kesport.hu

“Nem lesz egyszerű, mindenki minket akar majd megverni” – Wittmann

A kecskeméti irányító szerint nem lesz könnyű dolguk a másodosztályban, mert mindenki őket akarja majd megverni.

 

 

Wittmann Krisztián az EB-selejtezők után visszatért Kecskemétre, már a B csoportos csapattal készül, és várja a jövő heti szezonrajtot.

– Hogyan élted meg a válogatott kudarcát?

– A legfontosabb szerintem, hogy volt három olyan meccsünk, ami igazából egy labdán múlt – kezdte Wittmann. – Kiélezett végjátékokban veszítettünk meccseket, ahol az utolsó támadások, utolsó dobások döntöttek. Ilyen volt a két ukránok elleni találkozó, illetve a horvátok elleni hazai mérkőzés. Ebből a három összecsapásból, ha kettőt megnyertünk volna, akkor van öt győzelmünk, és mindenki másról beszél. Lehet mondani, hogy nem volt jó a csapat összetétele, illetve sok volt a sérültünk, de ha ezek az utolsó labdák a mi javunkra dőlnek el, akkor most nem kudarcról beszélnénk. Szomorú, hogy ez most így alakult.

– Azóta visszatértél klubcsapatodhoz. Hol tart a felkészülés? Egyáltalán milyen lesz az idei Kecskemét?

– Úgy gondolom, hogy idén is nagyon jó lesz a csapat, nagyjából sikerült együtt tartani a brigádot, így az összhanggal biztosan nem lesz probléma. Az utolsó két felkészülési meccsünket a Szeged ellen játszottuk, megnyertük mindkét találkozót. Az első mérkőzésen összeszedtem egy kisebb sérülést, ezért a másodikon nem léptem pályára. Ma megyünk egy két napos tornára Eszékre, Horvátországba, kedden itthon játszunk még egy edzőmeccset, jövő szombaton pedig már kezdődik is a bajnokság, a Mezőberény otthonába látogatunk.

– Gondolom nem lehet más cél, mint a feljutás az NB I-be…

– Természetesen. Itt most nincs helye félrebeszélésnek, azért maradt itt mindenki, hogy újra az első osztályban szerepeljünk. Én akkor lennék maximálisan elégedett, ha ezt veretlenül hajtanánk végre. Nyilvánvalóan nem lesz egyszerű, mindenki minket akar majd megverni, de minden meccsen olyan önbizalommal kell a parkettre lépnünk, hogy csak a győzelem az elfogadható eredmény számunkra – mondta a BB1.hu-nak Wittmann Krisztián.

42 hozzászólás

  1. TheTransporter

    2012. szeptember 22. szombat at 15:33

    Nem lesz könnyű megnyerni a csoportot az tuti.Lesznek (remélem) kiélezett,izgalmas,parázs hangulatú mérkőzések amiket természetesen behúzunk.Ezzel a kerettel favoritnak számít csapatunk,megkockáztatom veretlenül jut vissza az első osztályba.Rajtunk szurkolókon nem fog múlni a siker, megyünk és szurkolunk a srácoknak!! Megérdemlik ha másért nem azért mert maradtak,vállalták a játékot a B ligában is.Szeptember 29.-én kezdjük a megmérettetést Mezőberényben.(legutolsó információm szerint 18 órakor) A mérkőzésre utat szervezek melyre a jól megszokott számon lehet jelentkezni:06302076837. Buzdítsuk minél többen vidéken is csapatunkat,zengjen a HAJRÁ HÍRÖS VÁROS!!!

  2. Janee

    2012. szeptember 22. szombat at 18:49

    Kedves Transporter!

