A SportTV Harmadik félidő c. műsorában vendégeskedett a Ferencváros kapusa, Jova Levente, valamint a Kecskemét csatára, Tököli Attila. A két labdarúgót nemcsak mezszámuk (55) köti össze, hanem az is, hogy a fiatal kapus példaképének tekinti a rutinos támadót.
„Már amikor a Dunaferrben játszott, a kedvencem volt, de említhetnék mellette mást is, például Szűcs Lajost” – mondta Jova, majd kifejtette, hogy a Szűcs-Tököli féle Fradi idején családosan kisbusszal mentek fel Orosházáról megnézni a zöldek mérkőzéseit.
A meglepő rajongásra Tököli így reagált: „Nagyon nagy megtiszteltetésnek érzem, főleg, hogy nem mezőnyjátékos, hanem kapus. Szerintem senki nem tartja magát példaképnek, de valamivel csak elértem, valamit csak letettem az asztalra.”
Arra is fény derült, miért pont az 55-ös számú mezre esett Tököli Attila választása. „Dunaújvárosban tízesben játszottam, de amikor a Fradiba igazoltam, Leandro azt elhappolta előlem. Valamit kellett választani, és mivel mindkét kislányom óra ötvenötkor született, így ez lett a megoldás.”
A Kecskemét csatára nem titkolta, nagyon jól érezte magát Üllői úti korszakában, és nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy egyszer – akár Jova csapattársaként – ismét magára öltse a zöld-fehérek mezét. „Bármi előfordulhat. Amíg a sérülések elkerülnek, és úgy érzem, hogy segíteni tudom a csapatot, játszani fogok.”
Az élő adásban a rutinos támadóból azt is kihúzta Petúr András műsorvezető, hogy ki az, akit példaképeként tisztel. Tököli elmondta, hogy fiatalabb korában Roberto Baggio és Alessandro Del Piero voltak a kedvencei.
Címkesor: FTC, Harmadik félidő, Jova Levente, KTE, Tököli Attila

Hozzászólok!
Mondd!