kesport.hu

Ivkovics még karácsony előtt kitálalhat

Korábban már tett rá utalást Sztojan Ivkovics, hogy egy decemberi sajtótájékoztatón elmondja, hogy kik azok a személyek, akik hátráltatták az ő munkáját, s a Kecskeméti KSE sikerességét. A csütörtökön napvilágot látott Élet és Irodalom cikk lehetett az utolsó csepp a pohárban a külföldi trénernél, december 22-én kitálalhat a nagy nyilvánosság előtt a szakmai igazgató.

 

– Sztojan Ivkovics kecskeméti szerződése az én közvetítésemmel jött létre 2009. júniusában. Olyan megállapodást kötöttünk, amelyet a klub akkori szakosztálymenedzsere, valamint marketingmenedzsere pontosan ismert és sport-, illetve üzleti sikerként könyvelt el. Sajnos a szerződött összegek kb. 80%-a nem került kifizetésre, ezért a megállapodás módosítására kényszerültünk. Ennek eredményeként a 2011-2012-es bajnoki évben már minden kifizetés a módosított megállapodás szerint, időben történik. A cikkben, illetve a szerződésben lévő összegekről nem kívánok nyilatkozni, azt Sztojan Ivkovics fogja megtenni egy, a 2011. december 22-re tervezett sajtótájékoztatón – reagált az ÉS cikkére Vinkó László menedzser a BB1.hu-nak.

24 hozzászólás

  1. gizike

    2011. december 16. péntek at 21:55

    ……………….amely egyben távozásának valószínű bejelentését is jelenti (erős a párhuzam Szivics mester távozásának körülményeivel szerintem)!

    De Ő semmi lényegeset ( a már közszájon forgó tényeken, feltételezéseken kívül) nem fog mondani – mert annál okosabb – és szeretne továbbra is Magyarországon “ÍGAZGATÓ” maradni.

    A finom fenyegetőzése a sakk játszmája része, amelyet nem kell komolyan venni, hiszen szeretne felszínen maradni, nem eltűnni a süllyesztőben, mint néhány “kollégája”!

  2. zsumama

    2011. december 16. péntek at 21:55

    Várható volt. Csak nehogy ez nyomja rá a pecsétjét a holnapi meccsre.ÓÓÓÓ, de gyűlölöm ezt az egészet úgy ahogy van.

  3. zsumama

    2011. december 16. péntek at 22:00

    Nem fog a bajnokság közben elmenni. Majd utána.

  4. ktom

    2011. december 17. szombat at 08:20

    Ivkovics egy óriási színészpolitikusedző! A dolog minden pozitív és negatív oldalával együtt! Nyilván próbálja magát megvédeni az őt ért támadásokra reagálva – én is így tennék!

    Az viszont óriási hiba volt akkoriban, hogy bedobták a 135 ezres fizut a köztudatba – bárki volt is az! Mert innentől kezdve nehéz olyat mondani, amit mindenki elhisz!

    Két dolog azért nyugtalanít! Az egyik, hogy ki mennyire tud ezek után a mai roppant nehéz és fontos meccsel foglalkozni? A másik, hogy mikor távozik Ivkovics – most a közeljövőben vagy csak a szezon után és mit hagy itt maga után?

  5. igazság

    2011. december 17. szombat at 08:37

    “Ivkovics még Karácsony előtt kitálalhat”

    Remélem, nektek is jut belőle, feszültségszító kesport!

  6. dorba

    2011. december 17. szombat at 08:55

    gizike!
    Te most akkor kinek szurkolsz?
    Ivkovicsnak,
    ellenfeleinek vagy netalán a
    kecskeméti kosárlabdának?
    Pontosabban azon a bizonyos sajtótájékoztatón mit szeretnél hallani?

  7. Janás

    2011. december 17. szombat at 09:06

    Várjuk a kitárulkozást. Remélem a végső kicsengése az lesz, hogy a szerződésében foglalt időt kitölti.

