kesport.hu

Pontszegény mérkőzésen kapott ki Pécsen a KTE KK

Csütörtök este a Lauber Dezső Sportcsarnokban zártkapus meccsen fogadta a Pécs a másodosztályú Kecskemétet. Az elején elég nehezen lendültek bele a csapatok a pontgyártásba, 10 perc után mindössze 15 pont született.

A folytatásban aztán Csirke Ferenc együttese kapta el jobban a fonalat, ültek Dillék triplái, illetve a sok megszerzett lepattanó után a második hullámból is rendre eredményesek voltak. A hazaiaknál az utolsó negyedben már csak a fiatal magyarok kaptak lehetőséget, így a végén kozmetikázott az eredményen a Kecskemét.

A PVSK holnap is pályára lép, szintén zárt kapuk mögött, akkor a B-BETON Bonyhád KSE lesz az ellenfél – írja bb1.hu.

Csirke Ferenc, a Pécs edzője: – Maximálisan elégedett vagyok a látottakkal. A védekezésünk jó volt, a srácok kezdik érteni a lényegét és ami külön öröm, hogy fizikálisan is rendben vagyunk. Támadásban voltak még hibáink, de ez betudható annak, hogy nem régóta vagyunk együtt.

Forray Gábor, a Kecskemét másodedzője: – Hasznos és tanulságos mérkőzés volt, a Pécs agresszíven védekezett, a kizárások és a pick and rollok ellen viszont elég jól kosárlabdáztunk. A labda nélküli elzárásokon még van mit gyakorolni, abban sokkal jobb volt az ellenfél.

Pécsi VSK-PANNONPOWER – Kecskeméti TE 64-51 (11-4, 20-14, 23-10, 10-23)
Lauber Dezső Sportcsarnok, zárt kapus edzőmeccs

5 hozzászólás

  1. KecskemetiZONA

    2012. szeptember 7. péntek at 07:59

    Teljesen normális. A Forray csapat más metódust követ, mint előző idényben Ivkovics együttese. Ezúttal erősebbekkel játszunk edzőmérkőzéseket. Az ostor majd a végén csattan. Eredményt akkor hirdetünk.

  2. portas

    2012. szeptember 7. péntek at 10:43

    Ide jutottunk!! Játszószerei lettünk a erősen közepes csapatnak. Még most erősítsenek amíg nem késő. 50 pontocska alsó osztály rangadóin is kevés lesz. Hacsak meg nem tanuljuk a pics and rollok elleni védekezést. Az utolsó mondatot viccnek szántam.

  3. portas

    2012. szeptember 7. péntek at 10:45

    Ide jutottunk!! Játszószerei lettünk egy erősen közepes csapatnak. Még most erősítsenek amíg nem késő. 50 pontocska alsó osztály rangadóin is kevés lesz. Hacsak meg nem tanuljuk a pics and rollok elleni védekezést. Az utolsó mondatot viccnek szántam.

  4. redmiller

    2012. szeptember 7. péntek at 12:19

    Nekik vannak légiósaik, nekünk nincs! Ennyi!

  5. KecskemetiZONA

    2012. szeptember 7. péntek at 19:55

    redmiller: Itt most nem erről van szó. Tudvalevő, hogy ha fejlődni akarunk erősebb ellenfelek ellen kell játszanunk, ha nem a gyengébbeket szokás választani. Ennek következménye, hogy az ő szintjükre süllyedünk. Az előző idényben az utóbbi metódust követtük, a négyből ki is maradtunk. A tetszésnyilvánításokból nekem az jön le, hogy a többség fel sem akar jutni. Szerintem meg ennyi.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..