Két hete edz már az immár B csoportra készülő és KTE Kosárlabda Klub-ra keresztelt kecskeméti együttes. A „régiek”, Dénes, Bencze, Hegedűs, Mészáros, Pongó testvérek, mellé U23-as játékosok csatlakoztak, így most már a felnőttekkel edz Puszta Dávid, Kopasz Márton és Kohári Norbert is. Egy érkező is van, Pavlovics Vuk személyében, aki a korábbi idényben Nyíregyházán játszott. A csapat szakmai igazgatója, Sztojan Ivkovics jelenleg a montenegrói válogatottat trenírozza az EB selejtezőkre, a munkát ezért Forray Gábor edző vezeti.
- Négy U18-as válogatott játékos és Wittmann aki a felnőtt nemzeti csapattal selejtezőket játszik, nincs még velük. Ők később csatlakoznak hozzánk. Ám addig is napi két edzéssel készülünk a bajnokságra. Amit egészen biztos, hogy nem fogunk fél vállról venni. Már a felkészülési időszakban is, csak A csoportos csapatokkal fogunk edzőmeccseket játszani. Valamint tervben van egy külföldi torna is. Jelenleg az erőszerzés van terítéken. Futunk, kondizunk délután pedig labdás edzések vannak és védekezési technikákat gyakorlunk. Egy légiós szerződtetését teszik lehetővé a szabályok, ami szeretnénk is kihasználni, de az szinte egészen biztos, hogy a bajnoki rajtra még nem lesz külföldink – vázolta a jelenlegi állapotokat Forray a BB1.hu-nak.
Címkesor: Forray Gábor, Pavlovics Vuk

1 hozzászólás
2012. aug. 17.
Puszta – újabban már – Egerszegen van.
A BB1-en legalább kijavították Grudára…
Hozzászólások
Mondd!