  8. dorba

    2011. december 17. szombat at 09:12

    ktom!
    Arról a 135000 Ft-ról beszélsz amit egy önkormányzati tualajdonban lévő cég dolgozóinak az üvegzseb törvény értelmében nyilvánosságra kell hozni?
    Nem imerem a szerződés egyetlen pontját sem, így csak találgatni tudok:
    1./ A juttatás összege igaz lehet
    2./ Magyarországon jelenleg a pénzek döntő többségét a sponzorok fizeti közvetlenül, zsebbe, vagy számlára.
    3./ Ez akár lehet a cikkben megjelölt összeg is, ki tudja?
    Semmi közünk hozzá.
    Lényeg, hogy Kecskeméten az Univer kiszállása után is lett egy szerethető kosárcsapat (Ivkoviccsal), amit nagyon nem szeretném, ha ilyen okoskodó plajbászforgatók, sértődött “medzserek” miatt megszüntetnének.

  9. Agoston

    2011. december 17. szombat at 11:26

    Ivkovics a legjobb edző! Remélem ma csodát tesz a csapattal és megverjük a bombaerős Körmendet!

  10. Rambo

    2011. december 17. szombat at 12:38

    Én mint laikus ember amit látok az csak pozitív!Mivel minden szerdán legalább 50 gyermek jár kosarazni,U18-as csapatunk a Keleti csoportot vezeti(és ha minden jól megy meg is nyeri) U23-as csapat tavaly bajnok volt és idén még szintén veretlen,a felnőtt csapat jelenleg jó pozíciót tölt be a tabellán (a rengeteg kreált probléma mellett,aminek gyakorlatilag csak egy célja lehet…) ami lehet még jobb is.
    Ezek után kérdem Én mit kellene tenni a Szakmai igazgatóval???
    Elüldözzük Szolnokra, vagy Paksra ahol többet szenvedhet???

  11. kecskeméti

    2011. december 17. szombat at 13:00

    Miért nem téma
    a Körmend edzőjének a fizetése Körmenden?
    a Szolnok edzőjének a fizetése Szolnokon?
    a Szombathely edzőjének a fizetése?
    a Kaposvár edzőjének a fizetése?
    a Szeged edzőjének a fizetése?
    a Pécs edzőjének a fizetése?
    az Albacomp edzőjének a fizetése?
    a Debrecen edzőjének a fizetése?
    a Nyíregyháza edzőjének a fizetése?
    a Sopron edzőjének a fizetése?
    stb.
    Miért nem téma
    egyik női kosárcsapatnak edzőjének a fizetése sem?
    egyik focicsapat edzőjének a fizetése sem?
    egyik jégkorong csapat edzőjének a fizetése sem?
    egyik vízilabda csapat edzőjének a fizetése sem?
    Férfi és női vonalon egyaránt???
    Valakik nagyon ki akarják túrni Ivkovicsot és ha sikerül nekik, akkor mi lesz?
    Akkor nagy csönd lesz utána, és marad ugyanaz a pocsolya, ami 30 év óta van már ebben a városban.
    Akik elérték, majd a háttérben maradnak a névtelenségben.
    Remélem, örülni fognak.
    Ez legyen a legnagyobb örömük az életben.

  12. A Szállító

    2011. december 17. szombat at 13:25

    Remélem is hogy kipakol Ivkovics.Mindenkit megillet az önvédelem lehetősége.Főleg a valótlan állításokkal,rágalmazásokkal szemben! Abból kapott rendesen nálunk az tuti.Ez a hála amiért kosárlabdát teremtett Kecskeméten.Ha kiderül az újságíró “úriember” valótlan adatokat közölt minimum bocsánatot kell kérnie,bár sokra nem megyünk vele.Nagy kár hogy ilyen problémákkal kell foglalkozni a játékosoknak,edzőknek,és nekünk szurkolóknak.Nehéz így végezni a munkát.Van egy olyan érzésem direkt keverik a sz..rt a kosár körül,csak azt nem vágom mire jó ez???Így akarják gyengíteni?Vagy esetleg tönkre tenni?NEM LESZNEK TÚL NÉPSZERŰEK EZEN EMBEREK AKIK EZT GENERÁLJÁK A CSAPAT KÖRÜL !!!GARANTÁLOM MEGTANULJÁK MI A MAGYAROK ISTENE!!!!Turul!Jókat írsz,örülök hogy korrektül osztod a sötét oldalon állókat.Remélem találkozunk idegenbeli meccsen is.

