rss

Kedden rendelte el a nyomozást a rendőrség KSE-ügyben

2011. dec. 14.
21 hozzászólás

Én is hozzászólok!

Trackback

December 13-án, kedden elrendelte a nyomozást a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a KSE-ügyben ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés gyanújával. A kesport.hu-nak nyilatkozó sajtószóvivő azonban a nyomozás érdekire hivatkozva csak nagyon szűkszavúan fogalmazott.

Két feljelentés is született a KSE-ügyben: az MSZP Demokrácia Központja hűtlen kezelés és sikkasztás gyanúja miatt tett feljelentést november közepén, Dr. Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere pedig december 7-én számviteli fegyelem megsértése miatt tett ügyészi feljelentést.

A kesport.hu rendőrségi forrásból megtudta, a nyomozást december 13-án, kedden rendelték el, korábban feljelentés kiegészítésben vizsgálták az ügyet.

“A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya indított nyomozást hűtlen kezelés bűncselekmény gyanuja miatt ismeretlen tettes ellen. A nyomozásról, a nyomozás során végzett feladatokról a nyomozás érdekeire hivatkozva nem adhatok bővebb tájékoztatást” – nyilatkozta a kesport.hu-nak dr. Nyíkos Tamás a megyei kapitányság sajtószóvivője.



Címkesor:





Mostanában írtuk

21 hozzászólás

  1. igazság

    “MSZP Demokrácia Központja hűtlen kezelés és sikkasztás gyanúja miatt tett feljelentést”

    A maszop inkább a saját háza táján söprögessen.
    Kiárusították az egész országot!
    Szégyentelenek!

    A sok vaktyúk meg nyomja a pirosat.
    Áhhh… zombik.

  2. blablabla

    Bocs, de mi köze van a régi bűncselekményeknek a mostanihoz?
    Megmondom a választ: semmi.

    Nehogy már ezzel takarózzon itt bárki. A kettőnek semmi köze egymáshoz.
    A kiárusításról meg tudnék egyet s mást mondani, kik fejezték be.

    Az igazság azonban fáj. Mellesleg ez nem politikai oldal!

  3. sportmanager

    Sajnos vastagon helyi politika,többet kellene forgatni az újságokat!Ami még szép az egészben, hogy úgy tűnik fideszes belharc az elbukott elnöki pozi miatt és vágyakozás a polgármester székére! Mindezt kiteregetni a balos országos médiában ahol egyetlen embert említenek név szerint pozitív szövegkörnyezetben a Vöri Atit,mint kecskeméti sportmentőt ! Miért pont őt! Talán ő írja a cikkeket? Hogy is van ez? Gondolkodjatok barátaim!

  4. Kiki

    menekülj ivkovics és fejér zoli

  5. igazság

    “Bocs, de mi köze van a régi bűncselekményeknek a mostanihoz?”

    Megmondom.
    Azok 1000000000000000000000x annyi értékre vonatkoztak és egy népet tettek lehetetlenné!!!!
    És ne nevezd réginek, mert nagyon NEM RÉG volt – az ellopott értékhez képest!
    Hogy lehet az, hogy miközben kiárusították az egész ország közös vagyonát (gyárak, energiaszektor, bányák) a szentségnek számító privatizáció címszóval, közben az adósságunk nemhogy csökkent volna, hanem nőt!!!!
    Előnytelen szerződések kötésével, a rá bízott vagyon hűtlen kezelésével – ez az igazi nagy bűn!!!

  6. gedam

    igazság, te egy jobbos zombi vagy :)
    az tényleg más.

  7. igazság

    gedam,
    Nem te mondod meg, ki vagyok.
    Majd a Jóisten elbírál mindenkit.
    Mindenkinek a saját lelkiismerete a döntő végső soron.
    Nekem az is elég, ha én tudom magamról, hogy igazam van.

    Mindent nem lehet leírni egy ilyen helyen, de nem is akarok.
    Elég az, hogy nem vagyok meggyőződve róla, hogy itt történt bármilyen (pláne nem szándékos) törvénysértés. Ha igen, akkor legfeljebb a Vörösmarty “úr” részéről, aki köztudottan tönkre akarta tenni (irigységből) a kosárlabdát Kecskeméten – a kézilabda javára, vagy utóbbit felvirágoztatni az előbbi rovására – tökmindegy.

    Ami ez ügyben folyik, az porverés, hangulatkeltés, rágalmazás, értékrombolás, tudatos “haraszt-zörgetés”.

