kesport.hu

Győzni kell a férfi kéziseknek pénteken az újonc Tata ellen a nyolc közé kerülésért

A hétvégén a kecskeméti élvonalbeli együttesek közül csak a kézilabdázók és a röplabdázók játszanak hazai pályán, előbbi az újonc Tatai HAC együttesét fogadja pénteken 18 órától a Messzi István Sportcsarnokban. A hírös városiak továbbra is sérülésekkel küszködnek, ám ezt az összecsapást nem bukhatják el, ha a nyolc közé vágynak a rájátszásban.

Még a bajnokság elején, a második fordulóban csapott össze a két együttes korábban, akkor magabiztos kecskeméti győzelem született idegenben (24-30). Azóta pár hónap eltelt, s az újonc csak egy győzelemre, s egy döntetlenre van már csak a Kecskeméti KSE-től, így győzni kell pénteken, ha a nyolc között akarja magát találni a rájátszásban a hírös városi gárda. Az együttest kisebb-nagyobb sérülések hátráltatják, de mint mindig, a győzelem a cél most is: – Ez a mérkőzés nagyon fontos a számunkra – kezdte Avar György szakmai igazgató a kesport.hu-nak. – A célunk, tervünk elérésében ez egy nagyon fontos állomás. Náluk is vannak problémák, de csak saját magunkkal szabad foglalkozunk. Nem lesz teljes a csapat, mert Tóth Edmond vádlija továbbra is rakoncátlankodik, Bakos Dávid lázas és egy gyulladásos cisztája van, amit műteni kell a jövő héten. Nagy Tamás távozott, a mezőkövesdi meccs után búcsúzott el a fiúktól, így ő rá biztosan nem számíthatok. Visszatérése nincs kizárva, de még új csapatot keres jelenleg.

A kézis fiúk a bemelegítésnél az x-faktoros Kocsis Tibort fogják biztatni, illetve a meccsre váltott jegyekkel ausztriai utazást is lehet nyerni!

9 hozzászólás

  1. Janee

    2011. december 1. csütörtök at 16:58

    Remélem mind a kézisek, mind az utána lévő kosármeccsen sokan lesznek, és duplán fogunk örülni!
    Hajrá Kecskemét!

  2. nenyi

    2011. december 1. csütörtök at 17:15

    De a kosarasok idegenben játszanak most a héten nem?

  3. Janee

    2011. december 1. csütörtök at 18:03

    Nem éppen!

  4. ferujoe

    2011. december 1. csütörtök at 18:42

    szombaton Szombathelyen lesz meccs.Jövő héten a Csurgó ellen játszanak itthon a Szolnokkal Cséni!

  5. ferujoe

    2011. december 1. csütörtök at 18:45

    Na még egyszer!Jövő szombaton a kézisek a Csurgó ellen játszanak, utána lesz kosár meccs a Szolnok ellen.Cséni teljesen összezavarsz.

  6. Janee

    2011. december 1. csütörtök at 19:39

    Én kérek bocsánatot, csúnyán elnéztem!

  7. admin

    2011. december 1. csütörtök at 23:08

    Az összes várható mérkőzés pontos kezdési időpontja egy helyen mindig megtalálható itt: http://kesport.hu/eheti-a-kecskemeti-sportajanlo/

  8. Janás

    2011. december 2. péntek at 11:35

    A csemege pedig a príma-díjas oldalon.

  9. ggcauma

    2011. december 2. péntek at 22:31

    zM0Daz xukuoxsdsthb, [url=http://ehnziwouiwgt.com/]ehnziwouiwgt[/url], [link=http://yqzyybnpeuql.com/]yqzyybnpeuql[/link], http://jgwfsrxvtuhy.com/

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..