    Szép lenne, amit írsz akkor, ha nem ismernénk téged, és nem mellesleg ha nem úgy körmölted volna le ezt az egészet, mintha te lennél a vezérszurkoló, az Atyaúristen. Mert amíg számíthattunk rád az idegenbeli túrák alkalmával, és teljesen meg voltunk elégedve azzal, hogy végre van egy kapcsolatunk, aki tud fuvart szervezni Paksra, Fehérvárra stb. addig békében megvoltunk egymás mellett. Az utóbbi 2 évben túlságosan is komolyan vetted ezt az egész szurkolósdit. Most nem fogom a múltbéli dolgokat felhánytorgatni, de sokat köszönhetünk neked azért, hogy a “Legyen egy nagy közös szurkolótábora a kecskeméti kosarasoknak, kortól, nemtől függetlenül várunk mindenkit.” elképzelésünkből, amit 2-3 évvel ezelőtt kezdtünk megvalósítani, az tavaly teljesen szétesett. Más nevében pedig ne írd azt, hogy “rajtunk nem fog múlni a siker” mert mi szurkolók pont másképp látjuk. Rajtunk nagyon is múlik, hogy ebben az idényben minél több helyen együtt legyünk a srácokkal és a legnehezebb időszakokban feltüzeljük, győzelembe hajszoljuk őket.

    Azzal viszont teljesen egyetértek, hogy minél több ember kell idegenbe! Tedd a dolgod! Szervezd meg a buszt, sok ember szívesen elszotyizgat, borozgat, sörözget egy jó buszos társaságban, csak arra legközelebb figyelj oda jobban, hogy ne úgy írj, mint egy vezérszurkoló, mert az még mindig én vagyok! Tetszik nem tetszik, ez még pár évig így fog maradni!

    További szép estét!

  3. G4444

    2012. szeptember 22. szombat at 18:50

    Janee!

    +1

  4. Csana16

    2012. szeptember 22. szombat at 18:51

    Janee, teljes mértékben igazad van!

  5. redmiller

    2012. szeptember 22. szombat at 18:59

    Az egész szépen alakult az egység aztán jöttél Transi és a Pécs meccsre teljesen felborult az egység… Év közben is meg volt a fiatalok elleni szurkálás, pedig évekig jól meg voltak a fiatalok és az idősek… Nem volt jó egymásnak ugrasztani a régebbi törzset és a szurkolás jövőjét!
    Jó lenne, ha nem ilyen szurkoló vezetői szerepben tetszelegnél… Szervezz buszt! A többi meg maradjon azoké, akiké a jövő!

  6. khali

    2012. szeptember 22. szombat at 19:11

    Janee, igazad van!

  7. Dom

    2012. szeptember 22. szombat at 19:25

    Janeenál a pont.

  8. redmiller

    2012. szeptember 22. szombat at 19:42

    Még valamit Transi!!!

    A szurkolást nem azért érdemlik meg, mert maradtak!!!! Azért csak tiszteletet érdemelnek! Ahogy mindenki, aki valaha szívét-lelkét kitette a csapatért! Voltak páran…

    A szurkolást azért érdemlik meg, mert KECSKEMÉTI színekben kosaraznak! Az igazi szurkolót nem a sztárok, hanem a csapat játékosai, az egyesület sikere érdekli! Jóban, rosszban kitartunk, de ha valami nem tetszik, akkor kutya kötelességünk felemelni a hangunk, akár csöndben szurkolással a meccsen! A csapat megmaradása, a mélybe zuhanás megelőzése a cél, mert onnan lehet sikert elérni.

  9. TheTransporter

    2012. szeptember 22. szombat at 22:23

    Sziasztok rajongó táborom! Örülök hogy megjöttetek már azt hittem nem vagyok fontos számotokra. Első és legfontosabb tény amit szeretnék leszögezni: Soha sem akartam vezér lenni,és nem is szeretnék azzá válni!! Nekem nem kell titulus ahhoz hogy önzetlenül szervezzem az utakat!Eddig is így volt és így is marad!!

    Mindenkitől kérek egy nagy szivességet(főleg tőled Janee)
    .Olvassátok el légyszi figyelmesen mit írok ki,és arra reagáljatok!!Ne találomra írjatok vissza.Ha valami nem világos kérdezzetek,leírom konkrétabban.