  8. gizike

    …………….a rendőrségünk nagy erőkkel fng nyomozni,…………..nyomozni,……………nyomozni,

    eltelik 1év,…………2 év,…………….., majd egy határozattal lezárul az ügy.

    Ez az ügy, nem az az ügy. Elcsendesedik minden……………………………….

    Más:

    Magasan kvalifikált “értelmiségiek” és kedves hódolóim: nyomjátok a piros gombot ész nélkül, vagy írjatok nekem obszcén alpári üzenet! Ez marad Nektek az új évre is!

  9. lol

    hol van a magannyugdijam igazsag???

  10. adamikzoli

    Szerintem ez nem politikai rovat. Igazság! Ha ennyire tudod,ki , mit és hol lopott el,menj a rendőrségre és tegyél feljelentést. Én biztos hogy támogatlak ebben,de vállald és ne névtelenül osszál észt. Olyan országot akar mindenki ami törvényes rend alapján működik. Aki ezeket a törvényeket megszegi,azt büntetni kell,függetlenül attól,hogy jobbról,balról vagy középről érkezett. Amennyiben nem tudod,akkor csak vádaskodsz, hitelt rontasz stb stb,ami viszont valóban törvénytelen.

  11. Janee

    Politikától függetlenül bízom benne, hogy az elkövetőket megtalálja a rendőrség, és az általuk elkövetett súlyú bűncselekménynek megfelelő büntetést fognak kapni.

  12. igazság

    A vélemény szabad, kedves előttem szóló. Szerintem le kellene tiltatnod az egész internetet is az országban, nem gondolod?
    Épp ez mutatja, hogy nem jogállamban élünk, hogy csak azok vállalhatják a nevüket, akik a hivatalos blablát fújják.
    Ha nem, akkor jön a kasza és lekaszálja a fejét annak, aki mást mond.
    Nem vagyok hülye, hogy még fel is adjam magam, te ostoba.
    Nem szabad országban élünk.
    Jézus is megmondta: legyetek okosak, mint a kígyó, és szelídek, mint a galamb.
    Nem fogok fejjel a falnak menni, nagyokos.
    Attól, hogy te fantasztikusan felvállalod a neved – még nem lesz tőle igazad.

  13. igazság

    Bocs, “kettővel előttem szóló” a helyes megnevezés.

  14. kapi

    ez csakis ennek a kistilű vörösmartynak a stiklije hogy amit 2009-2010-ig csinált rákenje a poldira meg a claudiára de azért csak kiderít valamit a rendőrség reméljük és eltakarítják a népszavához ujságírónak

  15. hol

    hol vannak a cukorgyáraink? a mérleggyárunk? A gázszolgáltatónk? a gázvezetékekkel, ami immár olasz, vagy francia tulajdon, holott magyar kezek építették…

  16. pepe72

    igazság
    Milyen jól mondod ez nem jogállam, mióta a te fajtád van trónon!!!!!!!

  17. Gábor

    Már 21 éve nem jogállamban élünk. Lehet vörös, vagy éppen narancs. A legesleg szomorúbb, hogy ennek a játékosok isszák meg a levét. Igazság meg nyilván papnak készül, túlságosan sokat idézi a példabeszédeket.

  18. Sajnos

    Szerintem ez már több, mint politikai kérdés! Itt már nyomoznak, azaz bűncselekmény gyanúja merül fel egyesekkel szemben! És ki, vagy mi lesz a vesztes? Kecskemét sportja! Nagy bajt érzek!!!!!!!

  19. Ellensúly

    Sajnos, te csak károgni tudsz.
    Az nem bűncselekmény, ha az egész országot lopják el???
    Persze, ott nincs, aki feljelentsen, mert az nem is látszik.
    Tudod, a görög mitológiában nem véletlen ugyanaz a kereskedők és a tolvajok istene.
    Mindkettő a zsebedből veszi ki a pénzt, csak az a különbség, hogy a kereskedő úgy, hogy észre sem veszed, a másik különbség, hogy amíg a tolvaj 500 Ft-ot, addig a kereskedő 50000-et.
    Na most melyik népre jellemző a kereskedés???
    Sajnos az a “fajta” – ha már ilyen kedvesen ezt a kifejezést használta itt valaki – szóval az a fajta van a trónon már 60 éve!!!

  20. mr

    Kedves Ellensúly (vagy igazság..) a tudod, hogy kilopja a zsebedből miért hagyod???
    Szájkaratés!

Mondd!



UGRAS LAP TETEJERE