rss

Három csapat, köztük a Kecskeméti TE is a negyedik helyre ácsingózik

2012. máj. 7.
10 hozzászólás

Én is hozzászólok!

Trackback

Három körrel a vége előtt reális matematikai esélye három csapatnak maradt a negyedik hely megszerzésére. A trióban a Kecskeméti TE is ott van, akik a hátralévő meccsek mindegyikét megnyerhetik, ha a papírformát nézzük.

Jelen állás szerint továbbra is levegőben lóg, mit is érhet a negyedik pozíció a szezon végén, hiszen a Győri ETO nemzetközi eltiltása még mindig nem jogerős. Április végén a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) tartott legutóbb meghallgatást az ügyben, de döntés csak május második felében várható. Mint ismert, a győriek Jarmo Ahjupera átigazolása kapcsán kerültek középpontba, akinek volt klubja szerint késedelmesen törlesztették vételára egy részét. A győriek álláspontja szerint azonban ennek technikai okai voltak (nem állított ki róla számlát a Flora Tallin), így ezért került sor erre a határidő után. A Győr jelen állás szerint két évig nem szerepelhetne a nemzetközi porondon, melyből egyet már idei szezonban le is töltött, így a jövő évi szereplés a vita tárgya.

Itt tart tehát jelenleg az ügy, amennyiben nem történik változás, úgy a negyedik helyezett is elindulhat az Európa Ligában, hiszen a Győr már biztos dobogós, a Debrecen pedig már majdnem matematikailag is bajnok. Erre reálisan három csapatnak maradt esélye, a jelenlegi negyedik Honvédnak, a KTE-nek, valamint a Paksnak. A DVTK három körrel a vége előtt tetemes, 6 pontos hátrányban van, míg a Pécs és a Haladás 9 egységnyire, így a realitásokat figyelembe véve ezen együtteseket kizárjuk a lehetséges befutók közül. Nézzük a legfontosabbat, kikkel is játszik a három említett csapat a hátralévő mérkőzéseken:

Honvéd (43 pont)

DVTK (idegenben) DVSC (o) PMFC (i)
KTE (41 pont) Pápa (idegenben) Újpest (o) Siófok (i)
Paks (38 pont) Vasas (otthon) ZTE (i) FTC (o

A sorsolásból is látszik, a legrosszabb helyzetben lévő paksiak két kiesőjelölttel játszanak, ráadásul háromból kétszer is otthon, míg a Honvéd a már vélhetően bajnok Lokival és két erős, ám rossz formában lévő középcsapattal, a Diósgyőrrel és a Péccsel. Ránézésre a KTE feladványa valahol a két rivális helyzetének nehézsége között található, a Pápa az életéért küzd, az Újpest helyezésétől függetlenül kemény rivális, az utolsó körben a Siófok lesz az a csapat, akiknek már amolyan minden mindegy alapú lesz az a 90 perc. A múlt sem ígér könnyű meccseket, hiszen Pápán még nem sikerült pontot szereznie a lila-fehéreknek, Siófokon egy győzelem mellett egy vereségük van, az Újpest ellen általában pontot vagy pontokat szereznek a Széktóiban.

(kecskemetite.hu)



Címkesor:





Mostanában írtuk

10 hozzászólás

  1. gyuri

    Szerintem a játékosoknak és a tulajdonosok kezében van a döntés. Nem tartom valószínűnek, hogy a legjobb elsőosztályú szereplésre hajtanának rá, mert a 4. helyezést már régen elérhették volna, ha nagyon akarják, a Kispest nagyon is hullámzó teljesítményét figyelembevéve. Véleményem szerint a jobb szereplésnek és az esetleges???? nemzetközi kupában való részvételnek anyagi problémái vannak. Emlékezzünk csak az elmúlt szezonban a költséges nemzetközi kupaszereplés játszott nagymértékben közre, hogy anyagilag milyen csapnivaló helyzetbe került a csapat őszre. Tehát nem biztos, hogy mindenki, a szurkolókon kívül örülne a 4. helynek, egy esetleges nagyon költséges nemzetközi kupaszereplésnek, habár kitudja?

  2. KecskemetiZONA

    Ha mindezek az érvek igazak, akkor itt nyomban adjuk is fel az egészet.

  3. kisapa63

    Feladni nem kell semmit de lássuk be ezzel a kerettel a nemzetközi szereplésnek nem sok értelme van.Ami anyagilag megérte volna az a liga kupa győzelem lett volna de az már sajnos elment.A 4. hely szép eredmény csak nem tudom ,hogy a Győr eltiltása esetén kötelező-e elindulni a EL-ben mert akkor már inkább most ne legyünk 4.-ek. Majd akkor ha anyagilag is megengedhetjük magunknak a nemzetközi szereplést.

  4. ferujoe

    Azért ne felejtsük el, hogy két sztár játékosunk Foxi-Maxi és Ebola-Ebala kölcsön van adva.Ha ők visszajönnének még a spanyol Atleticókat is megszorongatnánk.

  5. ata

    Foxiról meg Ebaláról jó volna tudni azért valamit.Hétvégén írtam a kazahoknak, hogy adjanak róluk infot, de még nem válaszoltak.

  6. KecskemetiZONA

    ata: Lehet, hogy előbb tartanál ha Sallói István klubigazgatóhoz fordulnál.

  7. gyuri

    Kedves Zona! Az általam írt felvetések ellenkezőjére nem kaptam semminemű ellenvéleményt, csak egy sommás elutasítást. Én igyekeztem most is csak a tényekre szorítkozni.

  8. dorba

    A nemzetközi porondon való indulásért mát mi is tettünk valamit:
    1./ A Vidivel megverettük magunkat
    2./ Mert ha a Vidi lenne a bajnok, a bajnokok ligájában indulna
    3./ Így az Eu.Kupába a Ligakupa másik döntőse vehetne részt.
    4./ Sajnos a Vidi nem élt a lehetőséggel, pontosabban a DVSC jobb csapat
    5./ Tehát negyediknek kellene lennünk a kupa induláshoz:)

  9. KecskemetiZONA

    Szerintem Győr visszakapja a jogokat.

  10. Nitro

    Ligakupa nem ér nemzetközi szereplést, csak a Kupa.

Hozzászólások

Mondd!



UGRAS LAP TETEJERE