A Debrecen labdarúgócsapata megszerezte története hatodik bajnoki címét, miután az OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati játéknapján 4-0-ra legyőzte a vendég Pécs együttesét, így 11 pontos előnye a második Videotonnal szemben behozhatatlanná vált.
Az első félidőben Nagy József öngóljával szereztek vezetést a hazaiak, akik aztán Bouadla és Bódi találatával tulajdonképpen a szünetig eldöntötték a mérkőzést. A folytatásban még Kulcsár is betalált, így nagyarányú győzelemmel ünnepelhette bajnoki címét a Loki.
Ezzel eldőlt, hogy a hajdúsági alakulat a következő szezonban a Bajnokok Ligája selejtezőjében indulhat, míg az MTK Budapest, amely a Magyar Kupa-döntőben 11-esekkel maradt alul a Debrecennel szemben, az Európa Ligában lesz érdekelt. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a bajnoki második egy körrel később kapcsolódik be az Európa Liga selejtezőjébe, mint a nyitófordulóban debütáló harmadik helyezett és az MTK.
OTP Bank Liga, 28. forduló:
DVSC-TEVA – PMFC-Matias 4-0 (3-0)
———————————
Debrecen, 11 000 néző, v.: Farkas Á.
gólszerzők: Nagy J. (23., öngól), Bouadla (41.), Bódi (44.), Kulcsár (55.)
sárga lap: Máté P. (11.), Varga J. (63.), Mészáros (85.), illetve Marovic (40.)DVSC:
—–
Verpecz – Nagy Z., Máté P. (Simac, 77.), Mészáros, Korhut – Kulcsár, Bódi (Dombi, 80.), Varga J., Szakály P. – Bouadla (Yannick, 60.), CoulibalyPécs:
—–
Dibusz – Nagy J., Lantos, Goia, Marovic (Okoronkwo, 65.) – Regedei (Nagy D., 78.), Paracki, Kvekveskiri, Zeljkovic – Fröhlich, Horváth Zs.
MTI
Címkesor: DVSC-TEVA, OTP Bank Liga


Hozzászólok!
Mondd!