    Janee! Sajnos az igazi szurkolói magatartás számodra ismeretlen fogalom! Beszélgess el egy közeli rokonoddal a témáról ő fog segíteni neked hidd el.Nem az én magatartásom vezetett ide mindenki tudja.Te támadtad hátba a szurkoló társaidat ne feledd!!Megvan még az üzid amit a Fehérvár elleni meccs után küldtél.Így kezdődik:Úgy szurkoltok ahogy………! Gondolom neked is megvan.Olvasd el és gondolkodj!Ha megkérsz kiteszem közszemlére.Azzal a beszélgetéssel együtt ami a pécsi mérkőzés után zajlott köztünk..Emlékszel ugye cimbi?Szerintem korrekt lenne mert így mindenki megismerné a valódi Janeet,az igazi ” vezért”..

    Egy tény nem világos számomra.Mi a célotok ezzel a műbalhéval?Le akartatok járatni?Vagy csak el akartok üldözni?Esetleg megfélemlítés?Lássam milyen erősek vagytok így együtt?Nem jött be uraim!Ehhez ti kevesek vagytok! Gyenge kísérlet volt!Köztetek sem olyan békés a hangulat mint mutatjátok.Mindenki beszél a másik háta mögött.Személyes találkozóra hívlak benneteket sértetteket”, ahol ki lehet pakolni szemtől szemben!!!!Gyáva,sunyi emberek lesztek ha nem jelöltök meg egy időpontot!Alkalmazkodom hozzátok.

    Red! Ha megszólítasz tisztelj meg azzal hogy leírod a nevem teljes hosszában.Ha sok vagy nehéz hívhatsz Attilának is.Mindig a neveden szólítottalak, nem pedig a barátaid által (tudtodon kívül) rádragasztott neveken… MÉG MINDIG HAJRÁ KECSKEMÉT!!!

  10. TheTransporter

    2012. szeptember 22. szombat at 22:45

    Red! Még egy apró de igen fontos tény:Nem a műbalhétok miatt állt fel a csapat mindenki tudja!! A játékosok fogadkoztak hogy vége a sikertelenségnek és győzünk a Pécs ellen.Erről te is tudtál hisz elmondtam neked,mégis a lázadás mellett döntöttél!Ha valaki mélyen van nem biztos hogy még lentebb kell nyomni..Szerintem. Látszik hogy nem ismersz cimbi.Soha sem emeltem ki egy-két sztár játékost a csapatból.Mindenki fontos láncszem ebben a gépezetben.Kedvelem annyira Hegedát is (pl) mint Krisztiánt.Ha érted mire gondolok…

  11. G4444

    2012. szeptember 22. szombat at 22:53

    Attila!

    Szerinted a dolgok ideáig fajultak volna, ha a köz érdeke legyőzi az egoizmust? Hiszen a Pécs elleni mérkőzés előtt mindenki megállapodott, hogy szurkolás nem lesz! Erre ki borította fel a megállapodást?

  12. zsum

    2012. szeptember 22. szombat at 22:53

    “Ott voltak, amikor elérted életed célját – és ott voltak akkor is, amikor nem az elvárásoknak megfelelően teljesítettél. Megünneplik a győzelmed, és elmorzsolnak pár könnycseppet a legnagyobb kudarcod után. A csapattársaid mindig a te oldaladon fognak állni és felvidítanak. Nem számít mi történik.
    ez olyan jó, csak nem a csapattársaid…”

    Az idézet így szól (szerző ismeretlen). Egy helyen megváltoztatnám és a csapattársaid helyett SZURKOLÓIDAT írnék, tekintettel a helyzetre.

    Nézzen magába mindenki, aki elkezdte ezt az egész – igazi szurkolóhoz – nem méltó írogatást.

    És vállalom a nevem, bár aki ideirt, mindenki tudja: Öleiné Gyöngyi (néni)

  13. redmiller

    2012. szeptember 22. szombat at 23:00

    Attila!
    A feszkó keltéshez értesz!
    A szurkolónak a csapat fontos! És nem nézi el ha rosszul megy, hanem felemeli a hangját, mert aggódik a csapatért!

