Török László és az NB III-as keret Mezőkövesden lépett pályára a házigazda ellen és bizony az átalakuló kis KTE-ben ezúttal is rengeteg fiatal szerepelt. Hárman még a 17. életévüket sem töltötték be, többen 18-19 évesek, Urbán Pál, Szénási István és Farkas András szinte már veteránnak mondható NB III-as, illetve NB I-es tapasztalatukkal.
A rendes játékidő 1-1-el ért véget, a KTE gólját Csima szerezte a 10. percben, de végül a büntetőknél már a rutinosabb hazaiak koncentráltak jobban. Török László nagyon elégedett volt a játékosok hozzáállásával és mutatott játékéval, főleg a 16 éves Verebélyi Konrád kapusteljesítményét dicsérte.
- Marton a 25. percben megsérült, ekkor állt be helyette Verebélyi aki nagyon jól védett. Tulajdonképpen győzelemmel ér fel számomra ez a meccs, mert nagyon jól játszottak a fiatalok, csak dicsérni tudom őket. Egy NBII-es élcsapat ellen végeztünk gyakorlatilag döntetlenre egy olyan kerettel, ahol néhányan még a 17. életévüket sem töltötték be.
KTE II: Marton (Verebélyi) – Marton (Gólya), Urbán, Szénási, Farkas – Tóth Cs. (Faragó), Brdarics – Bailo (Sárközi), Csima, Gréczi (Sáfár) – Puskás.
Az U18/U19 vegyes Szegeden a Tisza Volán NBIII-as együttesével mérte össze tudását és a fiatalok csak 3-2-re kaptak ki, ami szintén nagyon jó eredménynek mondható. Kemenes György is elégedett volt a látottakkal:
- A fiatalok nagyon jól helyálltak egy erősebb csapat ellen. Eredetileg az NBIII-as keret jött volna Szegedre, de a mezőkövesdi torna miatt kettéosztottuk az U18/U19-et és így álltunk ki a hazaiak ellen. Ezért játszott egyébként az U17-es csapatunk az ő U19-es együttesük ellen. Büszke vagyok a gyerekekre, mert méltóképpen képviselték a KTE-t.
KTE U18/U19: Ikotin (Mehmet) – Kovács Zs., Kalapács, Szántó, Üres-Farkas – Madari, Simon B. – Nagy, Ludasi, Tóth T. – Tarlósi.
Az U17 végül 1-0-ra kapott ki, de három gólunkat nem adta meg a játékvezető, Virágh Ferenc emiatt csalódott is volt a lefújást követően.
- Három véleményes szituációban döntött úgy a játékvezető, hogy kifelé ítél. Ez természetesen zavar, de a játékosaimra nem tudok rosszat mondani, mindent megtettek a győzelemért. A játék képe alapján nem megérdemelt a vereségünk.
(fotó: szegedma.hu)
Címkesor: felkészülési mérkőzés, Tisza Volán SC (Szeged)


Hozzászólok!
Mondd!