Pénteken ismét hazai környezetben léphetett pályára a KKC felnőtt kosárcsapata a Női Amatőr NB I – Keleti-csoportjában. Ezúttal a fővárosi MAFC volt ellenfelük, s sikerült nekik visszavágniuk Kuliéknak a korábbi vereségért, most a hírös városaik örülhettek.
Dobos Ágnes sikeres büntetőivel indult a találkozó, majd Kuli Orsolya percei következtek, s kosaraival 7-2-re elléptek ellenfelünktől a kecskemétiek. Később Pogány kettesével, s Nagy Zita triplájával már 13-5 állt az eredményjelzőn. A negyed végére egy pontot tudott faragni hátrányából a MAFC, 17-10-el zárult az első tíz perc.
A folytatásban felváltva váltották pontokra a helyzeteket a csapatok, ám Nagy Dóra hármasa megtörte a monotonitást, s 11 pontosra növelte előnyünket, 24-13. A 16. percben Tóth Viktor időt kért, mely meghozta hatását: Gyárfás egypontosaival és közelijével már 28-15 volt a KKC javára. A budapestiek Sipos Boglárka révén tudtak kozmetikázni az eredményen, 34-23-al zárult a félidő.
A fordulást követően Fülöp és Fülep villogott a vendégeknél, ám a hazaiaknál Dobos Ági ismét válogatott formában játszott, így tudták tartani 10-12 pontos, magabiztos vezetésüket. A 26. percben Gyárfás Patrícia jókor érkezett triplájával már 47-31-re is vezettek, sőt a negyed végére még tudták növelni a vezetést, 53-37.
A záró etapban sem engedték sokkal közelebb fővárosi ellenfelüket: Dobos, Kuli, Nagy kísérletei rendre pontot eredményeztek, a végeredmény 68-55 lett.
Tóth Viktor értékelése: - Csapatként nyújtottak nagyot ma a lányok, volt egy-két kiemelkedő teljesítmény. A lepattanózásban végre jeleskedni tudtunk. Volt egy jó ritmusa a védekezésünknek, remélem későbbiekben is hasonlókat láthatok. Horváth Olíviának ez volt a búcsúmeccse, mert külföldre megy dolgozni huzamosabb ideig, sok szerencsét kívánunk neki!
Kecskeméti KC – MAFC 68-55 (17-10, 17-13, 19-14, 15-18)

Címkesor: Kecskeméti KC, MAFC


Hozzászólok!
Mondd!