  13. Janás

    2011. december 17. szombat at 17:12

    Az hogy Sztojan kipakol vagy sem tulajdonképpen lényegtelen, ahogy elnézem legjobb ha marad városunkban, mert a Szolnok – Atom mérkőzésen a tv-ben a nálunk már bemutatott Ivkovics tacepaót vélem főhelyen felfedezni. Az atomváros meg egyenlőre álomszerűen játszik. Az igaztalan vádakkal pedig nem kell foglalkozni. Főleg ha a lelkiismeretünk tiszta.

  14. Ujhidy Tibor

    2011. december 17. szombat at 17:19

    Előre bocsátom, minden tiszteletem, elismerésem Ivkovicsé. Jó néhány hozzászólásban azonban arról olvashatok, hogy semmi nem volt a város sportjában 30 évig, meg hogy az Ivkovics kosárlabdát teremtett Kecskeméten. Tisztelettel jegyzem meg, hogy volt és van Kecskemét sportjában rendkívül sok sportérték, sportsiker. Volt és van pl. ki tudja hány világ, EB és nem utolsó sorban olimpiai érmes, aranyérmes versenyzőnk. Volt és van NB I-es röplabdánk, férfi kézilabdánk, labdarúgásunk. Volt és van mintegy 100 sportegyesület, ahol a kecskeméti fiatalok és idősebbek is sportolnak. Volt és van egy Sportiskola, amely ontja ki magából a tehetségeket, akik sajnos gyakran más városokban kamatoztatják tehetségüket. Volt és van a sportágakban kiváló edzői garnitúránk. Volt és van egy UNIVER, aki alányúlt és a felemelte a romjaiból éledező férfi kosárlabdát. Volt és vannak még megszállottak, akik a nehéz körülmények között is életben tartják sportágukat. Szóval, van mire büszkének lennünk, és ha egyszer már összefogás is lesz, akkor lesz is mire. Csak az a rosszindulat…, az ne lenne!

  15. roboci

    2011. december 18. vasárnap at 18:32

    Riszpekt Tibornak!

  16. gizike

    2011. december 18. vasárnap at 19:19

    Dorba! Kérdeztél, a válaszok:

    Ha a szívemre hallgatok, akkor a színtiszta igazságot, de akkor sok-sok feleség, szerető, gyermek sírna férje, szeretője, édesapja után!
    (Persze ez véleményem és meglátásom szerint ez csak és kizárólag akkor következik be, ha hazánkban helyzete magaslatán áll az igazságszolgáltatás, a törvény, a törvénykezés nem szelektíven működik; megszűnik a véleményem szerint az igazság báránybőrébe bújt jogszoltatás magyarországi gyakorlata.

    Ha az lelkemre hallgatok, akkor szépen elmondja Sztojan azt, amit már mindenki tud, ld. a sajtó eddig megjelent cikkeit!
    Az élet megy tovább, ahogy eddig,: úgy, ahogy azt mindenki ismeri, pl. az, az akinek éppen most árverezik a házát, vagy éppen választania kell a csirke nyak és láb közül a pultnál!

    Ha az eszemre hallgatok, javaslom Sztojannak “felejtsen” elmenni erre a sajtóértekezletre.

  17. Ujhidi Tibornak

    2011. december 19. hétfő at 00:31

    Kedves Tibor!

    Tisztelem és megértem a véleményed Kecskemét sportmúltjával kapcsolatban.

