Mint már korábban többször beszámoltunk róla, a lejáró szerződésű Alekszandr Alempijevics és a még élő kontraktussal rendelkező Vladan Csukics is minden bizonnyal zöld-fehérben folytatja, ezt támasztja alá utóbbi játékos menedzsere, Vladan Filipovics, aki szerint a két szerb már jövő héten szignálhatja szerződését a Fradival.
Alekszandar Alempijevics szerződése lejárt a Kecskemét együttesénél, így a játékossal kell csak megállapodnia a zöld-fehéreknek. Nagy valószínűséggel a Fradiban folytatja.
- Alempijevics biztosan távozik, neki a nyáron lejár a szerződése és nem hosszabbítják meg a felek a kontraktust – mondta a KTE szakmai igazgatója az NB I.hu-nak.
A másik kecskeméti szerb, Vladan Csukics helyzete már kicsit összetettebb: a 31 éves játékosnak még egy évig érvényes szerződése van a KTE csapatánál. Török László a lila-fehérek szakmai igazgatója, korábban elmondta, még leülnek tárgyalni a játékossal a hosszabbításról, de a labdarúgó menedzsere szinte biztos benne, hogy jövő héten már a Fradi kötelékébe tartoznak mindketten.
- Két játékos, akinek én intézem az ügyeit, Alempijevics és Csukics, ha jól tudom, jövő héten aláírja a szerződését a Ferencvároshoz – nyilatkozta Filipovics Vladan a Digi Sport Reggeli Start című műsorában.
Címkesor: Alekszandr Alempijevics, átigazolási hírek, Ferencváros, Kecskeméti TE, Vladan Csukics


2 hozzászólás
2012. jún. 15.
Csukics nagyon hiányozna ebből csapatból, ilyen tipusú agresszív sokat futó, mindig győzelemre játszó játékos nagyon kevés van a magyar NB1-ben. Nagy luxus két ilyen sok labdát szerző játékost, mint Ebala és Csukics, kölcsön illetve eladni… A mai világban sajnos a csapat érdekeit felülírja a gazdasági érdek…
2012. jún. 15.
Ennyire nincs miről írni, hogy ugyan azt a hírt hatszor leírják?
Én már csak akkor igényelném ezt amikor tényekről beszélhetünk.
Hozzászólások
Mondd!