rss

Vargára műtét vár a szezon végén, de játszik az utolsó fordulókban

2012. máj. 8.
Hozzászólok!

Én is hozzászólok!

Trackback

Az utóbbi időben kisebb térdsérülése ellenére pályára lépő Varga Róbertre hétvégén fontos is feladat vár, hiszen a KTE nem számíthat a sárga lapjai miatt eltiltott Balogh Bélára, így a Zetétől érkező védő pótolja a válogatott hátvédet.

- A Pápa kikapott otthon a Zalaegerszegtől, majd idegenben verte a Ferencvárost, nehéz tehát kiigazodni azon milyen csapat is valójában. Te milyennek látod a Lombardot?
- Kiesőnek semmiképpen sem, a Vasasnál véleményem szerint jobbak és benn is fognak maradni. Ettől függetlenül nekünk nyerni kellene idegenben és mivel újra lesz egy Lencse Lacink és remélhetőleg egy Bori Gabink is, erősebb csapattal utazhatunk, mint amilyennel a Vidit fogadtuk. Éppen emiatt is minden esélyünk megvan a győzelemre.

- Korábban említetted, hogy kisebb sérüléssel játszottál, most milyen állapotban vagy?
- Az igazság az, hogy a szezon végén vár rám egy műtét. Ki kell majd tisztítani a térdem, kisebb porc problémák álltak a gondok hátterében. Az orvosi stáb viszont nagyon jó munkát végzett a tavasz folyamán, rendre jó állapotba hoztak hétvégékre, így remélhetőleg a hátralévő három meccsen is ott lehetek.

- Hétvégén Balogh Béla sárga lapok miatt nem léphet pályára, így rád is nagyobb szerep hárulhat majd a védelem összefogása terén. Okozhat gondot egy ilyen fontos ember kiválása?
- Erre előre nem lehet megadni a választ, úgyis minden a pályán dől el. A pápaiak támadójátéka nem tudni milyen erőt képvisel majd, de a keretünkben megvannak azok a játékosok, akik meg tudják oldani a rájuk bízott feladatot. A szakmai stáb feladata összeállítani azt a csapatot, mely sikerrel veheti a soros akadályt.

(kecskemetite.hu)



Címkesor: ,





Mostanában írtuk

Hozzászólok!

Mondd!



UGRAS LAP TETEJERE