Szerdán 18 órától rendezték a KTE és Paks közötti első felkészülési mérkőzést, amelyen mindkét részről a fiatalabbak kaptak lehetőséget. Ezzel a paksi ifjak éltek inkább, hiszen magabiztos 1-4-es sikert arattak a lila-fehérekkel szemben.
Nem kezdtek jól a hazaiak, hiszen már a 12. percben megszerezte a vezetést a vendég gárda, és a második vendég gólra sem kellett sokat várni: Szabó György felezőnél eladott labdája, és Magasföldi beadása után Cziráki növelte kétgólosra a paksi előnyt. Ekkor valamelyest magukhoz tértek a KTE fiataljai: négy perc sem telt el, amikor Bertus sarokrúgását követően az új szerzemény Csokics pofozta közelről a hálóba a lasztit, ezzel 1-2-re alakítva az állást.
A szünet után is hasonló forgatókönyv szerint alakult a csata, azzal a kivétellel, hogy ebben a játékrészben a kecskemétiek nem jutottak gólig, nemúgy a Paks, amely az 57. percben Heffler mesteri szabadrúgásából, majd Csehi csúsztatása után is gólt ünnepelhetett. A vége így 1-4 lett a Paks javára.
KTE – Paks 1-4
felkészülési mérkőzés
Kecskemét, 2012. 07. 04., 18 óra
KTE: Verebélyi – Polényi, Szabó Gy., Szénási, Mohl – Füle, Hegedűs Á. – Hegedűs A., Csokics, Bertus – Máté.
csere: Brdarics, Sáfár, Csima, Hajnal
Paks: Csernyásznki – Mészáros, Éger, Lakatos, Csehi – Cziráki, Nagy I., Vári, Kovács – Heffler, Magasföldi
csere: Kiss, Bohner, Pap, Szalontai, Hahn, Feil
Címkesor: felkészülési mérkőzés, KTE, Paks

Hozzászólok!
Mondd!