A KTE-Phoenix Mecano U19-es csapata magabiztos sikerrel zárta a hetet Cegléden. A 3-0-s siker után két győzelem és egy vereség eddig a mérlege az együttesnek a felkészülés során. A mögöttünk hagyott napokról Virágh Ferenc edző beszélt a kecskemetite.hu-nak.
Az U19-es csapat egy győzelemmel és egy vereséggel a háta mögött utazott szombaton Ceglédre. A Szeged elleni siker és az NB III elleni vereség után ezúttal újabb sikernek örülhettek a fiatalok, hiszen simán verték soron következő riválisukat. A gólokon Csima, Póka és az így már három meccsen három gólt jegyző Bailo osztoztak.
Virágh Ferenc edző értékelte a látottakat a klubhonlapnak.
„Nagyon fáradt volt a csapat, a felkészülés harmadik hete ugyanis igen kemény munkát követelt meg mindenkitől. Taktikailag viszont fegyelmezettek voltunk, nem kaptunk gólt és sok helyzetet kidolgoztunk, ebből most hármat sikerült gólra váltani. Ezen a fronton továbbra is van még hova javulnunk, de ezért dolgozunk, haladunk tovább a munkával!”
U19 KTE – Cegléd 3-0
KTE: Ikotin – S. Juhász, Virágh, Beregszászi, Pesti – Madari, Móra – Bailo, Faragó, Ludasi – Csima.
Csere: Kakuk (k), Tóth T., Üres-Farkas, Póka, Bóna.
Gól: Csima, Bailo, Póka.
Címkesor: Cegléd, U19, Virágh Ferenc


Hozzászólok!
Mondd!