kesport.hu

Barátja és főnöke francia klubcsapatához is vinné Sztojan Ivkovicsot

A 2011-es csalódást keltő litván Európa-bajnokság után Luka Pavicsevicset nevezték ki montenegrói szövetségi kapitánynak, aki a KTE KK szakmai igazgatóját, Sztojan Ivkovicsot hívta fel elsőként, hogy vállaljon szerepet a dél-szláv ország válogatottjának szakmai stábjában. A kecskeméti szakember készséggel állt rendelkezésre gyerekkori barátjának, aki a bb1.hu-nak adott exkluzív interjút.

– Nagy győzelmeket arattak a nyáron, megsüvegelendő a teljesítményük. Három NBA-, és négy Euroliga játékos nélkül, hogy sikerült?
– Nagyon erős közösséget formáltunk, ez az első és legfontosabb. A másik, hogy amikor a szövetség felkért a poszt betöltésére, szabad kezet adtak, így azokkal az emberekkel dolgozhattam együtt, akikkel csak akartam. Elsőként hívtam fel Sztojan Ivkovicsot, akivel 20 éve ismerjük egymást, együtt nőttünk fel. A Litvániában elszenvedett kudarc után mindenki levert volt, így majdnem az alapoktól kellett újraépíteni mindent. Sztojan sokat segített. Nagy volt rajtam a nyomás, amin így megosztoztunk. Komoly feladat volt az edzőket és a játékosokat is összehozni és egy csapattá kovácsolni, de ez sikerült. Az eredmény is ezt mutatja.

– Visszatérve a selejtezőkre. Tíz győzelem. Van olyan, amelyik a legszebb volt mind közül?
– Van, több is. Ott van máris az első Izrael ellen. Az volt az első komoly megmérettetésünk. Nagy volt a nyomás és az elvárás, igazán mi sem tudtuk, hogy mire is vagyunk képesek. Aztán legyőztük Izraelt és mivel mindig az első a legnehezebb, egy lécet sikerült megugranunk. Megnyugodtunk, és láttuk, jó felé tartunk. Ez volt a legfontosabb. Aztán ott volt a Szerbia elleni, utolsó pillanatban dobott hárompontos, ami a győzelmet is meghozta. Ez volt a leghihetetlenebb. Végül pedig ismét csak Izrael. A második meccsen telt ház előtt, hazai közönsége előtt győztük le őket. A legimpozánsabb.

– Mi lesz a cél az EB-n?
– Messze van még és sok minden történhet, így ezzel kapcsolatban nem tudok mit mondani. A legfontosabb talán, hogy kihasználjuk az addig rendelkezésünkre álló időt. Folyamatosan kapcsolatban vagyok a játékosokkal és nyomon követem kivel, mi történik.

– Ez mit jelent? Nézi a statisztikákat, vagy mondjuk napi telefonkapcsolatot?
– Ez utóbbit. Ebben is segítségemre van Ivkovics, hiszen ahány játékos, annyi speciális eset. Beszélünk velük, érdeklődünk, hogy kivel mi van. Akadt-e gondja valamivel. Kell-e segítség. De nem csak velük beszélünk, hanem a klubmenedzserekkel, ottani edzőkkel, szóval nem engedjük el senkinek sem a kezét. Bízom benne, hogy a gondoskodás meg fogja hozni a kívánt eredményt.

– Most klubcsapatánál dolgozik már. A francia élvonalban szereplő Chorale de Roanne Basket együttesét dirigálja. Ott mik a célok?
– Különösebb teher nélkül tudok itt dolgozni. Ami nagyon jót tesz, mert nem lehet egész szezonban maximális koncentráltsággal csúcsra járni. Van annyi időm, hogy a válogatott játékosokkal ilyenkor is tudom tartani a kapcsolatot, hiszen a nyári szezon véget ért, de a folyamatnak meg kell maradnia. Egyelőre “egyedül” vagyok itt, de a klubvezetők szeretnék, ha Ivkovics is társulna hozzám.

5 hozzászólás

  1. KecskemetiZONA

    2012. szeptember 25. kedd at 13:58

    Megnyugodtam, az élet visszatért a régi kerékvágásba, Ivkovics ajánlataival többet foglalkozunk mint Kecskemét kosárlabdájával. Valami piszok jól fizethetnek az Univer KTE KK-nál ha Szolnoknak, Montenegrónak, a franciáknak, és a szövetségnek képes nemet mondani. Inkább gyűri az ipart a magyar második vonalban.

  2. dorba

    2012. szeptember 25. kedd at 15:25

    Ami a KTE focicsapatánál igaz, hogy aki nem akar KTE színekben focizni az mehet.
    No ez itt nem igaz?
    Nem tudom Bence, Dénes, Wittman és a többiekmit szólnának hozzá, hogy a mester csak bolondította Őket?

  3. CsakKecskemet

    2012. szeptember 25. kedd at 15:49

    Bárcsak menne…

  4. KecskemetiZONA

    2012. szeptember 25. kedd at 15:58

    Per pillanat Isten ments, hogy menjen, esetleg úgy járnánk mint Szivics esetében. Vigye csak végig amibe belekezdett.

  5. gizike

    2012. szeptember 25. kedd at 20:49

    A kecskeméti POLITIKUSOK , adóhivatalnokok, no meg Király Sanyi ‘bá nélkül Sztojan nem megy sehova.

    Unatkozna, a játékosai esetlegesen még fizetést is kapnának.

    Így nincs semmi kihívás: csak unalmas, szürke, melankolikus vegetálás lenne a francia élvonal.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..