Június 24-én, vasárnap délben tartottuk szokásos évzáró rendezvényüket a Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolában a női kosárlabdázók a legkisebbektől a legnagyobbakig.
Az évzárót először Tóth Viktor (KKC frissen válaszott elnöke és a felnőtt csapat edzője) nyitotta, s elmondta, hogy igen eredményes éved tudhat maga mögött a klub, hiszen hat korosztályból öt országos döntőbe jutott. A legeredményesebb az U23-as keret volt, ők bronzot szereztek. A vezető továbbá kihangsúlyozta, hogy a társasásgi adós pénzek mekkora segítségükre voltak, ezúton is köszönik a felajánló cégeknek a segítséget.
Ezt követően a jó tanuló, jó sportoló díjak kerültek kiosztásra, majd a klub életében segédkezőket is ajándékokkal jutalmazták. A kiemelt médiapartneri díjat portálunk, a Kesport kapta, ezért külön szeretnénk köszönetet mondani a KKC-nak.

A hivatalos program után jöhetett az evés-ivás, mely jó hangulatban telt.
Címkesor: Kecskeméti KC, képgaléria


Hozzászólok!
Mondd!