Vasárnap este 18 órakor a Gyöngyöst fogadja a Kecskeméti KSE férfi kézilabdacsapata a rájátszás negyedik körében. Az 5-8. helyért folyó play-off-ban még nem sikerült győznie a hírös városiaknak, most talán összejöhet a pontszerzés Avar György tanítványainak.
Szerdán az FTC-PLER ellen léptek pályára a Kecskeméti KSE férfi kézisei a Messzi István Sportcsarnokban, s küzdelmes meccsen maradtak alul egy góllal a fővárosiakkal szemben. A sok hiányzóval küszködő hírös városi együttes nem sokat pihenhetett, hiszen vasárnap érkezik a következő ellenfél hozzájuk. A 18 órakor kezdődő derbin a Gyöngyös lesz a riválisuk, akiktől korábban három góllal kaptak ki az 5-8. helyért folyó küzdelmekben.
Avar Györgytől, a KSE szakmai igazgatójától megtudtuk, hogy Bajusz Sándorra már számíthatnak a vasárnapi meccsen, ám Antal Szabolcs és Tóth Edmond továbbra is sérültek. A szakember hozzátette, hogy a korábbi, gyöngyösi meccsen szinte végig fej-fej mellett haladtak ellenfelükkel, így most a hazai környezetben is bízva reméli, hogy pontot, vagy pontokat tudnak szerezni.
A felnőttek meccse előtt az ifjúságiak és a juniorok is rájátszásbeli mérkőzést játszanak: előbbi 14, utóbbi 16 órakor kezdődik.
Címkesor: Gyöngyösi KC, Kecskeméti KSE


1 hozzászólás
2012. máj. 5.
Bízom benne, hogy szép emlékkel zárjuk az évet.
Hozzászólások
Mondd!