    „Tisztelettel jegyzem meg, hogy volt és van Kecskemét sportjában rendkívül sok sportérték, sportsiker. Volt és van pl. ki tudja hány világ, EB és nem utolsó sorban olimpiai érmes, aranyérmes versenyzőnk.”

    Igen, közülük kiemelkedik Majoros István, olimpiai bajnok birkózó, Messzi István olimpiai ezüstérmes súlyemelő, gondolom, elsősorban rájuk gondoltál.

    De.
    Ezek egyéni sportágak, Kedves Tibor.
    Lehet rájuk büszkénk lenni és jó érzéssel töltötte el minden kecskeméti szívét, mikor a dobogó legfelső fokán állt Erős Pista Athénban és neki játszották a magyar himnuszt.
    De.
    Amire az embereknek SZÜKSÉGÜK van – és ide beírogatni is azért járnak, nézd meg a hozzászólások számát: az a CSAPATSPORTOK.
    Közülük is elsősorban az úgynevezett „látványsportok” – ahogy megtanulhattuk újabban a definíciót. ÉS a kosárlabda meg a labdarúgás közülük is kiemelkedik, városunkban is ez mozgatja a legnagyobb tömegeket és ez váltja ki a legnagyobb érdeklődést a hírekben is.
    Az emberek hétről hétre az ilyen sportágak meccsire szeretnek kijárni , és nem akarok senkit megsérteni, de az egyéni sportok ilyen értelemben nem igazán érdeklik az embereket a mai magyar valóságban, mert ott nem lehet úgy hétről hétre kitombolni, kiörülni, esetleg kiszurkolni magukat. Civilizáltabb és gazdagabb országokban persze kijárnak akár tenisz-mérkőzésre is az emberek nagy tömegben, mint például Wimbledon Angliában.
    A 80-as években vasárnaponként az ökölvívó csapatbajnokság is tömegeket vonzott. Tehát a hangsúly azon van, ahova KI LEHET JÁRNI RENDSZERESEN és át lehet élni a közös siker élményét nagy számú, hasonlóan érző kecskeméti polgártársaddal együtt. A hétköznapokról van itt szó, nem az Olimpiákról, mert az ünnep, ami épp attól az, hogy ritkán van.

    Magyarországon ma a csapatsportok bajnoki mérkőzései jelentik a RENDSZERES elfoglaltság, SZORAKOZÁS és SZURKOLÁS lehetőségét az emberek tömegeinek számára. Nem arról van itt tehát szó ezekben a cikkekben sem, hogy kikre lehetünk büszkék, hanem a nép kiszolgálásáról.

    „ Volt és van NB I-es röplabdánk,”

    A 70-es, 80-as években magam is rendszeres látogatója voltam a KSC élvonalbeli röplabdameccseinek, sőt nemzetközi szereplésének is. De az embertömeg, amit megmozgatott – ma már nem áll a röplabda sportág mögött.

