A 13. fordulóból elhalasztott találkozót pótol pénteken a Kecskeméti KSE és a Kaposvári KK együttese. Mint ismert, a héten a Kaposvár leigazolta a Körmendről távozó Dávid Gergelyt, így egy rutinos játékossal erősödve néz elébe az összecsapásnak a Fekete-sereg, míg a kecskemétiek zónázással próbálják megfogni a vendégeket.
Sztojan Ivkovics, a Kecskemét szakmai igazgatója: Közvetlen riválisunk érkezik hozzánk, így a találkozó fontosságát a játékosaim is átérzik. Készültünk a Kaposvár védekezésére, a zónára és a zóna-press-re. Akár csak legutóbb, én bízok benne, hogy most is meg fogjuk tudni oldani ezt a feladatot. A csapatból mindenki egészséges és elszánt. Azt gondolom, hogy a kecskeméti szurkolótáborral mögöttünk le tudjuk győzni a kaposvári együttest.
Fekete Ádám, a Kaposvár edzője: Mivel a meccs halasztását nem mi kértük, így ha sikerül addig elintézni Dávid papírjait, már ő is pályára léphet, illetve Ahelegbe is ott lesz a pályán. A Kecskemét az a csapat, amely eddig a bajnokság során a legkevesebb pontot kapta, ez mutatja, hogy egy igen szoros védekezést produkálnak. Ezt kell elsősorban feltörnünk, másodsorban pedig fizikálisan kell magunkra odafigyelni. Frissnek kell maradni, hiszen ez az egyik nagy erősségük, hogy a meccs végén fel tudják őrölni az ellenfelet. Idegenben mindig nehéz nyerni, a Kecskemét otthonában pedig ez duplán is érvényes. A célunk, hogy megnehezítsük a hazaiak dolgát, ha ez sikerül, akkor már bármi megtörténhet. Nekünk a második körben nagyon nehéz a sorsolásunk. Sajnos a Jászberény ellen beszedtünk két vereséget, ez pedig azt eredményezte, hogy innen már mindegyik találkozó kulcsfontosságú számunkra. Amennyire én néztem, a Kecskemétnek már szinte biztos a nyolcba jutása, így egymásnak nem vagyunk közvetlen riválisai.
(bb1.hu)
Címkesor: Fekete Ádám, Kaposvári KK, Kecskeméti KSE, Sztojan Ivkovics


2 hozzászólás
2012. feb. 3.
Nekem édes mindegy, hogy Sztojan zónát, zóna presst vagy zóna press pluszt (ez az új csoda fegyverünk) játszat a csapattal, fontos, hogy győzzünk.
Az viszont lényeges lenne, hogy a centernek megmutassa: a Messziben hol a kosár, hova kell dobni a gólt, (a gyűrűre gondolok, ne legyen szegénynek “0″ pontja egy meccs alatt), illetve szóljon nagyra nőtt barátainknak, hogy elvárása kettőjüktől: dobjanak 20-30 pontot, szedjenek legalább 15 pattanót, na és ………ugorjanak…………a labdáért!
Istenem de szép lenne!
A játék többi eleme általában rendben van!
Mikor jön a beígért 9-es rotáció Sztojan?
2012. feb. 3.
Hajrá Kecskemét! Egész egyszerűen csak ennyi :)
Hozzászólások
Mondd!