rss

Zádor Ervin lehet az új kecskeméti uszoda névadója

2012. máj. 10.
9 hozzászólás

Én is hozzászólok!

Trackback

A napokban elhunyt melbourne-i olimpiai pólóhősről, Zádor Ervinről nevezné el a kecskeméti uszodát egykori játékostársa, a halhatatlan sportolók egyesületét vezető Kárpáti György, aki a Digi Sport Reggeli Start című műsorában azt is elmondta: az Amerikába disszidáló Zádorral megnyerték volna a római olimpiát is.

„A Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete ápolni fogja Zádor Ervin emlékét. Már meg is van a fejünkben a kezdeményezés egy uszoda elnevezéséről. A létesítményt még ki kell választani. Ma Magyarországon talán a kecskeméti a legszebb uszoda, szerintem annak kellene a Zádor Ervin uszodának lennie” – mondta az elképzelésről Kárpáti György.

Egykori játékostársát úgy jellemezte: „Állítom, ha Zádor Ervin huszonegy éves korában, a megnyert olimpia után nem határoz úgy, hogy kint marad Amerikában, hanem hazatér, még két olimpia benne lett volna. Majdnem megesküdnék, hogy a következő, 1960-as római olimpiát, ahol bronzérmesek lettünk, Zádorral megnyertük volna.”

„Sok hasonlóság volt köztünk, egy nem: ő fél méterrel magasabb volt nálam. Amúgy ő is úszó volt, Melbourne előtt robbant be a válogatottba, Rajki Béla szövetségi kapitány a fantasztikus játékát látva gondolkodás nélkül tette át a B-ből az A-válogatottba az olimpia előtt. Szinte lefoghatatlan volt, erős, okos, gyors, megközelíthetetlen. Én is rájátszottam, mert pozícióelőnyből minden labdát becipelt a kapuba” – fogalmazott.

„Ervin visszahúzódó, másfelől nagyon jópofa, szellemes, okos fiú volt. Nem használta ki azt az óriási lehetőségét, hogy a magyar forradalom politikai szimbólumává lett, inkább visszahúzódott szerényen. Tartottam vele végig a kapcsolatot, levélben, telefonon. Utoljára másfél hónapja mondtam neki: remélem, Londonban találkozunk. Sajnos nem volt valami jó a hangja” – tette hozzá Kárpáti.



Címkesor:





Mostanában írtuk

9 hozzászólás

  1. KecskemetiZONA

    Én viszont ragaszkodnék a kecskemétiséghez, a helyi alkotókhoz: Szemerey Bertalan, Rigó László, Benkó Zoltán, Dr. Horváth Isván /vízilabda elnök/, nem utolsó sorban Magó Gábor aki az úszásban és a vízilabdában is legfelsőbb szintet teljesített, Bikádi Gábor úszó, ne feledjük Dr. Loványi Róbertet sem, aki a magyar bajnoki címével, felnőtt és utánpótlás válogsatottságával, nemzetközi kupaelsőségével a valaha élt legeredményesebb hírös városi vízilabdázó. Nagysolymosi István, Dr. Bodóczky László. És akkor még a “milliónyi” sikerrel rendelkező búvárokról nem is beszéltem. Miért kellene ide idegen? A helyi értékeket kellene elsősorban megbecsülni. Minden tiszteletem Zádor Erviné, neki Budapesten lenne méltó helye.

  2. ferujoe

    Egy disszidens emberről, akinek semmi köze nincs Kecskeméthez, az uszodát elnevezni?Nagy tudású ember ötlete lehetett.Akkor nevezzék el öregapámról, az legalább Kecskeméten született.

  3. adamikzoli

    Jogosan szóltak előttem! Minden tisztelet megtartása mellett ez egy értékelhetetlen ötlet. Benkó Zoltánnál többet nem nagyon tett le a város asztalára senki. Méltó névadó lehet.

  4. dorba

    Én minden sportág után érdeklődő ember vagyok, és most nagyon szégyenlem magam, hogy ezt a nevet talán nem is hallottam még.
    Sajnálom, hogy az akkori politikai helyzet miatt az ország elhagyását választotta a fiatal vízilabdázó, de én is azt indítványoznám, hogy kecskeméti kötődésű úszáshoz, vízilabdához köthető volt sportolót kellene választani névadóul.
    KecskemetiZONA által említett nevek mindegyike alkalmasabb lenne!

  5. Én Juhos Gergelyre gondoltam, mert Világbajnok, és nagyszerű sportember! Most is aktív edző, és példakép.
    MIndenképpen kecskeméti sporthoz kötődő legyen, akire emlékezünk, és ismerős név.
    Hogy jut eszébe valakinek, hogy beleszóljön mésok életébe? Ez Kecskemét magánügye. MInt ahogy az is, hogy máshol hogyan becsülik meg élő sportolóikat!

  6. Ujhidy Tibor

    Egy biztos, hogy csak kecskeméti kötődésű lehet. Ha odakerül az ügy, meg kell kérdezni a város sporttársadalmát, lakosságát. Egy szakmai grémium biztosan össze tud hozni megfelelő neveket. A többit elintézi a közvélemény. Abszolút konszenzusos személy legyen, aki minden politikai kurzusnak is elfogadható. Benkó Zoltán Szabadidőközpont már van, ne feledjük. Pl. Reile Géza kiváló tanácselnök volt, akinek az “uralkodása” alatt indult meg igazán Kecskemét város fejlődése, illetve épült meg az uszoda. Akár ez is lehet egy ötlet.

  7. dorba

    Még egy megjegyzésem van egyébként általam is nagyra tartott Kárpáti Gyuri javaslatához:
    Nagyon sok benne a HA! Már pedig azt nagyon jól tudjuk a sportban nincs ha. Egy capatsportban 21 éves versenyző 4 év múlva milyen hatással lett volna a csapat összereplésére….? ez már csak a találgatás kategóriája.

  8. KecskemetiZONA

    Nem vagyok Kárpáti Gyurika, de egy “ha” nekem is jutott.
    Ha Ujhidy Tibor szempontjait veszem figyelembe, akkor névadóként elsősorban Hajós Alfréd és Komjádi Béla reinkarnációja, Magó Gábor jöhet szóba. Ő politikailag és szakmai téren is megfelel a követelményeknek.

    Titulusai:

    - A Kecskeméti Piarista Gimnázium testnevelője

    - A Szent Imre Általános Iskola Igazgatója

    – Szakedzői diplomával rendelkező mesterként nagy érdemeket szerzett a hírös városi úszó élet fellendítésében

    - Kecskeméten történelmet író vízilabda szakedző

    - A keze alól kikerülő gyermekek tömege búvárként is nemzetközi hírnevet szerzett

    - A FISEC nemzetközileg elismert tisztségviselője

    - Mindenkinek segíteni kész közéleti ember

    - Kecskemét Sportjáért díj tulajdonosa

    - A Magyar Olimpiai Bizottság tagja

    A felsorolásból bizonyára sok minden kimaradt, de a névadáshoz ennyi is bőségesen elég lenne.

  9. kovats

    Azt sem lenne szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a jelölt “aktívan”, SPORTOLÓKÉNT is részt vett-e a kecskeméti uszodai életben, és hogy hány évet töltött ott, milyen kézzel fogható eredményei vannak.
    Célszerű lenne a gyerekek elé olyan példaképet állítani, akinek a sportpályafutása magáért beszél.
    A politkát pedig jó lenne kihagyni a dolgoból, bár ez sajnos úgy sem lehetséges…..

Hozzászólások

Mondd!



UGRAS LAP TETEJERE