    Aki meg engem a hátam mögött fikanevekkel illet, annak a gerinctelensége a maga dolga!

  14. zsum

    2012. szeptember 23. vasárnap at 00:09

    Még valamit szeretnék fiatalok: talán nem kellene lejáratni a saját szurkolótáborunkat ilyen hsz-ekkel. Amik ide le vannak írva, elég személyesek, nem gondoljátok? Talán priviben, telefonon, esetleg ne adj atyaég személyesen nem lehetne lerendezni?

    És én ennél többet nem is szólok, hiszem át kell adnom a helyet a fiataloknak :))))

  15. magilla

    2012. szeptember 23. vasárnap at 08:57

    Kedves kecskeméti kosaras szurkolók!
    Látjátok ezért vagytok ilyen kevesen!
    A létszámotok kb.20-30 fő (átlag) , máris hatalmi harc van köztetek!!
    Ha közös a célotok nem kellene félre tenni ezügyben a vélt vagy valós sérelmeket?

  16. TheTransporter

    2012. szeptember 23. vasárnap at 14:18

    G4444! Teljes mértékben egyet értek veled.Az egoista viselkedésetek vezetett ide.A köz akarata a szurkolás volt!!!Soha nem ígértem senkinek olyan dolgot amit nem tartottam be.Meg sem fordult a fejemben a szurkolás mellőzése!!

    Másik tény uraim amin érdemes elgondolkodni úgy gondolom.Mikor csatlakoztam a B közép tagjaihoz két lány dobolt felváltva,többiek pedig támogatták őket.Red a sebeit nyalogatta valahol letojva mindent,többiek sehol!! Mindenki tette a dolgát akkoriban,senki sem akart vezér lenni..Miért? Mert vezető nélkül is tökéletesen ment minden a maga útján! Régi szép idők…

    Kis idő múlva körénk telepedett pár fiatal, a később előkerült Reddel megspékelve.Örültünk hogy erősödik táborunk.Egyszer csak jött a fekete leves..Parancsolgatás (szó szerint) modortalan,illetlen viselkedés,sértegetés az “újak” részéről nem kímélve nemet,kort..Itt kezdődött a hanyatlás srácok! Tetszik nem tetszik ez van,ti magatok bomlasztottatok!!Nektek kellett volna egy kicsit alkalmazkodni a már meglévő “szurkolási stílushoz”,nem egy kirakat mutatványt előadni..Ami a mai napig folyik részetekről!!

    Hol voltak a nagy vezérszurkolók mikor ezek történtek?Valószínű letojták,rosszabb esetben támogatták az eseményeket a háttérből.Miért nem cselekedtek? Mert a “legnagyobb” szurkoló követte el ezen dolgokat!! Miről beszélünk??

    Kedden az edző meccs előtt vagy után állok az illetékesek rendelkezésére egy közös beszélgetésre. AMÚGY IS ILLENE MEGJELENNI HA MÁR EKKORA SZURKOLÓK VAGYTOK….NEM JÓL LÁTOM??Tudom dolgotok lesz….

    Egy őszinte gondolat,nem sértésnek szánom.Ha a szurkoló tábort ezen személyek alkotják, eszebe nem jutott volna csatlakozni..Nem hogy szervezni a vidéki utakat..Egy nyugodt,korrekt,őszinte,elhívatott emberekből álló csoporthoz öröm volt csatlakozni akkoriban..Részemről téma lezárva,a többit személyesen! CSAK KECSKEMÉT!!

    Szerintetek hány új szurkolót vonzott be a kis műbalhétok??

  17. redmiller

    2012. szeptember 23. vasárnap at 15:33

    Transi!

    Te SEHOL nem voltál a régi szép időkben!!!

