rss

Kötelező győzelemre készül a KNKSE

2012. márc. 30.
Hozzászólok!

Én is hozzászólok!

Trackback

Szombaton a Csorvás csapatát fogadja a KNKSE, és ez az a mérkőzés, amit a kecskeméti lányoknak meg kell nyerni. Több szempontból is. A Csorvás utolsó a tabellán. Hazai mérkőzés lesz. Ezzel a mérkőzéssel kicsit távolodna a csapat az utolsó helytől. Az edzéseken pedig jó a hangulat a lányoknál.

A Csorvás is fiatal játékosokra épít, mint a KNKSE. Nyilván a jövőt nézve ígéretes lehet ez a taktika, de jelenleg a tapasztalat és a rutin hiánya látszik az eredményein. A tavaszi fordulóban a Csorvás már rendelkezik egy győzelemmel, igaz egy mérkőzéssel többet is játszott. A Szeged csapatát hazai környezetben verte meg három góllal. Inárcs ellen még félidőben hat góllal vezetett, de a vége kétgólos vereség lett. Azért érdekesek ezek a mérkőzések, mert a tavaszi fordulóban a KNKSE-nek még ezen csapatok ellen van esélye a győzelemre. Az ront a helyzeten, hogy mindkét mérkőzést a kecskeméti csapat majd idegenben fogja játszani.
A kecskeméti lányok nagyon készülne a szombati találkozóra. A tavaszi forduló eddigi sikertelenségeire gyógyír lenne a győzelem. Főleg az utolsó hazai mérkőzés vereségét lehetne ezzel feledtetni. A csapat ősszel elhozta a két pontot, de attól a mérkőzéstől a biztos győzelem érdekében holnap jobb teljesítményt kell nyújtani.

Korsós Miklós: – Ezt a mérkőzést kötelezően hozni kell. A kötelező mindig nehéz, de lányok nagyon lelkesen dolgoznak és a hangulat is jó. Hasonló nehézségekkel küzdő csorvásiaknak veszteni valójuk nincs, nyugodtabban játszhatnak. Mi pedig nem szeretnénk csalódást okozni nézőinknek. Dr. Zsoldosné remélhetőleg újra kapuba állhat és végre mindenki egészséges.

KNKSE – Csorvási SK
Helyszín: II. Rákóczi F. Ált. Isk. (6000, Kecskemét Tóth L. stny 2.)
Időpont: 2012. 03. 31. (szombat) 16:00 óra
Forduló: 17.
Játékvezetők: Tóth István, Ungvári Sándor
Versenybírók: Hanufer Sándor



Címkesor: ,





Mostanában írtuk

Hozzászólok!

Mondd!



UGRAS LAP TETEJERE