Nem tudta felülmúlni az előző fiaskó után a Veszprémi Egyetem a Kecskeméti Főiskola kosárlabda csapatát az NBI/B-s bajnokság rájátszásának visszavágó mérkőzésén. Mint ismeretes, az első derbin csúnyán kikapott otthon a Veszprém, 26 ponttal nyert a Kefo. A vasárnapi visszavágó inkább hasonlított egy tét nélküli délutáni matinéra, mint egy küzdelmes összecsapásra.
A Kecskemét szokás szerint hozta a jó formáját, 87-71-re diadalmaskodott a vendég együttes felett. Hozzá kell tenni, hogy a Kecskeméti Főiskola csapatának teljesítményéből sokszor visszavett a rossz időzítés, miszerint több “B”-s mérkőzés ütközött az “A”- csoportos meccsekkel, ezért a meghatározó fiatal játékosok a felnőtteknél kellett, hogy bizonyítsanak. A továbbiakban a 13. helyért küzdhet meg a Forray-legénység a Hódmezővásárhely csapatával szemben.
A vasárnap esti mérkőzésen kiegyensúlyozottan és lendületesen játszott a hírös városi alakulat, nem tudtak nagyon beleszólni a veszprémiek a játék menetébe, könnyedén belenyugodtak abba, hogy nem juthatnak tovább a hazaiakon. Ezt a tetemes különbséget -még ha négyen álltak volna ki a Kecskemétből-, akkor sem tudták volna ledolgozni a veszprémiek, motiválatlanul és fáradtan játszottak a Gamf sportcsarnokában. A kecskeméti csapatban három kiemelkedő játékos is volt, Jakab Péter 11 -, Puszta Dávid 20 -, és Velkey János 28 pontig jutott, akinek mindössze két rontott dobása volt, és 6 lepattanót szedett le. A végeredmény 87-71 lett a Kefo javára, amit végig vezetve megérdemelten nyertek meg.
A következő mérkőzés május 12-én 13 órakor lesz a Gamfon, az ellenfél a Hódmezővásárhely csapata lesz.
KECSKEMÉTI FŐISKOLA-VESZPRÉMI EGYETEM SC 87-71 (24-18, 25-10, 13-21, 25-22)
2012. 05. 06. 15:00 Kecskemét, Gamf
Vezette: Jurák K., Válé F., Józsa A.
Ellenőr: Schäffer BélaKEFO: Lakits A 2, Gruda G 6, PUSZTA D 20/3, Pongó Martin 2, Pongó Máté 8.
Cs.: JAKAB P 11/9, Pálkerti G -, Kopasz M 1, Legéndi T -, VELKEY J 28/12, Kovács B 5, Tóth B 4.
Edző: Forray Gábor
Lejegyezte: Száraz Zsófia
Címkesor: Kecskeméti Főiskola, KEFO

Hozzászólok!
Mondd!