rss

Napi két edzés és edzőtábor a programban – Török László a felkészülésről

2012. jún. 15.
Hozzászólok!

Én is hozzászólok!

Trackback

Miközben nagyban zajlik a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokság, hazánkban sem áll meg a fociélet, sőt, a Kecskeméti TE csapata, a pozíciójában megerősített Török László vezetésével hétfőn megkezdi felkészülését az előttünk álló szezonra. A szakmai igazgató az élvonalbeli gárda mellett kitért az évzáró előtt álló második számú csapatra is.

- Szombaton a Tököl – KTE II. mérkőzéssel utolsó csapatunk is lezárja a 2011-2012-es szezont. A kis KTE idei szereplését hogyan látod?
- Teljesen átalakult a keret az őszihez képest, akkor még több NBI-es visszajátszóval álltunk fel sokszor, míg tavasszal az U19, U18, U17 korosztályokból lett feltöltve a csapat. Más edzéseket kaptak ezek a fiatalok és felnőtt szintű terhelés jutott nekik. Sokan játszottak és nagyon szépen megállták a helyüket. Az utolsó kör előtt megvan az esélyünk a dobogóra, ami abszolút jó eredmény lenne, de bárhol is végzünk ez a félév mindenképpen pozitív az NBIII-as csapat életében. Többen is bebizonyították, hogy lehet rájuk építeni, rövidesen majd megtörténik a jövő évi kerethirdetés. Az eredményes munkára az is tökéletes bizonyíték, hogy igen változó volt a keret összetétele meccsről meccsre, hiszen úgy vagyunk versenyben a harmadik helyért, hogy a szezon során 52 játékos lépett pályára.

- Hétfőn megkezditek a felkészülést a következő szezonra, körvonalaiban milyen az eddigi program?
- Június 18-án kezdjük a hat hetes felkészülést és napi két edzéssel készülünk. Lesznek természetesen edzőmeccsek, az időpontok már megvannak de nem mindenhol van még biztos ellenfél. Az első három dupla meccs lesz, mert bő kerettel dolgozunk majd és lesznek próbajátékosok is, így mindenkinek lehetőséget tudunk adni a bizonyításra. Az edzőtábor ideje és helye már megvan, július 5. és 12. között Lipóton zajlik majd a munka és onnan Ausztriába fogunk átjárni meccseket játszani. Július 8-án az orosz első osztályú Krilja Szovjetov Szamara lesz az ellenfelünk, 10-én pedig a román Pandurii. Lipótról hazatartva 12-én pedig Telkiben lépünk pályára az izraeli Maccabi Netanya ellen. Az edzőtábor után regenerálás és két nap pihenő szerepel a programban. Az utolsó előtti héten két meccset tervezünk, ebből a július 21-i szombati egy nagyobb műsorral lenne egybekötve, amire már volt példa a klub 100 éves jubileuma alkalmából is. Tulajdonképpen itt mutatnánk be a csapatot és ez lenne a főpróba a bajnokság rajtja előtt. Ezt követően a júlis 27-i pénteki hétvégén pedig a sorsolástól függően kezdjük majd az NBI 2012-2013-as szezonját.

(kecskemetite.hu)



Címkesor: , ,





Mostanában írtuk

Hozzászólok!

Mondd!



UGRAS LAP TETEJERE