    „ férfi kézilabdánk, labdarúgásunk. „

    A kézilabda elvétve vonzott nagy tömegeket.
    A fociban is egész a legutóbbi évekig az NB II-ben vitézkedtünk az Orosháza, meg a 22-es Volán ellen. Hálistennek – ebben örömteli változás történt – Rózsa Pálnak és az általa támogatott Szivics mesternek köszönhetően.
    A röplabda volt egyedüli kivétel, ahol sok éven át bajnokesélyes csapatunk volt, és bajnokságot is nyertünk, nemzetközi kupában indultunk.
    Amikor bajnok lett a KSC, az tényleg jó volt, más volt, az olyan volt, mint az Olaj első bajnoki címe Szolnokon. Az ilyesmi megalapozza véglegesen a sportág jövőjét az adott városban. ÉS – valljuk meg – mi csak a szolnokiak hátát néztük, és sóvárogtunk arra a sikerre, amit odaát 2 ezren ünnepeltek. Amikor a szolnokiak feljutottak, átjött 1500 szolnoki és mi igencsak irigyeltük őket.
    Az emberek érdeklődése már akkor is a kosárlabda felé kezdett fordulni. Én magam is kijártam még a B-csoportos meccsekre is, ahol Horvát Pipi, Király, Radovics, Csóriék varázsoltak. Pedig az csak B csoport volt.
    A férfi röplabda a kecskeméti specialitás. Köszönhetően Dunszt Frici bácsinak, Beregszász Szabolcsnak.
    De.
    Még ha az első 4-ben is vagyunk rendszerint, de az embereket valamiért mégsem a röplabda érdekli jobban, hanem a vérpezsdítőbb kosárlabda (esetleg kézilabda bizonyos városokban).De azokban a városokban sem űznek minden csapatsportot ugyanolyan magas szinten. Minden városnak van egy-két specialitása, amiben akár többszörös magyar bajnoki címet nyertek és nemzetközi kupákban is indultak.
    Veszprém – férfi kézilabda
    Szeged – kézilabda, vízilabda
    Szolnok – férfi kosárlabda
    Győr – foci
    Pécs – női kosár
    Székesfehérvár – foci, jégkorong
    Debrecen – foci
    És valljuk meg – mi ezekben a sportágakban csak az újságokban követettük nyomon a sportéletet.
    Általában a dunántúliak hátát néztük és álmodni sem lehetett olyat, hogy mi egyszer igazán labdába rúgjunk.

    Aztán egyszer jött az UNIVER – és az emberek elkezdtek álmodni Kecskeméten is.

    Volt és van a sportágakban kiváló edzői garnitúránk. Volt és van egy UNIVER, aki alányúlt és a felemelte a romjaiból éledező férfi kosárlabdát.”

    Igen, ahogy írod, az UNIVER itt csodát tett. Pénzt fektetett nagyon jó érzékkel egy ilyen sportágba.
    De.
    Az első lendülettel TOVÁBB KLLET VOLNA eljutni!
    Azzal a lendülettel BAJNOKSÁGOT KELLET VOLNA NYERNI, mint ahogy Szolnokon, Körmenden ez történt.
    Az Univer megállt és ennek az oka – szerintem – 3 dologban keresendő.
    1. Nem vették elég komolyan a szurkolókat. Köztudott dolog, hogy minden klub értékét a szurkolói létszám adja (lásd Fradi).
    2. Nem léptek fel a klubot sújtó és egyre szemtelenebbé váló részrehajló bíráskodás és játékvezetői túlkapások ellen. Nem emelték fel a szavukat – pedig PÉNZT fektettek bele! Megtehették volna, sőt kutya kötelességük lett volna megtenni.
    3. Nem szakmai vezetése volt a klubnak. Ide kellett volna hozni egy profi, évtizedek óta élvonalbeli kosárlabdában élő team-et, azokat megfizetni, de a szakmai dolgokba nem beleszólni minden elnökségi tagnak – még a játékos igazolásokba is.

    Ezeket sajnos elvétette a klub, így végül szép lassan leépült, elveszítette a valódi súllyal rendelkező lelkes szurkolói csoportját.
    Ebben a helyzetben próbál Ivkovics valamit megmenteni a régi lendületből.
    Ezért tisztelem és ezért kell megbecsülnünk őt – még ha a szponzori pénzek aránya le is csökkent az önkormányzati javára.

    „Volt és van mintegy 100 sportegyesület, ahol a kecskeméti fiatalok és idősebbek is sportolnak.”

    Ez rendben is van, az én gyerekeim is járnak sportolni. De ez más városokban is így van, ezzel nem mondtál újat. Itt nm erről van szó, hanem az élsportról, a nézett és látogatott látványsportokról.

    „Volt és van egy Sportiskola, amely ontja ki magából a tehetségeket, akik sajnos gyakran más városokban kamatoztatják tehetségüket.”

    Mert Kecskemét nem egyetemi város, hanem középiskolai.
    A gyerekek java elmegy 18 éves korában más városokba.
    De most nem erről van szó, hanem az élsportról, amit az it maradók szeretnének nézni és a meccseikre kijárni hétről hétre.

