A Kecskeméti TE-Phoenix második számú együttese Hajóson lépett pályára a hétvégén, és magabiztos, fölényes győzelmet aratott. A 6-0-ára megnyert találkozót követően a kecskemétieket vacsorával és szolid borkóstolóval látták őket vendégül a hajósiak.
A kis KTE régóta ápolja a megyei csapatokkal a jó kapcsolatot és rendszeresen jár a felkészülési időszakok alatt idegenbe meccseket játszani. Szombaton a hajósiak meghívásának tett eleget a csapat és a találkozó egy rövid gyászszünettel kezdődött, masszőrünk Huber Bálint édesapjának tiszteletére. A végeredmény végül 6-0 lett a KTE fiataljai javára, a látottakat pedig szokás szerint Kemenes György értékelte:
„A találkozót 6-0-ra tudtuk megnyerni, a brazil meccs után ez a találkozó a támadásvezetések gyakorlására tökéletes volt. Három támadónk osztozott a gólokon, aminek külön örülök. A hazaiak lelkesen és sportszerűen futballoztak, itt ragadnám meg az alkalmat, hogy megköszönjem a meghívást és a szíves vendéglátást, örömmel mentünk Hajósra” – mondta a vezetőedző a klubhonlap hasábján.
A kis KTE hétfőn 18:00-kor a Karcagot fogadja a Széktói Stadion kettes pályáján, míg szerdán a Tisza Volán, szombaton pedig a Hetényegyháza vendége lesz.
Hajós – KTE II. 0-6
KTE: Marton – Kalapács, Márton, Szántó, István – Sztehlik, Bozsóki – Gréczi, Sáfár, Nagy D. – Maszlag.
Gól: Maszlag (2), Gréczi (2), Nagy D. (2).
Címkesor: felkészülési mérkőzés, Hajós, Kecskemét


Hozzászólok!
Mondd!