kesport.hu

Élvonalbeli ellenfél bajnoki főpróbáját keserítették meg a kecskeméti kosarasok

Élvonalbeli ellenféllel vívott edzőmérkőzést az NBI/B-s Kecskeméti TE Kosárlabda Klub kedden este. Sztojan Ivkovics együttese a Jászberény otthonában aratott magabiztos győzelmet, a jó hangulatú találkozón szinte végig vezetve nyertek a hírös városaik, akik soraiba visszatért kisebb sérülését követően az első számú irányító, Wittmann Krisztián.

Az NBI/B-be nevezett Kecskeméti TE Kosárlabda Klub kedden este a Jászberény otthonában lépett pályára. A találkozón a Wittmann Krisztián irányította KTE KK – leszámítva egy rövid időszakot a harmadik harmadban – végig vezetve aratott 11 pontos győzelmet úgy, hogy közben négyen is kipontozódtak. A hazaiaknak ez volt a főpróba a hétvégén rajtoló élvonalbeli bajnokságra.

“Látszott mindenkin, hogy mindet megtesz a siker érdekében. Egy komoly mérkőzést játszottunk, amely maximálisan szolgálta az elképzeléseinket. Az iramot bírtuk, a játékunkban azonban még van mit javítani. A vasárnapi meccset már nagyon várjuk, hiszen a játékosok végre hosszú idő után hazai közönség előtt kosárlabdázhatnak. Terveink között szerepel, hogy hétköznaponként élvonalbeli együttesekkel egyeztetünk el barátságos találkozókat” – nyilatkozta a kesport.hu-nak Sztojan Ivkovics szakmai igazgató.

TOP COP Security Jászberény – KTE KK 76-87 (22-24, 12-21, 29-22, 13-20)

KTE KK: Wittmann 16/9 Mészáros 4, Dénes 8, Hegedűs 18/3, Bencze 16
csere: Pavlovics 4, Gruda 7, Pongó Máté 1, Pongó Martin 11, Kovács B. 2
szakmai igazgató: Sztojan Ivkovics

TOP COP Security Jászberény: Rakics 18, Markovics 15/3, Soós 6, Horti 9, Dramicsanyin 12/3. Cserék: Szabó 3, Madár 8/6, Török 5, Szögi -.

Kipontozódott: Mészáros M. 24., Hegedűs 32., Pongó Máté 33., Bencze 37.

2 hozzászólás

  1. ferujoe

    2012. október 3. szerda at 06:53

    Deraszimovicsról tud valaki valamit?
    Tavaly a magyar bajnokságban futott egy jó évet.Azt hittem, ha mi a második osztályba nem is igazoljuk le, azért valaki lecsap rá.

  2. DiNozzo

    2012. október 4. csütörtök at 13:21

    Temesvárra ment…

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..