    „Jó néhány hozzászólásban azonban arról olvashatok, hogy semmi nem volt a város sportjában 30 évig.”

    Remélem, nem volt semmi sértő abban, amit írtam, de azt is remélem, most már látod, miért írtam azt, hogy a hétről hétre való rendszeres mérkőzésre járás szempontjából itt állóvíz (magyarul mégiscsak pocsolya) volt 30 évig.

    „meg hogy az Ivkovics kosárlabdát teremtett Kecskeméten”

    Senki nem mondta, hogy ő teremtette. Mindenki tisztában van vele, hogy az UNIVER csinálta. De el is rontotta – sajnos. Ivkovics csak próbálja megmenteni – amit lehet, és amit hagynának – csak nem nagyon hagyják. Ő arról nem tehet, hogy nem korábban jött ide. Nem jöhetett korábban – pedig állítom, vele és az UNIVERREL bajnokok is lehettünk volna és akkor nem lenne kérdés a városban a sportág helye hosszútávon.

    „„Volt és vannak még megszállottak, akik a nehéz körülmények között is életben tartják sportágukat.” Szóval, van mire büszkének lennünk,”

    Egy pillanatig sem vitatkozom ebben Veled.
    De amiről beszélsz, és amire büszkék lehetünk, azok más kategória, mint az élvonalbeli CSAPATSPORTOK, akik mérkőzéseire az emberek kijárnak szórakozni és így tevékeny részesei lehetnek a sikernek.

    „és ha egyszer már összefogás is lesz, akkor lesz is mire.”

    Ezen fáradozunk.
    Ebbe az irányba próbálom terelgetni a dolgokat a beírásaimmal.
    És a fejére koppintani a rosszakaróknak – mert sajnos vannak.

    „ Csak az a rosszindulat…, az ne lenne!”

    Maximálisan egyetértek Veled.

    Nagy István – Turul

  18. Ujhidy Tibor

    2011. december 19. hétfő at 08:54

    Kedves István!
    Először is köszönöm, köszönjük a rendkívül kulturált, szakmailag teljesen világos hozzászólásod. Azt meg különösen, hogy a nevedet is adtad hozzá. Benne van az üzenet a hozzászólásodban, hogy milyen amikor egy kultúrember mondja el a véleményét. Nem beszélünk el egymás mellett., csak másképpen közelítjük meg Kecskemét sportját. A végeredmény ugyanaz. Na, ilyen jellegű “évődésekre” lenne szükség, hogy Kecskemét sportja jövőjéről tudjuk beszélni. Csak ebben legyen partner a város mindenkori sportirányítása is. Készül az új városi sportkoncepció, lesz társadalmi vitája is. Tessenek ott majd elmondani a véleményüket. Nagy baj az, ha a sport, mint működési rendszer egyes elemei nem épülnek egymásra, úgy, mint az óvodai testneveléstől a versenysporton át a szabadidősportig. Én egészben gondolkodom, mert csak így érhetjük el, hogy sportoló, no meg egészségesebb nemzet legyünk. Ebben a MOB-ban már abszolút nem vitázunk.

  19. Turul

    2011. december 19. hétfő at 10:13

    Szia Tibor!

    Köszönöm az építő válaszod.
    Be kell vallanom, egy dolog azért lemaradt abból, amiken gondolkodtam a hozzászólásod olvasása kapcsán. Mégpedig a saját nevelésű játékosok beépítésének kérdése. Beleértve ide minden sportágat, amit a városban fiatalok űznek. Érzem a soraidon a jobbító szándékot és a helyi emberek sportja iránti elköteleződésed, így kötelességemnek érzem elismerni, hogy az általam favorizált, tömegeket vonzó látványsportágak működtetése mellett ez komoly feladat, és nem működik jelenleg a férfi kosárlabdában, de a fociban sem igazán itt a városban. Ebben valószínűleg egyezik az álláspontunk, mert ez nyilvánvalóan szükséges lépés lenne, már csak anyagi szempontból is, mert beépíteni egy fiatal tehetséget:

