Nem sok van már hátra a 2011-es évből, mely tartogatott nagyon sok örömet, s sajnos bosszúságot is a kecskeméti sportbarátoknak. Évzáró sorozatunkban kéthavi bontásban nézzük vissza, hogy mik is történek a hírös városi sportéletben.
Szeptember
Ötödik helyen végzett a Kalo-MÉH KSE a 2011-es Hírös Kupán.
Megnyerte a Phoenix Kupát a KKSE – Wittmann Krisztián lett az MVP.
Tehetős állami főszponzor, a Szerencsejáték Zrt. állt a Kecskeméti TE mellé.
Tomiszla Szivics lemondott, de a tulajdonos nem fogadta el az edző döntését.
Háromszettes győzelemmel kezdte a bajnokságot a Kalo-Méh KSE.
KSE-ügy: szeptember 11-én robbant a Népszava bombája.
Szecsanszkit és Radonjicsot is leigazolta a Kecskeméti KSE. Előbbi lábtörés szenvedett, és távozott.
KSE-ügy: a közgyűlés megszavazta a négytagú vizsgálóbizottság felállítását.
A közgyűlés e havi ülésén eldőlt, a KSE és a KTE ‘majd 50 millióval kevesebb önkormányzati támogatást kap.
Losonczy László távozik a Kecskeméti TE ügyvezetői székéből, 2007 óta volt a pozícióban.
KSE-ügy: megkezdte működését a vizsgáló bizottság.
Korsós Dorina, KNKSE ifjúsági korú játékosa a magyar bajnok Győri Audi ETO KC-hoz igazolt.
Sallói István klubigazgató, Török László utánpótlás-felelős lett a KTE-nél.
Magabiztos győzelemmel nyitotta a pontvadászatot a Kecskeméti KC.
Hazai pályán megverte történetének 100. NB I-es meccsén a KTE a Fradit a bajnokságban, húsz szurkolót előállítottak a rendőrök.
Ivan Vukadinov leigazolásával teljes a Kecskeméti KSE kerete.
Kecskeméti gerelyhajító a magyar válogatottban.
Csőtörés miatt lezártak egy medencét az új uszodában.
1 év 6 hónapot kaptak a KTE-szurkolót megverő fradisták.
Október
Kiesett a Magyar Kupából a KNKSE.
Hasmenéses sztrájkot láthattak a szurkolók a Széktóiban.
Eljárást indított az MLSZ a levonulás ügyében.
Teljes átalakítás lesz a Kecskeméti KSE-nél – Feyér Zoltán lemondott.
S. Juhász Attila lett Losonczy László után a Kecskeméti TE ügyvezetője.
Címkesor:

4 hozzászólás
2011. dec. 30.
Úgy gondolom, hogy a június 8-án megtartott Városi Sportnap illetve a szeptember 9-10-én megrendezett II. Kecskeméti Nagy Sportágválasztó sok-sok ezer embert, felnőttet és gyereket megmozgatva a város kiemelt sporteseményei közé tartozott. Talán meg lehetett volna említeni őket pl. az uszoda csőtörése mellett. Erről még Mózes Bálint is többet tudna mondani.
2011. dec. 31.
Sajnálom,hogy több sportág eredményei maradtak ki a felsorolásból. Szeptemberben volt a Messzi István Emlékverseny, melynek keretében felavatták az emléktáblát, valamint kecskeméti sikereknek örülhettünk. Az Univer KTE sportolói az I. osztályú versenyen több első helyezést szereztek.
Októberben Kecskeméten először került megrendezésre a Felnőtt Országos Bajnokság súlyemelésben. Az Univer KTE versenyzői közül Nagy Noel bajnoki címet szerzett, Kasza Kovács Klára 3 ifjúsági országos csúcsot felállítva ezüstérmes lett és 3 bronzérmet szerztek a kecskeméti súlyemelők.
Úgy gondolom,hogy ezek az eredmények és a sportolók is megérdemlik,hogy szerepeljenek az évvégi összeállításban. Bízom benne, hogy a jövőben a labdajátékok mellett, más sportágak is nagyobb teret kapnak, és elismerik az eredményeiket.
Minden sportot szerető embernek Boldog Új Évet Kívánok!
2011. dec. 31.
Tökéletesen igazuk van az előttem hozzászolóknak.Nagyon sok említésre méltó
esemény történt ami megérdemelt volna több figyelmet.Remélem,hogy csak a
felkészületlenség miatt van ez ,nem pedig másért!
Mindekinek B.U.É.K!!!
2011. dec. 31.
FÓRUMOZÓI SZÖSSZENETEK 2011/I.
Január
Az MLSZ elnöksége úgy dönt teljesen átszabja labdarúgásunkat. Ennek szellemében pályázatot írnak ki a megyei szövetségek versenyigazgatói posztjára. Bács-Kiskun Megye szokásához híven ismét elütött társaitól, mert hiába a több fordulós keresés nem akaródzott megfelelő embert találni a posztra.
