A hétvégén ötödik alkalommal csapnak össze a magyar futballcsapatok szurkolói a focipályán, hogy elnyerjék a “Szombathelyi Szurkolók Kupája” győztesének járó serleget. Kecskemétről két csapatnyi drukker is útnak indult a havazás ellenére, hogy begyűjtsék a trófeát. Információnk szerint már hajnali háromkor elindultak busszal, hogy időben odaérjenek a tornára.
A tornán ezúttal is tíz csapat vesz részt. A vendégek között a Bp. Honvéd két csapatát (Nuova Guardia és Szövetség), a tavalyi tornagyőztes paksi Atomic Stike gárdáját, a “világvége turnéra” induló békéscsabai Viharsarok brigádját, illetve a Duna szintén másik oldaláról érkező, idén Alföldi Brigád néven futó kecskeméti alakulatot. Utóbbiak mindjárt két csapattal is harcba szállnak, hiszen a kaposváriak ezúttal technikai okok miatt otthonról drukkolnak majd.
Hazai részről a szokásos négy csapat; a GKG, a GWA, a Hali Fans és a Szurkolói Kör egy-egy egysége vesz részt a küzdelemben. A torna reggel kilenc órakor kezdődik és a szó szoros értelmében is kifulladásig tart, hiszen az eseményt záró “after party” is a Haladás Büfében zajlik majd. A csoportmeccsek és a helyosztók 1×13 percig, a végső ütközet 2×10 percig tart.
A torna menetrendje az alábbi linken érhető el.
Címkesor: Alföldi Brigád, Szurkolók Kupája


2 hozzászólás
2012. feb. 4.
Neked mi a véleményed?
2
9
Én miért nem vagyok ott?Így lenne esélyünk a végső győzelemre is.
2012. feb. 4.
:DDDDDDDDDDDDD
Hozzászólások
Mondd!