kesport.hu

Hozta a kötelezőt a Szolnok ellen a KESI-KKC kadett leány kosárcsapata

Szerdán Kecskeméten fogadta a KESI-KKC leány kadett kosárlabdacsapata a Szolnok együttesét a kiemelt bajnokságban. Radics Anna minden játékosának lehetőséget tudott adni a meccsen, melyet a papírformának megfelelően nyertek meg.

Radics Anna, edző értékelése: – A mérkőzésen kicsit ingadozó teljesítményt nyújtva, de magabiztosnak mondhatjuk a győzelmet. A végeredmény nem feltétlenül ezt tükrözi, de a lényeg, hogy minden játékos pályára került, be lehetett forgatni 12 embert.Támadásban és védekezésben is voltak már biztatóbb megoldásaink az előző három mérkőzéshez képest. Ezen a hétvégén pihenő, a jövő héten viszont a Vasas otthonában kellene győznünk, ami nehéz lesz, mert nem hazai pályán leszünk, és az itthoni összecsapáson is csak két ponttal sikerült nyernünk. Bízzunk benne, hogy jól teljesítünk majd, mert egyre kiélezettebbnek tűnik a verseny a négy közé jutásért.

Kecskeméti SI – Szolnok 68-59 (22-16, 19-16, 17-13, 10-14)

Kecskeméti SI : Dobos 23, Nagy H. 14, Boros 6, Gereben 7, Kálló 3. Csere: Domokos 6, Rimóczi 1,Erki , Futaki , Gömöri 2, Mikó 1, Csorba 5.
Edző:Radics Anna

Szolnok legjobbjai: Kaid 24, Fekete 11. Edző: Tóth János.

2 hozzászólás

  1. Janás

    2011. november 24. csütörtök at 17:12

    A gratuláció mindenképpen jár.

  2. javaslat

    2011. november 26. szombat at 14:46

    Ha idegenbe megy a csapat, kicsit nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a mérkőzést megelőző pihenésre – még ha kis többlet idővel és áldozattal is jár.
    Minden komoly csapat az idegenbeli meccsek előtt 4-5 órával megérkezik és 2 óra kötelező csendespihenő van! Vagy egy szállodában, vagy az öltözőben, de le kell dőlni! A nyugalomban töltött 2-3 óra pótolhatatlan egy utazás után – ez orvosilag igazolt tény. Ha 4-be akar jutni a csapat, akkor ilyenekre oda kellene figyelni, mert a Miskolci és a Kőbányai túra is ezt igazolta.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..