Putnoki Peti: “Fejétől bűzlik a hal” – MLSZ, BKMLSZ: mindkettő esetében, a hülye szurkoló meg bízik, hogy lesz valaha jobb magyar foci, dehogy lesz…koma, cimbi, bratyi-haver kell, meg előadni a nagy dumát – közben semmi, helyben totyogás!
Szerintem végül jó döntés született, amikor a posztra a mindenki által elfogadott Losonczy Lászlót nevezték ki.
A hónap kiemelkedő eseménye volt még, hogy a KSE férfi kosárlabda szakosztálya segítő kezet nyújtott a férfi röplabdának. Ivkovics mester pedig öt pontban határozta meg a gyűrű alatt pattogtatók célkitűzéseit, feladatait.
Február
Sok szó esett már a fiatal focisták tehetséggondozásáról. Az átigazolási időszak során ismét előtérbe került egy volt KTE tehetség, Ábel Zsolti személye. Ő máig tisztázatlan okból a kecskeméti lila-fehérektől hirtelen eligazolt előbb Orgoványra, majd Soltra, az év elején pedig áttette székhelyét Kunszállásra.
gézabá: A Zsolti többet kap Kunszálláson mint a legjobban kereső NBIII-as a KTE-nél! Ja, és napra pontosan kapja a fizetését. Aki a tehetségét megkérdőjelezi az nem látta még játszani. Tudjátok a profik nem az osztályt, hanem a pénzt számolják.
Én azért a helyében a KTE-re szavaznék. Talán még nem késő. Bízom benne, ezt az illetékesek is így gondolják.
A hónap slágere volt még, hogy “redit” egyik sorstársa Ivkovics ellenesnek titulálta, és beindult az önkormányzat sportpénzekkel való variálás is.
Március
Sok örömünk volt ebben az évben a búvárokban. A fémgyűjtők üzletileg biztosan felvirágoznak ha a BÁCSVÍZ-KVSC uszonyos úszói a szerzett érmeiket a MÉH-be hordták volna. Ők utolsó versenyükön 12 arannyal, 7 ezüsttel, 12 bronzzal búcsúztak a kapuit végleg bezáró régi Kecskeméti Fedett Uszodától.
kovla: Gratulálok! Igen, az biztos, hogy a kemény munkának megvan az eredménye! Uszodába járó vendégként nem egyszer tátva maradt a szám, az uszonyosok edzéseit nézve! Profi munkát végeznek! Kívánom nekik, hogy minél szélesebb körben ismerjék el eredményeiket.
Természetesen történt más is. Stefano Favaro felfigyelt a kivételes képességű Kis Viktóriára /vajon mi van vele?/, Pajor Jenő pálinka guru pedig új vállalkozásba fogott, a kézis szurkolótáborba fektetett, részükre hangképző eszközöket vásárolt. Kérdés, a részvény mennyit hozott a konyhára?
Április
Mozgalmas idény végén lezárult a férfi röplabda országos bajnokság 2010/2011 időszaka. A bajnokság során a kedélyeket csak fokozta, hogy a kecskemétiek igazgatója nyílt levélben bizonyos, szakmai anomáliákra hívta fel a szövetség illetékeseinek figyelmét. Ez valószínűleg telitalálatnak bizonyult, mert ebben az esztendőben ő lett az év mesterembere. De egyenlőre még a idény befejezésénél tartunk, amikor is nekünk MK bronz és a szokásos bajnoki ezüst jutott.
nbcee: Nem baj fiúk, jövőre sikerül, hajrá Kecskemét.
István: Tényleg szép eredmény egy két csapatos bajnokságban másodiknak lenni, úgy hogy a Kaposvár szinte teljes csapatát kicserélte, míg nálunk a Bagics ment el és a Tóth 2 volt sérült, sajnos tömegsport lett ebből az amúgy érdekes csapat sportból.
Flyking: Te István! Ha valami problémád van a csapattal, játékosokkal, stb. akkor azt azokkal beszéld meg, akik a röplabdát, illetve a kecskeméti röplabdát ellehetetlenítették! Örülnék inkább annak, hogy van egy sportág – még ha tömegsport szinten is van sajnos – amely évről-évre érmes mind kupában, mind bajnokságban. És ez a csapat, amelyik évek óta először minden évben legalább 1 alkalommal megveri a Kaposvárt. Ha meg vannak ötleteid, hogy hogyan kéne javítani a helyzeten ne tartsd magadban. Hidd el, sokan szívesen vennék a tanácsokat. Lássuk, te hogy oldanád meg a helyzetet?
g-pont: Viszont jó hír is van! 5000 eurót visszaad a CEV a 10 ezres büntetésből. Örüljünk ennek. /Elsik elintézte!/ Csak remélem, hogy Bandibá ezt nem nyeli le!!! Hajrá Kecskemét!
Szerintem Bandibá biztosan nem nyelte le, mert nem volt mit lenyelnie. A többit bízzuk a fantáziára. Slusszpoénként a végére: Karagics Mátyás szakmai igazgató nyár elején a pozíciójáról lemondott.
Hozzászólások
Mondd!