    Igen, előfordult, hogy lányok verték a dobot, mert a dobosok el voltak foglalva!!!! Én is így kerültem a dob mögé… Red meg nem a sebeit nyalogatta, csak kicsit ebsokkalt több év alatt!!! Azért hány olyan marha van, aki képes 3 nap alatt négy meccsen szurkolni??? Mert nekem volt! Jártam férfi, női kosára, focira, kézire és röpire is szurkolni!!! Ebbe nem lehet elfáradni, kissé kiégni??? Ja, te nem doboltál, ordítottál végig több meccset egy hétvégén… Igen, te aztán tudod a 2 év alapján mi a szurkolás…. Volt olyan évem, mikor 50-60 kosár meccsen voltam és mellette több tucat más meccsen! Szóval ne te okíts, mert ebben el lehet fáradni! Főleg, hogy 2004 óta ott vagyok – kisebb megszakítással – a kosár B-középben!

    Műbalhé??? Mikor Janiéknak nekimentek, mert kicsit jobban bekaptak??? Én sosem bántottam SENKIT, mikor részegen – idősebbek is!!! – ott voltak mellettünk! A szurkolást meg TE kezdeményezted, te győztél meg jó pár embert az adott meccsen! Mesélték… Igen, a szurkolók kiállnak a csapatért, de a társaikért is! Féltettük a csapatot, demonstrálni akartunk, ahogy minden NORMÁLIS szurkolótábor megteszi, ha úgy érzi, hogy baj van a csapat körül! Nem birka módjára elnézi a sorozatos vereségeket alsóházi csapatok ellen…

    Janee és a többiek meg régebben ott vannak, mint Te! Ők nem újak! Fábián Laci, rota, Tökös, Zsolesz már a kis csarnokban ott voltak! A fiatalabbak meg ott voltak a tábor közelében, csak kicsit jobban szét kellett volna nézned! Egyébként is a dobos, vagy a mellette álló vezényszurker ordítja el a ritmust! Azt követed, ha táborban vagy! Itt nincs demokrácia! Őt kell követni, különben káoszba fullad a szurkolás! Mindig van, aki elsőre elkiáltja magát, ha a dobos bealszik, elfárad és mindenki ŐT követi! Ennyi…

    Az edzőmeccsekkel kapcsolatos megjelenésedre pedig, van, aki dolgozik, akinek az adott időpont nem mindig jó! Tudod, másoknak van élete, ami az esetleges megjelenést befolyásolja! Igaz ez a bajnoki meccsekre is!

    Őszinte, mikor árulkodsz jobbra balra, ha nem tetszik valami??? Na, ne már… Ha nem bújt volna ki belőled a kisördög, akkor nem itt tartanánk!

  18. dragon

    2012. szeptember 23. vasárnap at 16:03

    Gyerekek!
    Nem értem miért kellett nekimenni a szállítónak?Semmi rosszat és öntömjénezőt nem írt az első hozzászólásában. Az hogy red irkál butusságokat, meg egetverő baromságokat azon nem lepődtem meg, de janee-n igen. Ha jól értelmezem azért vagytok ki a szállítóra mert nem akart tüntetni a csapat ellen? Hát halljátok ti csináltátok a vihart a biliben!!Normális ember ebben persze hogy nem vesz részt.Sőt ahol a red van már oda sem megy épeszű ember!!
    Szerintem fiatalok ,inkább ti határolódjatok el redtől és inkább szurkoljatok a takarító nénivel mert még az is szimpatikusabb mint ezzel a bazárival együtt mutatkozni.
    ÖSSZEFOGÁS FIATALOK HAJRÁ KTE!!!

  19. redmiller

    2012. szeptember 23. vasárnap at 17:37

    dragon, te nem voltál ott, nem ismered a hátteret.

  20. redmiller

    2012. szeptember 23. vasárnap at 17:44

    Az első számú a vezér meg az, aki a dob mögött van, mert ő üti a ritmust! Segítője, vezénylője lehet, de, ha a dobos vezényel, akkor őt kell követni és kész!

    Nyilatkozni meg egyesszám első személyben tessék, ha nem a dobos vagy!

