A szombati győzelem kötelező volt a kecskeméti lányoknak, de mivel a két csapat a tabella sereghajtója, a bajnoki találkozó változatos, kiélezett meccset ígért.
A KNKSE azonban rögtön a mérkőzés elején tekintélyt parancsolóan kezdett. Öt perc alatt gyors lerohanásokkal 4-0 szériát produkáltak a lányok. A továbbiakban sem mutatott mást a játék, hiszen az ellenfél nem találta magát a pályán. Ezt a kecskemétiek könyörtelenül ki is használták, a 23. percben 14-7 volt az állás. Leginkább a tapasztalt Mahler Brigitta beállós, és Major Laura tartotta a lelket a Csorvás csapatában. Mahlert adottságainál fogva nem tudták tartani a kecskemétiek. A beállós megmozdulása vagy góllal, vagy hétméteressel végződött, de ez is kevés volt a vendégeknek, a félidő 17-11 eredményt hozott. A kecskeméti csapatból Berta Niki, Kisjuhász Petra szélről volt megállíthatatlan, Vadász Ildikó és Budai Móni átlövései adtak kemény leckét az ellenfél kapusának, míg Felső Anna betörései jelentettek veszélyt az ellenfélnek. A hazaiak kapujában Dr. Zsoldosné újból remekelt.
A második félidő kezdetekor már összeszedettebben kezdett az ellenfél. Az első öt perc kiegyenlített játékában 6-6-os gólszéria mutatkozott. A hazai csapat azonban megrázta magát, és újból több gólosra növelte előnyét. Dr. Zsoldosné brillírozott a kapuban, a kontrák pedig gólokkal végződtek. Az 54. percben 29-21 volt az eredmény a hírös városiak javára. Közben sajnos Dr. Zsoldosné kapusteljesítményéről le kellett mondania a kecskemétieknek, ugyanis Mahler beállós egyik befordulásakor közvetlen közelről teljes erőből fejbe lőtte. A Csorvás ezután kicsit felhozta magát, de a 2-3 perces kecskeméti megingás csak a szépítésre volt elég, 29-24. Az utolsó percekben felváltva estek a gólok. A végeredmény 32-27 lett. A kecskeméti csapatban az első félidő góllövőihez felzárkózott Molnár Csilla, Orell Bettina, Sánta Melinda. Az ellenfélnél Gyimesi Kitti és Major Laura volt legtöbbször eredményes.
Korsós Miklós edző: – Nagy lendülettel kezdtünk. Nem hagytuk az ellenfelünket kibontakozni. Sok jó egyéni teljesítmény megpecsételte a Csorvás sorsát. Mindenki kapott lehetőséget és éltek is vele. Csapatjátékunkban azonban még sok adósságunk van. Fő, hogy itthon tartottuk a két pontot. Gratulálok a lányoknak.
Kecskeméti NKSE – Csorvási SK 32-27 (17-11)
KNKSE: Dr. Zsoldosné Lukács Erzsébet (kapus), Szentesi Kovács Renáta (kapus), Fekete Tímea (kapus), Berta Bianka, Molnár Csilla (2), Orell Bettina (2), Sánta Melinda (1), Kisjuhász Petra (2), Gombos Zsuzsa, Prókai Anett (1), Felső Anna (7), Budai Mónika (7), Berta Nikolett (6), Vadász Ildikó (4)
2 perc: 4×2’ ill, 4×2’
Hétméteres: 1/1 ill. 9/7
Címkesor: Kecskeméti NKSE, KNKSE


2 hozzászólás
2012. ápr. 2.
Három kiváló hálóőrrel könnyű vitézkedni. Persze azért gólokat is kellett az ellenfél kapujába csempészni. Bőséges termésünket siker koronázta. Jár a gratuláció a lányoknak-asszonyoknak.
2012. ápr. 2.
És természetesen a mesternek!!!
Hozzászólások
Mondd!