    1. a legolcsóbb megoldás, mint drága pénzen venni kész játékosokat máshonnan
    2. később sokkal többért el is lehet adni, ha menni akar és az megint csak jó bevétel a klubnak
    3. a helybéli fiatalok érdeke is az, hogy játéklehetőséghez jussanak
    4. vonzó is csak ekkor lehet az alacsonyabb korosztályok számára az adott klub, az adott sportág, ha látják, hogy van hová eljutni, vannak példaképek

    Én is köszönöm, hogy az észrevételeidet megtetted. Így máris kicsit úgy érzem, közeledik az álláspontunk azokon a területeken is, amikben esetleg távolabbinak éreztük. Jó dolgokat írtál nagyon. Értem, min munkálkodsz: nem nézni, hanem csinálni. És ezt nagyra becsülöm.

    István

  20. fecli

    2011. december 19. hétfő at 12:50

    Természetesen egyetértve avval, hogy a csapatsportok vonzzák a nézőket nem szabad megfeledkezni arról,amiről szemérmesen hallgatunk. A mi mennyi kérdése. Azért mert sok a szurkoló valahol jogos hogy legyen jobban támogatva,de a sport értékei nem csak a szurkolásban nyilvánulnak meg. Ha egy egyéni sportoló nyer egy világversenyt akkor igen is büszkék vagyunk rá sokan a hazában és Kecskeméten is, még akkor is ha nem mentünk ki a pályára szurkolni. Sok világverseny volt Magyarországon ahol igen is a nézők is kint voltak, elég csak a kajak kenu VB-re vagy az úszó EB-re gondolni, de más sportágak is jeleskedtek ebben. A mi mennyi itt jelentkezik. Mert attól hogy valaki gyengén focizik,de sokan nézik,ne keressen tízszer annyit mint egy világbajnok mert az szégyen.

  21. Turul

    2011. december 19. hétfő at 13:50

    fecli

    „Sok világverseny volt Magyarországon ahol igen is a nézők is kint voltak, elég csak a kajak kenu VB-re”

    A kajak-kenu VB-n én is kinn voltam egy nagy magyar zászlóval.
    Tényleg jó volt.
    De.
    Ez EGYSZERI ALKALOM.
    Lehet rá büszkének lenni – de az érzés idővel tompul, kopik, múlik.
    Mi olyan dolgokról beszélgetünk itt, ami RENDSZERES, heti gyakoriságú szórakozást nyújt.
    Bocs a hasonlatért, de kicsit olyan, mintha valaki abból akarna „megélni” érzelmileg, hogy „egyszer egy rohadt jó nővel szexeltem”. Holott mindenki tudja, hogy az embernek rendszeresen van rá szüksége. Emlékekből nem lehet élni. Emberek vagyunk.

    „A mi mennyi itt jelentkezik. Mert attól hogy valaki gyengén focizik,de sokan nézik,ne keressen tízszer annyit mint egy világbajnok mert az szégyen.”

    Ne haragudj, de itt is vitatkoznék Veled.
    Sajnos, vagy nem sajnos, de ezeket a számokat nem egymással kell összehasonlítani, hanem a mi magyar focinkat a külföldiekhez képest kell viszonyítani, – ha már mindenképp a pénzről akarsz beszélni. A legdrágább játékosok kint 1000x annyit keresnek, mint a mieink. Most olvasom, hogy Hiddink a Mahacskalába 2 400 000 000 (2,4 milliárd) forintért megy. Ez normális szám szerinted??? Na ezek után lehet mondani a mi focistáinkra bármit.

    Mert nem 1000x gyengébbek, azt te sem gondolod, ugye? Akkor valami mással van a baj, ezen gondolkodtál már? Sajnos nem reális a pénz és a teljesítmény viszonya az egész világon. A sok pénz a NAGY TÖMEGEK kiszolgálásából jön. Egy C. Ronaldo nem jobb annyival, hogy az ára euroban legyen ugyanannyi, mint mondjuk Bödének forintban.

