rss

Ötödik lett a sajátos sorsolásnak köszönhetően a serdülő leány kosárcsapat

2012. máj. 14.
Hozzászólok!

Én is hozzászólok!

Trackback

Ebben az évben új lebonyolítási rendszerben zajlott a legjobb nyolc csapat küzdelme, ami azt jelenti, hogy nem a hagyományos kétszer négycsapatos körmérkőzéses rendszerben, hanem az utolsó csoportmérkőzések alapján határozták meg a döntő párosításait.

A KESI-KKC serdülő leány kosárcsapatának ez elég rosszul jött ki, mert a későbbi bajnokkal kezdtek, a Vasas Basket csapata ellen. Sajnos vereséget szenvedtek, és így csak az 5-8 helyért játszhattak. A helyszínen többen megjegyezték, hogy aki ezt a párharcot megnyeri, az lesz a bajnok, ez így is lett.

Érdekes, hogy a bronzérmet megszerző Szekszárd csapatát évközben a Kecskemét kétszer is több, mint 30 ponttal verte meg, de említhetnénk a negyedik helyezett Csatát is, akit szintén sikerült évközben legyőzniük, vagy a Sopron együttesét, akiktől augusztusban csak egy ponttal kaptak ki.

A torna után meghívást nyert a ’99-es válogatottba Mérész Beatrix, Szórád Laura, Gereben Lívia. A lányokat az egyel idősebb, ’98-as korosztályba is behívták – számolt be Gerebenné Zita edző.

VASAS-BASKET – KECSKEMÉTI SI/A 63-44 (16:9,10:10,20:11,17:14)

Gereben 10, Petró 9, Sipos 4, Burján 0, Tóth 3, Dugár 4, Varga 2, Szórád 2, Mérész 0, Bodza 4, Révész 0, Kovács B. 6

 

KECSKEMÉTI SI/A – KANIZSA DKK/A 81-60 (16:16,23:15,18:17,24:12)

Gereben 16, Petró 6, Sipos 24, Burján 2, Tóth 2, Monus0, Varga 9, Szórád 6, Mérész 2, Hajnal 0, Révész 6, Kovács B. 8

 

KECSKEMÉTI SI/A – KÖBÁNYAI DARAZSAK 73-62 (17:15,16:11,25:21,15:15)

Gereben 21, Petró 12, Sipos 7, Burján 0, Tóth 10, Dugár 0, Varga 0, Szórád 3, Mérész 9, Bodza 2, Monus 2, Kovács B. 7

 



Címkesor: ,





Mostanában írtuk

Hozzászólok!

Mondd!



UGRAS LAP TETEJERE