rss

Nagy érdeklődés övezi a szeptember 9-10-ei Nagy Sportágválasztót

2011. aug. 30.
4 hozzászólás

Én is hozzászólok!

Trackback

Egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a Benkó Zoltán Szabadidő Központban 2011. szeptember 9-10-én (pénteken-szombaton) 10-17 óráig megrendezésre kerülő II. Kecskeméti Nagy Sportágválasztó iránt. Az oktatási intézmények előjelentkezései alapján idáig már több diák részvételét jelezték vissza, mint az előző évben. A rendezvényen a péntek elsősorban az iskoláké, a szombat a családoké.

Ujhidy Tibor, a rendezvény főszervezője: – A tavalyi évhez képest jelentősen több mint 40 egyesület fogja bemutatni saját sportágát. Szakedzők, élsportolók fogják ismertetni, illetve bemutatni az adott sportág sajátosságait. Lehet tőlük aláírásokat gyűjteni, velük fényképezkedni, sőt meglehet fogni az adott sportágban országos és nemzetközi szinten megszerzett kupákat, érmeket. Természetesen a fiatalok mellett mindazokat az idősebbeket is várjuk, akik jelenleg is sportolnak, illetve akik még nem. A teljesség igénye nélkül, lehet íjazni, lőni, asztaliteniszezni, modellezni a tavon és a levegőben, vívni, focizni, röplabdázni, rögbizni, kosarazni, kézilabdázni, sakkozni, ökölvívni, BMX-szezni, vízisielni, sárkányhajózni, különféle küzdősportokkal megismerkedni. Időközben több olyan extrém sportágak is bejelentkeztek, amelyeket még Kecskeméten nem is művelnek. A legügyesebbek között sok kis ajándékot is kiosztunk. A tolerancia, az esélyegyenlőség és egymás tisztelete jegyében a fogyatékkal élő illetve roma sportolók is részt vesznek a bemutatókon. A tavon bizonyos időszakokban, mindkét napon minimális térítés ellenében lehet wakeboardozni, ahol világ- és európa-bajnoki érmes versenyzők oktatják a legbátrabbakat, illetve mutatnak be fantasztikus „kunsztokat”. Új elem, a Kecskemét történelmi sportjáték, ahol a Kecskemét története összekapcsolódik a résztvevők sportos versenyezésével. A legjobb iskolák ingyenes sporteszközökhöz juthatnak hozzá. Az eseményen a sportbemutatókon kívül az egészséges életmóddal kapcsolatosan több program lesz. Diatetikus fog tanácsokat adni az egészsége táplálkozásról. Különféle ingyenes orvosi méréseket lehet majd igénybe venni. A fiataloknak többek között a RÉV, a HELPI és a Zöldernyő szervezet sokféle szabadidős, ismeretterjesztő és játékprogramokat szervez. És még egy új elem lesz, az önkéntes véradás. Aki arra gondol, hogy neki is szüksége lehet egyszer más vérére, vagy csak önzetlenül segítene másokon, az eljön és életet ment. A siker, én úgy gondolom, két dolgon fog múlni. Az egyik a jó időjárás, ami meg van rendelve, a másik a látogatottság, amely elsősorban az oktatási intézményeken, és a szülőkön fog múlni. Mi lehet fontosabb gyermekeink és magunk egészségénél? – zárta gondolatait Ujhidy Tibor.



Címkesor:





Mostanában írtuk

4 hozzászólás

  1. Janás

    Érdekes lenne bemutatni néhány olyan gyereket akik az előző rendezvényeken választottak maguknak sportágat és azóta is sportolnak. Vajon mire jutottak?

  2. Ujhidy Tibor

    Jó ötlet. Meg olyanokat is, fiatalokat és időseket, akik csak egyszerűen elkezdtek szabadidő sportolni.

  3. hajlam

    Én súlyt emelek.
    Már az ötödik sörömet emelem az ajkaimhoz. Kő fénykép? Vagy kőpapír olló?

  4. hajlam

    Bocsi, csak vicceltem…
    Régebben úgy nézett ki a nagy sportágválasztás, hogy mit csinált a mutti vagy a fatti, és a kölök is azt csinálta. Vagy milyen edző vagy tornatanár volt a területileg illetékes suliban. Elvétve akadtak “beutazók” is.

Hozzászólások

Mondd!



UGRAS LAP TETEJERE