    Visszatérve az egyéni sportokban nagyon tiszteletre méltó eredményeket elérő sportolókhoz. Nem hinném, hogy egy portugál, vagy olasz úszó keres annyit, mint egy portugál, vagy olasz focista. És ez nem miattunk van így, egyszerűen csak így van. Tény. Lehet utálni, lehet vitatkozni vele, vagy el lehet fogadni. Tudomásul kell venni, hogy ki mikor sportágat választ, akkor életmódot, életpályát is. Ez olyan, mint a párválasztás. Előtte is lehet tudni, hogy mire számíthatsz. És az alapján eldöntheted, kell-e Neked, vagy nem. Megéri-e, hogy pusztán csak elhivatottságból, vagy mint Kovács Ági, hazaszeretetből, büszkeségből akarjon egyéni sikereket elérni. Ő mondta, hogy minden vágya az volt, hogy az Olimpián a dobogó legfelső fokán álljon, miatta szóljon a magyar himnusz, és őrá legyen büszke minden magyar.

    Ha lehetne választani, akkor én ezt a pályát választanám.
    Mindenki előtt szabad a választás. De akkor nem szabad irigykedni azokra – és meggyőződésem, hogy egyéni világ és olimpiai bajnokaink nem is irigykednek a náluk jobban kereső focistákra. Annál nagyobb egyéniségek ők.
    Nem értem, hogy az ő nevükben miért beszélsz. Vagy csak a saját véleményed ez? Akkor viszont ez a válaszom rá.

  22. Janás

    2011. december 19. hétfő at 14:04

    Jó hangzatos szöveg, hogy osszuk a pénzt nézőszám arányosan. A sorrendiséggel egy kis baj van. Egyéni és csapat sportokban is a felkészülésért és főleg a végtermékért, az eredményekért fizetnek, ami aztán vonzza a nézőket és tovább generálja a szponzorokat, befektetőket. Szerintem akár a röplabdával is el lehetne érni a kosárhoz hasonló nézőszámot ha a sportágba nagyobb összegű mannát nyomnának. Ki kell menni egy Salgótarján vagy Debrecen elleni kosármérkőzésre, a fanatikusokon kívül senkit nem érdekel, még ha állandóan nyolc között is van a csapat. Láthattuk, még a Körmend meccs is necces, kevesebben voltak mint az olajon. Azok közül is sokan hazamentek. Lényeg, kiemelten kell támogatni a klasszisokat, világversenyekre utazókat, játszanak azok csapatban vagy küzdjenek egyéniben. A külföldieket pedig tartsák el a szponzorok akik vegyék igénybe szolgáltatásaikat.

  23. fecli

    2011. december 19. hétfő at 14:05

    Nem tudom a nagyok véleményét,csak mint minden sportot szerető mondom ezt. Attól mert ilyen a világ,nem biztos hogy helyes. Tudod amikor arról beszélnek, hogy a spanyol a portugál és az olasz gazdaság teljesítménye miatt minden magyar állampolgárnak rosszabb lesz akkor elgondolkodtató, hogy ezek a milliárdok kinek mennek és kinek a zsebéből? Mese az hogy nem közpénz. Van iszonyat kereset és vélhetően-iszonyat csalás az adóbefizetésnél. Nem kerek ez így. Abban teljesen igazad van, hogy a sportág választásánál eldől sok minden,de az értékek kezelése nagyon sántít. Mellesleg sok magyar egyéni sportoló örülne egy olimpiára készülő nyugati sportoló keresetének.

  24. A SZÁLLÍTÓ

    2011. december 19. hétfő at 21:45

    Sziasztok Szurkolók! lehet még jelentkezni a jászberényi útra! elérhetőség (+36302076837) HAJRÁ KECSKEMÉT!!!!!!!!

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..