  21. zsum

    2012. szeptember 23. vasárnap at 17:54

    Peti, Téged nagykéssel kergettek a városban körbe, hogy verd a dobot? Azt vagy csinálja az ember tiszta szivéből, alázattal, vagy sehogysem. Lapiptól sohasem hallottam még, hogy felhánytorgatta volna, hogy ő valaha is vezérszurkoló volt, és azt sem, hogy abba belebetegedett. Ő nem volt megosztó személyiség.

    Aki ellent mer mondani, azt lehurrogod, fújod a magadét, mint egy gyerek. Mi értelme ennek?

    Neked személyes ellentéted van Attilával, amit nem itt kellene lerendezni. És bizony dragonnak igaza van, nem tudom Attila első hsz-ére miért kellett nekiugrani. Ő tette azt, amit az elmúlt 2 év alatt tett. Mintha az alkalomra vártatok volna és meg is ragadtátok. Ezzel a csapat szurkolótáborát gyengítitek, mert bizony eléritek azt, h az a 8 ember fog ott állni és szurkolni, mert elüldöztök mindenkit, aki előtt – tökmindegy mennyi idő óta – ott volt és örült, hogy ott lehetett.

    Fel lehet sorolni név szerint, ki az, akit megtűrtök, annak fényében, amilyen kitételeket ti szabtok. Az egyik öreg, a másik nem régóta van ott, a harmadik fekete hajú, a negyedik alacsony, az ötödik magas. Mi ez?????

    Arra hivatkozni, hogy van aki dolgozik és nem ér rá… Az általad említett időszakban is dolgoztál, még is ott tudtál lenni, akkor ez hogy is van?

    Óvodai szint. És őszintén sajnálom, a saját magam és olyan barátaim nevében is, akik előttem sokkal régebb óta kijárnak meccsekre.

  22. zsum

    2012. szeptember 23. vasárnap at 18:03

    Amúgy a csapat érdekel valakit? Hogy ki van a keretben, hogy a “kicsik” közül ki hova ment? Lehet példát venni Csabitól, aki a mai napig vágja ezeket a dolgokat és soha a büdös életben nem kérkedett vele.

    A két lány – aki több héten át itthon és vidéken is dobolt, Rózsa és Sziszi – szintén nem veri a mellét, hogy doboltak és vérhólyagok voltak a kezükön, tették, mert szeretik a csapatot és nem volt más, aki tegye helyettük. Nem irják ide le dátum szerint, hogy ezen a napon hányszor ütötték a dobot, mert szerénység is van a világon.

    És teljesen mellesleg: HAJRÁ KECSKEMÉT!!!!!

  23. redmiller

    2012. szeptember 23. vasárnap at 18:10

    Gyöngy!

    Képzeld, van amikor dolgozni is kell meccs időpontban!
    Attila által írt “Mikor csatlakoztam a B közép tagjaihoz két lány dobolt felváltva,többiek pedig támogatták őket.Red a sebeit nyalogatta valahol letojva mindent,többiek sehol!! “-ra válaszoltam lentebb!

    Te meg néha a függöny mögé nézhetnél! Tisztelek, szeretlek, de baromira elvakult vagy bizonyos dolgokban! Volt, hogy más – tőlünk függetlenül elmondja a véleményét – és rögtön neki estél, hogy mi befolyásoltuk! KÖZÜNK SEM VOLT HOZZÁ! Utólag tudtuk meg! Ergo, nem biztos, hogy csak a mi készülékünkben van a hiba.

    Részemről bárkivel együtt tudok szurkolni, aki hajlandó követni a dobost és a hozzá kötődő embereket! A kihúzást nem ők kezdték! A táborban meg sosem volt demokrácia, különben nem lenne szurkolás, mert mindenki a saját feje után menne…

  24. zsum

    2012. szeptember 23. vasárnap at 18:18

    Nem vagyok elvakultabb, mint Te és én legalább elismerem. Nekiestem volna valakinek? Ahhoz neked mi közöd? Már rég lerendeztem vele a dolgot, miért kell ezt felhozni, ha nem vagy tájékozott az ügyben. Sohasem voltam hibátlan, és nem is leszek az. Egyébként meg konkrétan tudom, hogy mi az, hogy dolgozni kell a meccs időpontjában. Meg más dolga is akad az embernek… Mert ugye ember és magánélete is van.

