Az U19-es együttes kivételével mindegyik lila-fehér utánpótláscsapat nyerni tudott a hétvégén. Az U15-ös csapat Kazincbarcikán hatott hintett, s csak kettőt kapott.
U19
Újpest – KTE 1-0 (1-0)
KTE: Török – Gólya (Faragó 46.), Kalapács, Pesti, Sáfár (Dobosi 75.) – Sztehlik, Simon B. – Nagy D., Domonkos, Tóth T. (Bailo 46.) – Csima.
Gól: Németh (8.)
Sallói István: U19-es szempontból kis szépséghibától eltekintve tökéletes hétvége volt ez, hiszen Puskás Zoltán bemutatkozott az NBI-ben, míg a csapat jó meccset játszott Újpesten. Jó játék mellett rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, ám egy peches góllal vereséget szenvedtünk. Az eredmény annyira nem is lenne lényeges, csak azért sajnálom a vereséget, mert a srácok rengeteg munkát fektettek a mérkőzésbe és teljesítményük alapján a győzelmet is megérdemelték volna.
U17
Újpest – KTE 0-1 (0-0)
KTE: Verebélyi – Farkas G., Oravecz (Szabó T. 63.), Bóna, Nagy L. – Farkas P. (Farkas M. 84.), Vojtovics – S. Juhász, Eke (Lajos 77.), Kis – Vékes.
Gól: Kis (68.)
Virágh Ferenc: Ismét taktikusan és türelmesen játszott a csapat. A nagy meleg ellenére jó iramú mérkőzésen, helyzetekben és egyéni teljesítményekben is felülmúltuk ellenfelünket. Gratulálok a csapatnak, büszkén és motiváltan készülhetünk a ZTE elleni soros mérkőzésre.
U15
Kazincbarcika – KTE 2-6 (0-1)
KTE: Zoboki – Kadosa, Máté, Kitl, Kovács R.(Kulcsár 68.) – Nemesvári (Máriás 41., Csontos 71.), Simon D. – Molnár E., Lőrincz, Háry (Maczelka 63.) – Gáspár (Marozsi 41.)
Gól: Újfalusi (50.), Bozik (52.) ill. Máté (22., 62.), Molnár E. (42.), Kovács R. (43.), Kitl (74.), Lőrincz (81.)
Kitl József: Tavasz tán legjobb játékával sikerült nyernünk, igaz ehhez kellett az ellenfél is akiknél jobb játékerőt képviselünk. Helyzeteink alapján akár nagyobb arányú siker is születhetett volna.
Kitl József továbbra is várja az 1997-es korosztályba tartozó gyerekek jelentkezését a június 5-i kiválasztóra. Jelentkezni a 70 374 7272-es számon lehet nála!
U13
Kazincbarcika – KTE 0-1 (0-0)
KTE: Martony – Major, Polyák, Balázs, Szalai – Szappanos, Kitl (Bozsik 65.) – Szabó Sz., Szabó B. (Módra 67.), Pusztai (Kőrös 36.) – Oroszi (Pusztay 56.)
Gól: Szappanos (63.)
Csima Gyula: Nagyon nehéz meccs volt, a Kazincbarcika végig védekezett. Több helyzetünk volt, három kapufát is lőttünk és végül megérdemelten nyertünk, nagyon kellett a három pont a szerdai Vasas elleni hazai bajnoki előtt.
U14
KTE – Vác 1-4 (0-3)
KTE: Piránszki – Patai, Mokrickij (Farkas N. 48.), Zsoldos (Majoros 58.), Toók – Rácz (Kovács M. 72.), Szarapka (Tóth K. 30.) – Gáspár, Hulicsár (Radóczi 64.), Turancsik (Tóth Á. 56.) – Rapi.
Gól: Tóth K. (76.) ill. Makrai (20.), Tóth T. (26., 55.), Sipos (37.)
Nagy Lajos: Ma két ellentétes félidőt láthattunk, mivel az ellenfélből öten visszajátszottak idősebb korosztályból. Velük nehezen vettük fel a versenyt, de a második félidőt döntetlenre hoztuk, helyenként jó játékkal. Védekezésben döntő egyéni hibákat vétettünk. Az ellenfél jobb játékosokból állt, ezt próbáltuk nagy akarattal kompenzálni sajnos kevés sikerrel. Ma a jobb csapat nyert.
U12
KTE – Vác 3-1 (1-1)
KTE: Fekete – Csordás, Hajdú, Parázs, Sahin-Tóth – Deák, Terbe – Gréczi, Vracaric, Supka – Bódog.
Gól: Vracaric (25., 48.), Parázs (79.) ill. Eichenvalder (23.)
Némedi Norbert: A előző heti jó játékunkat át tudtuk menteni mostanra is. Az egész meccsen jól teljesítettek a gyerekek és a második félidőben ez már eredményben is kijött.
Az U18 és U16 hétközi meccseinek beszámolója itt olvasható.
Címkesor: Kecskeméti Futball Akadémia, KTE, KTE uántpótlás


1 hozzászólás
2012. máj. 14.
- Az U17 korosztály teljesítménye mellett nem lehet szó nélkül elmenni, hetek óta kiválóan teljesítenek.
- Ahogy Csima Gyula mondta, május 16.-a szerda, Széktói Stadion 14 óra: U15 KTE – Vasas, 16 óra U13 KTE – Vsas. Mondják: az országos hírű U13 egyik legjobb korosztályunk, a Vasas szintén nem piskóta, lehet következtetni a jövőre. Mindkét mérkőzést érdemes lesz megtekinteni.
Hozzászólások
Mondd!