Két győzelem után a biztos továbbjutás tudatában lépett pályára a kecskeméti Borszéki Csabát soraiban tudó magyar strandlabdarúgó-válogatott Olaszország ellen, de a jó sorozat sajnos nem folytatódott, a mieink négygólos vereséget szenvedtek. A magyarok első számú kapusát kiállították, így a csehek ellen biztosan a KTE hálóőre védi majd.
A csoportelsőségért szállt harcba a magyar strandfoci-válogatott Olaszország ellen, a kérdés azonban az volt, jó-e, ha a D-csoport másodikjával, Spanyolországgal találkozunk, és nem inkább az F-csoportot meglepetésre megnyerő csehekkel…Badalik és Fekete sajnos hasmenés miatt kihagyta a találkozót, az olaszoknál pedig Palmacci és Maradona pihent.
Az első harmadban a squadra azzurra irányított, és úgy került kétgólos előnybe, hogy Soria találata előtt a ziccerben szabálytalankodó Ficsórt piros lappal kiállította a játékvezető. Ez neki automatikusan egymeccses eltiltást jelent, így kihagyja a szerdai nyolcaddöntőt. Borszéki állt tehát a kapuba, a két percig emberhátrányban játszó magyar csapatból pedig Ábel büntetőt harcolt ki, melyet értékesített is.
A második felvonásban talán kicsit túlságosan is megnyugodtunk, miután kiegészültünk, mert attól kezdve sorra lődözték a gólokat az olaszok, akik 7-1-re elhúztak.
A záró 12 percre szerencsére összekapták magukat a mieink, és Jaksa, valamint Ughy találataival szorosabbá tudták tenni a végét.
A magyar együttes tagjai talán tudat alatt úgy voltak vele, nem akkora tragédia a vereség, ma messze nem égtek olyan hőfokon, mint a vasárnapi és a hétfői összecsapáson.
Szerdán 12.45-kor tehát Csehország ellen küzdhetünk meg a legjobb nyolc közé jutásért, a mérkőzést élőben közvetíti a Digi Sport Plus.
- Kicsit tartalékosan is úgy ment ki a csapat a pályára, hogy nyerni akar, de ma nem volt esélyünk – értékelt a lefújás után Izsvák Zsolt csapatvezető, az MLSZ szakágvezetője. – Ennek ellenére úgy érzem, ha a srácok ugyanazzal a lelkesedéssel és ugyanolyan szervezetten játszanak, mint az izraeliek ellen, nem lesz gond a csehek ellen – bizakodott Izsvák.
Világbajnoki selejtező, európai torna, Moszkva
Csoportkör, 3. nap:
Olaszország – Magyarország 7-3 (2-1,5-0,0-2)
Gólszerzők: Marinai 2, Gori 2, Soria, Ramacciotti, Corosiniti, ill. Ábel, Jaksa, UghyA csoport másik keddi mérkőzésén: Izrael – Bulgária 3-1
Az E-csoport végeredménye: 1. Olaszország 9 pont, 2. MAGYARORSZÁG 6, 3. Izrael 3, 4. Bulgária 0
Olaszország, Magyarország és Izrael is bejutott a szerdai nyolcaddöntőbe.
(strandfoci.hu/kesport.hu)
Címkesor: Borszéki Csaba

Hozzászólok!
Mondd!