    Attila első hsz-ében irta-é egyetlen szóval is, hogy NEM, NEM FOGOK SZURKOLNI, HA A JANEE DOBOL. Mert megvakultam biztosan, mert én nem ezt látom. De javits ki, ha tévedek.

  25. redmiller

    2012. szeptember 23. vasárnap at 18:22

    én befejeztem

  26. zsum

    2012. szeptember 23. vasárnap at 18:40

    Örülök kisfiam. :)

  27. dragon

    2012. szeptember 23. vasárnap at 19:02

    Red a legjobb az lenne ha i.kabb eltunnel es irritalnad tovabb a szurkolokat

  28. dragon

    2012. szeptember 23. vasárnap at 19:42

    bocs NEM irritálnád

  29. Csana16

    2012. szeptember 23. vasárnap at 20:18

    Dragon, te hány meccsen doboltál életedben?

  30. dragon

    2012. szeptember 23. vasárnap at 20:20

    egyen sem.

  31. dragon

    2012. szeptember 23. vasárnap at 20:30

    Csana!

    Te hány gyermeket neveltél fel?

  32. zsum

    2012. szeptember 23. vasárnap at 20:50

    Na, akkor veszem a bátorságot a következőkre:

    Le kellene zárni a szájkaretét, vitát, vagy nevezhetjük bárminek.

    A fene egye már meg fiúk! Mindannyian szeretjük a kosárlabdát, a csapatot, igaz?

    Akkor fogjunk össze és hagyjuk a sérelmeket a fenébe. Éntőlem dobolhat a Mel Gibon is, egy a fontos: A CSAPAT ÉS A SZURKOLÁS.

    Szeretném, ha egyetértenénk. Menjünk ki, mindenki álljon a helyére és tegyük a “dolgunkat”.

    Ennyit szeretnék kérni.

  33. zsum

    2012. szeptember 23. vasárnap at 20:56

    Gibson az a Mel :) Bocsánat :))))

  34. Csana16

    2012. szeptember 23. vasárnap at 21:00

    SZERINTEM IS FEJEZZÜK BE! DE DRAGON!

    Akkor szerintem neked nem kéne pattogni Petinek, aki szerintem már több, mint 200 meccsen verte a dobot!! Szoktál szurkolni?

  35. G4444

    2012. szeptember 23. vasárnap at 21:04

    Zsum!

    Legyen így! Hajrá Kecskemét!

  36. zsum

    2012. szeptember 23. vasárnap at 21:19

    Csana! Kértem valamit csillagom, ok? Dragon is be fogja fejezni, hidd el.

    Kedden, szombaton találkozunk.

  37. dragon

    2012. szeptember 23. vasárnap at 21:38

    Csana, szerntem nenyald ennyire az istened seggét mert nem vet rád jo fenyt.Még fiatal vagy elötted az elet ,javaslom minel messzebb keruld a redet kulonben te is ut asepro leszel mint red.igaz o mar brigadvezeto!o viszo a lapatot.

  38. tökös

    2012. szeptember 23. vasárnap at 21:38

    Akkor gyerekek kicsit térjünk viszsa a múltba! Lapip letette a dobot,többen kértük folytassa ,de érthető okokból ezt nem vállalta! A többség elismerte Redet páran puffogtak,de jobb megoldást ők se tudtak a dob mögé senki nem akart állni csak Red meg a háromlábú Mogyi(őt már sokan elfelejtitek).Kérdem hol volt ekkor transi,dragon,meg a többi? Az hogy utána Rednek magán életi problémái lettek,meg párszor hiányzott nem hiszem hogy itt bárki is felhánytorgathatná neki!A helyzet a következő, a fiatalok Red meg Mogyi mellett kitanultak így ők irányítanak.Ha valakinek ez nem tetszik az ne bomlasszon üljön a seggére.Mint mondtuk bárkit szívesen látunk a táborban kortól nemtől független,így is volt régen is …szerintem megfértünk a túrákon 14-84 ig végig jó hangulatban! De ha közénk jön alkalmazkodjon,álljon be a sorba,meg először is tanuljon meg szurkolni! Egy ideje sajnos ez változott…ajánlanám nézzetek magatokba …Döntsétek el mit akartok szurkolni vagy a pics….tokat játszani? Ha bomlasztani,széthúzni akartok válasszátok inkább a politikai pályát…

