és mártírkodj, hogy sértegetnek – habár nem hiszem , hogy sértően írtam volna neked -, megint csúsztatsz és elmégy olyan irányba, hogy arról írsz, amiről én nem, de innen elkanyarodsz álatlánosításba. Úgy látom szeretsz drámázni :és sajnáltatni magad :))

  45. Janás

    2011. augusztus 26. péntek at 09:40

    joso: Rosszul látod a dolgokat. Pedig világosan beszéltem, úgyhogy hagyjuk az egészet. Nincs semmi bajom veled csak ezt a mártírt, drámát meg sajnáltatást mellőzd ha lehet. Inkább püfölj ezerrel, kérlek. Azt olvastad, hogy sértően írtál nekem? Ilyen vagyok. Köszönettel vettem az elemzésedet.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..