Egy ritkán látható védés is kellett ahhoz, hogy a KTE-Phoenix Mecano együttese pontot tudjon rabolni a Ferencváros otthonából az OTP Bank Liga rajtján. Németh Gábor bevallotta, Gyömbér Gábor közvetlen közelről leadott fejesénél nem tudta, hol a labda, reflexből kapott bele, szerencséje volt a hárításnál. A hálóőr úgy érzi, megérdemelten szereztek pontot az Üllői úton.
– Nagyon sokat megtettünk azért, hogy pontot szerezzünk, és abszolút ikszes meccs is volt. Az, hogy nem volt túl baráti a légkör a pályán, egyrészt a rajtnak tudható be, másrészt talán annak, hogy az ellenfélben két olyan játékos is volt, aki tőlünk került oda, és mindketten meg akarták mutatni, hogy nem véletlenül játszanak a Ferencvárosban – értékelt Németh Gábor, a lila-fehérek kapusa a Sport TV kamerái előtt.
A hálóőr maga is nagy részt vállalt a pontszerzésből, hiszen amikor a hajrában, Balogh Béla kiállítása után meleg perceket élt meg a csapata, egy ízben méretes bravúrral óvta meg kapuját a góltól. Gyömbér Gábor közvetlen közelről fejelt, a portás viszont valahogy fölé tudta tolni a labdát.
– Csak reflexből belenyúltam, nem nagyon tudtam, hogy hol a labda. Szerencsém volt – vallotta be a labdarúgó.
Címkesor: KTE-Phoenix Mecano, Németh Gábor


4 hozzászólás
2012. júl. 30.
Véletlenek nincsenek, többnyire a legbecsületesebben készülők mellé áll a szerencse. Ez Németh Gábor esetére is igaz.
Ami a döntetlen eredményt illeti, talán nem is volt különösebb bravúr, hogy félkész, tíz főre olvadt csapatunkkal, ahol az utolsó héten az orvosok és rehab szakemberek játszották a főszerepet, megleckéztettük az önmagukat bajnokesélyesnek kikiáltó zöld-fehéreket. Igaza van Török László szakmai igazgatónak, begyűjthettük volna akár a három pontot is, ha, – tisztelet a kivételnek – a fiúk nem a “kórházból és a tengerparti nyaralásból” érkeznek a találkozóra. Nézzünk hogyan álltunk ki.
Németh: OK, Erdei Sanyi bácsival böcsülettel végigdolgozta a nyarat. Mentálisan is példát mutatott, nem úgy mint olimpiai bajnok várományosunk a 400 méter vegyesen.
Sós: Az elsők között igazoltuk, kondi probléma nem mutatkozott. A helyét keresik a szakemberek, most a jobb oldali védő pozícióját kapta. Bemutatkozása elfogadható.
Koszó: Szurkolói körökben a legellentmondásosabbak közé tartozik, ennek ellenére a felkészülés során, több szempontból is jól teljesített. A gól előtti hibája tipikus, most írjuk ezt a szokatlan poszton szereplésére, ahol – Gyagya Attila hiányában – Póti volt a várományos. Itt jegyzem megy, ezen a hétvégén is fokozott téma volt a kecskeméti fociutánpótlás és szakembergárda felkészültsége. De erről egy adódó pillanatban majd beszélünk.
Balogh: Azok közé tartozik aki az utolsó héten edzéseket hagyott ki. Lehet, hogy a betegség az idegrendszerét megviselte. Egy válogatott játékosnak a Csukics féle trükköknek nem szabad bedőlni. Van más módja is az ilyen játékosok megregulázására. Főleg ha csapattársak besegítenek. Az együttes lelkét egyenlőre nehezen tudjuk pótolni. Főleg, hogy Varga sem futkosik száz százalékon.
Mohl: A másik utolsó heti beteg. Sokáig azt sem tudtuk mi lesz vele, nálunk játszik-e, külön, önedzésekkel készült az őszi megmérettetésre. A mérkőzésen olyan érzésem volt, valaki nagyon magára hagyta a védekezésben. Különben Alempievics nem kerülhetett volna annyiszor ordító helyzetbe.
Bori: Nem volt rossz, de tudjuk, “féllábbal” játszik már hosszú ideje. A felkészülés nagy részét kihagyta.
Szavics: Ő is hagyott ki sérülés miatt edzéseket. Harminc felett a rehabilitáció is hosszabb. Olyan igazán nagy terhelést nem bírna el, de nálunk nélkülözhetetlen. Most is megfelelt.
Bertus: A hírek szerint neki is az étek ártott meg, ezért nem vett részt az utolsó heti néhány edzésen. Mivel a felkészülés alatt rendesen készült erőnléti gondjai nem lehettek.
Litsinghi: A bajnoki felkészülés alatt egy felszabadult, kedvvel készülő Litsinghit láthattunk. Más szisztémát próbáltunk megvalósítani mint korábban, harcosságát nem akadályozta, hogy nem saját posztján szerepelt. Biztos pont a csapatban.
Salami: A szurkolók szemében váratlan volt kezdőben szerepeltetése. Talán az idő múlásával egy kis erőnléttel felvértezetten ez a vélemény majd megváltozik.
Talabai: Gólvágónk erőnlétéről mindent elmond, hogy a mérkőzés vége felé óriási tempóelőnyét nem tudta hasznosítani. Van mit bepótolnia, akkor még eredményesebb lesz.
Nem kell mondanom, a sérüléshullám a szakmai stábot is megtizedelte, olyannyira, hogy Visinka Ede az edzéseken néhány napig csak fekvőgipszben tudott segédkezni.
A kezdőben a szakmai stáb által készített tesztek első négy helyezettje közül két játékos jutott lehetőséghez. Ha ez a szám tovább növekszik, a szakmai igazgató által óhajtott frissesség és a győzelem, reményünk szerint már az MTK ellen bekövetkezik.
2012. júl. 30.
ZONA az elemzés korrekt, egy észrevétel, a brazil nevét felcserélted Jorginho-nak volt túl nagy az iram a máltai bajnoksághoz képest…
Ami a konkrét cikket illeti valóban nagy bravúr volt egy kis szerencsével fűszerezve, de valljuk be ha pl. Antal Boti áll a kapuban erre a védésre nincs szükség, mert az 5 és felesen belül simán kijön és lehúzza ezeket a magasan szálló labdákat !
Sajnos Gabi Balajczához hasonlóan csak nagyon ritkán jön ki a beadásokra, az Újpest sorozatban kapja ebből a gólokat, remélem nálunk ezt nem szúrják ki az ellenfelek…
2012. júl. 30.
Csukis alattomossága iatt állították ki Baloghot, vajon én miért látom úgy, hogy előbb ő vágott oda karjával Baloghnak? A szögletnél is épp ő az, aki két felemelt karral üldözte a betörő kecskeméti játékost. Ezt így lehet? Persze, hogy előbb utóbb leütik…
2012. júl. 30.
halasz007: Kösz a helyreigazítást, valóban rá gondoltam, de az olimpia miatt csak fél gőzzel vagyok itt.
spreading: Csukit meg kellett dorgálni csak nem ilyen amatőr módon és látványosan, sér5ülésveszélyes módon. Ha ez így történik, most ő mehet az MLSZ-be fegyelmi tárgyalásra.
Hozzászólások
Mondd!