  39. Sunyshine

    2012. szeptember 23. vasárnap at 23:49

    Mi lenne, ha nem jönne elő ez a “kinek a farka nagyobb” c. óvodás, tesztoszteron szint mérő játék?
    Többen értékelnénk, ha a személyes problémáitokat nem így kezelnétek, felnőttek módjára is meg lehet tárgyalni az ilyen dolgokat, nem egy internetes fórumon…
    Kedves “vezérszurkoló”. Nem bántásból, hanem jóindulatúan mondom, h pont neked kéne okosabbnak lenned. Nem azt fitogtatni, hogy kiskirály vagy… hanem esetleg szervezkedni (nem úgy, hogy kizársz sok régi törzsszurkolót…), és örülni, hogy valaki a buszfoglalással is foglalkozik.
    Nem kell mindenkinek puszipajtásnak lenni, de legyetek olyan kedvesek mind, hogy lépjünk túl a dolgokon, és induljon el jó irányba a szurkolás…!

  40. portas

    2012. szeptember 24. hétfő at 08:05

    Ki az a Redmiller, hogy számít a véleménye?

  41. tökös

    2012. szeptember 24. hétfő at 17:09

    Redmillert mindenki tudja ki ő,de hogy te ki vagy porta nem sokan .De nem is sokat számít így mit is irkálgatsz.
    A megbeszélést megtartjuk az illetékesek meghívót kapnak.De ha netán porta,dragon meg a többi is jönni akar jelezze! Legalább lesz ki állja a számlát ..:)

  42. TheTransporter

    2012. szeptember 24. hétfő at 20:17

    Tisztelt Tökös! Téged külön megkérlek értelmezd a 3. hozzászólásomat,ha sikerült légyszi arra reagálj ha nem gond! Nem érted amit mondani akarok úgy fest..Valamint a kommented 2. fele kicsit alpárira sikeredett sajnos.Nem értelek miért? Valaha volt problémánk? Nem vágom..Nem voltam korrekt veled? Ha egy hely volt a buszon te mindig tudtad mert hívtalak.Szó sincs picsa mutogatásról te is tudod! Ha valami nem oké azt jelezni kell az érintett felé. Valójában mindig is a dobost tekintettem vezérnek.Az ő dolga vezényelni a szurkolást.Azt viszont tegye rendesen, ha már bevállalta!!

    NE LEGYEN 2-3 PERC SZÜNET MIKOR ÉPPEN FEKSZIK A VEZÉR A DOBON..
    NE EGY KRISZTIÁN INTEGESSEN KI NEKÜNK HOGY SZURKOLJUNK MÁR…Ezek csak egyszerű példák mi a problémám a dobolással.

    Ne féljetek tőlem skacok.Senkitől nem veszem el a dobot.A mondva csinált rangokat sem követelem magamnak nyugi.Megmaradok szállítónak ha nem gond…

    AZONBAN CSAPAT ELLENES IDIÓTA,MAGAMUTOGATÓ AKCIÓBAN NEM FOGOK RÉSZT VENNI,KITARTOK MELLETTÜK JÓBAN,ROSSZBAN!! AZ ILLETÉKES SZÁJKARATE MESTEREKET PEDIG RENDEZEM A MAGAM MÓDJÁN A MEGFELELŐ HELYEN ÉS IDŐBEN. INKORREKT VISELKEDÉS AMIT TANÚSÍTANAK,NEM ÉRDEMELTEM KI ÚGY ÉRZEM.SEMMI GÁZ URAIM.

    “KI SZELET VET VIHART ARAT”!!

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..