Szombaton a másodosztályú Gyirmót ellen kikapott, a Novigrad ellen nyerni tudott a Kecskeméti a horvátországi edzőtábor második felkészülési meccsén.
Az NB II-es magyar csapat után a házigazda ellen készült a KTE, ezúttal pedig azok kaptak lehetőséget, akik az első összecsapáson nem játszottak. Sokgólos mérkőzésen végül sima hírös városi győzelem született, jól hangoltak tehát az Istra Winter Cupra Szabó Istvánék.
A lila-fehérek trénere, Szabó István a két kinti felkészülési meccs után: – A cél az volt, hogy mindenki 90 perces terhelést kapjon a Gyirmót és a Novigrad elleni meccseken. Balogh Béla bokája nem teljesen volt egészséges, ezért nem játszott egyik találkozón sem. A Gyirmót ellen a helyzetkihasználással volt gondunk, több nagy ziccert is kihagytunk. Nem akarom persze erre fogni, védekezésben is van még mit gyakorolni. A Gyirmót tulajdonképpen két kontrából volt eredményes, mindenesetre az első félidővel elégedett vagyok, de ennyit tényleg nem szabad hibázni az ellenfél kapuja előtt.
Ebala és Litsingi is a fiatalokkal teletűzdelt keretben kapott helyet, utóbbi csak az edzőtábor előtti héten tért vissza, így még némileg le van maradva a többiektől, ezért döntött így a vezetőedző. A helyzetkihasználás bár javult, de itt is szerezhetett volna több gólt a KTE.
- Jó felfogásban játszó csapatot alkottunk, a négy gól ellenére sok helyzet ki is maradt az ellenfél kapuja előtt. Sajnálom a két kapott gólt, mert nem volt benne a mérkőzésben. Nagyot küzdött a házigazda, az ő szépségdíjas góljukkal zárult a találkozó – mondta Szabó a kecskemetite.hu-nak.
Novigrad – KTE 2-4
KTE: Antal – Hajnal, Szabó Gy, Ebala, Forró – Bertus, Patvaros, Tölgyesi – Hegedűs, Pekár, Balog M.
Gól: Hegedűs (2), Ebala, Litsingi.

5 hozzászólás
2012. feb. 5.
http://www.delmagyar.hu/kecskemet/ujabb_multi_szallt_be_a_magyar_fociba/2262794/#hozzaszolok
2012. feb. 5.
Húúúúúúúúúú! a csikócsapat kitett magáért! Na ez már döfi…!
2012. feb. 5.
A KÉSZ Labdarúgó Akadémia távlati céljai között szerepel egy akadémia létrehozása Kecskeméten, amely saját infrastruktúrával is rendelkezik majd. Ebben az edzőközpontban épülhet fel az ország első teljes méretű fedett futballpályája, amely minden bizonnyal a teljes régió téli utánpótlás feladatit kiszolgálja majd. A tervezett beruházást a KÉSZ Holding Zrt. és a NAOS design consultants készíti elő, amely ha megvalósul, a kecskeméti volt Rudolf lakatanya területére javasolt Sportpark egyik központi eleme lesz.
2012. feb. 6.
Ez még álomnak is szép:)
2012. feb. 6.
Valaki tud valamilyen infót az új chilei játékosról?
Hozzászólások
Mondd!