kesport.hu

Bejelentették a kosarasok új névadó szponzorát – képgalériával

Csütörtökön délben sajtótájékoztató keretében jelentették be az NB I/B-s kecskeméti kosárlabdacsapat új névadó szponzorát. Az együttes a jövőben Duna Aszfalt Kecskeméti TE Kosárlabda Klub néven szerepel. A tájékoztatón azt is kiemelték, a hétvégi hazai mérkőzésre a belépés ingyenes lesz.

A megjelenteket a KTE Székházban Sörös Jenő, a Kecskeméti Kosárlabda Klub Kft. ügyvezetője köszöntötte, majd rövid visszatekintést követően átadta a szót Homoki Tamásnak, a tulajdonosi tanács elnökének. – A múlttal már nem kell foglalkoznunk. A cél egyértelmű, egy éven belül visszajutás az élvonalba. A nyáron összeállt a tulajdonosi kör és a csapat is, így nagy örömmel számolhatok be arról, hogy az együttes szereplése a 2012/2013-as bajnoki szezonban biztosított, ám a bevételi oldal még nem végleges, ugyanis napról napra egyre több támogatót tudunk magunk mellé állítani – mondta el Homoki Tamás.

Az új névadó szponzor, Duna Aszfalt Kft. részéről Tóth László ügyvezető a következőket mondta: – A magyar versenysport jelentős támogatójaként már több csapatot is szponzoráltunk. Az egyik legjelentősebb támogatásunkat most a KTE Kosárlabda Klubnak adjuk. Reméljük, hogy az általunk nyújtott támogatás szép eredményekben is meg fog mutatkozni.

 

Az ünnepélyes szerződés-aláírást követően a csapat szakmai igazgatója Sztojan Ivkovics ragadta magához a szót. – Nagy nap ez a mai, hiszen megteremtettünk egy nyugodt szponzori hátteret, ezzel eleget téve az önkormányzat kérésének is, így bizton reménykedhetünk a város támogatásában egyaránt. Szándékaink szerint igyekszünk majd a B csoportos bajnokság mellett hétköznaponként élvonalbeli együttesekkel barátságos mérkőzéseket játszani. Még egy fiatal külföldi játékos igazolását tervezzük – világított rá a horvát származású szakember.

A Duna Aszfalt KTE KK vasárnap 17 órától a Hódmezővásárhelyt fogadja a Messzi István Sportcsarnokban, a belépés ingyenes lesz.

23 hozzászólás

  1. Pingback: Ezek a Duna Aszfalt KTE KK új mezei

  2. Agy

    2012. október 4. csütörtök at 14:38

    Most akkor mi a helyzet a kosárladával a városban? Visszaakarnak jutni megint első osztályba? Van pénz újra?
    Cikkeket elnézve érdekes, hogy sokszor verünk első osztályú csapatokat edzőmeccseken. Maradt a régi keret? Vagy fiatalak villantanak ennyire?
    Fogalmam sincs a csapat helyzetéről most.

  3. KecskemetiZONA

    2012. október 4. csütörtök at 15:20

    Mi lenne a helyzet? Lefordítsam? így van az ha a polgik összefognak, követjük a szolnoki utat, ahol – a hirdetésekből kiolvasva – szintén egy hasonló mesterségű cég a csapat főszponzora, épülnek az utak, az autópályák, mi pedig nyerjük meccseinket, Ivkovics és a szurkolótábor nagy örömére, megváltva a világot, a régi kerettel és a fiatalok villogásával, megyünk oda, ahol akár most is pattogtathatnánk, egy hátra után egyet előre lépve, az NBI-be, miközben reménykedünk, hogy másodiknak az ebédhez már egy hosszúlépést tálal mesterünk. Halleluja a megmentőknek.

  4. admin

    2012. október 4. csütörtök at 15:38

    Agy, itt a csapat:

    http://kesport.hu/ktekk-csapat/

  5. Kriszti

    2012. október 5. péntek at 06:41

    Kecskeméti Zona!
    Nem hinném, hogy szükséges ez a cinizmus csakis azért, mert valaki szeret egy csapatot és az i áll mellette akkor is, ha esetleg B-ben indulnak…
    Tudod ezt hívják csapat szeretetnek!
    Lassan úgy van beállítva a dolog, hogy milyen hülyék a szurkolók, hogy így is kísérik a csapatot és szurkolnak nekik, hogy jelen pillanatban nem NB-1-be játszanak…
    Én kérek elnézést, nekem kellemetlen, hogy szeretem a csapatot és nem csak akkor állok melléjük, ha épp nyernek!

  6. DiNozzo

    2012. október 5. péntek at 08:04

    Zóna!

    Te, mint újságíró nagyon értesz a hangulatkeltéshez!
    Vannak olyan emberek, akik a cégük nyereségét arra fordítják, hogy segítsék szeretett csapatunkat az NB1 A csoportba visszajutni. Te, ahelyett hogy ezt megköszönnéd nekik, ilyen szánalmas, rosszindulatú dolgokat írkálsz.
    Egyszerűbb lett volna azt írnod: “Köszönjük!”
    Inkább menj és nyiratkozz meg!

  7. dragon

    2012. október 5. péntek at 08:57

    ZónaJancsika!
    Be kell látnom, hogy nélüled a kosárlabda, mitöbb az egész kecskeméti sport atomjaira hullana. Ezért javaslom váltsuk le Ivkovicot és vedd át a helyét! Végül is okosabb vagy, jobb képűbb, igazi Alain Delone külsejü és Eistein agyu polihisztor, aki a vizilabdát és a focit már felvirágoztatta, most a kosárlabdában kéne hogy világ klasszisokat neveljen!!

  8. KecskemetiZONA

    2012. október 5. péntek at 09:03

    Kedves Kriszti!

    Minden bántó szándék nélkül mondom. Komolyan nem értem szurkolótáborotok részéről megnyilvánuló, állandó üldözési mániát. Vajon ki táplálja belétek az agymosás folyamatát olyannyira, hogy sokszor még egymással szemben is ellenségesen viselkedtek, a kosárlabdával szemben a pozícióharcot részesítitek előnyben. Még egyszer felteszem a költői kérdést, kinek áll érdekében állandó félelemérzetet kelteni, ellenségképet kialakítani, oszd meg és uralkodj helyzetet teremteni? Tisztában vagyok vele, hogy mindannyian szeretitek a csapatot, de hidd el, rajtatok kívül is léteznek olyanok akik, nem csak a felnőttekért hanem a törpék biztatásáért nagyon sok kilométert legyűrnek. Legfeljebb nem bizonygatják minden nap, nagy csinnadrattával hűségüket. Legalábbis én biztosan nem kívánom kisajátítani őket, kőbe sem vésem minden szavukat.. Amit írtam komolyan gondoltam. Fogalmam sincs róla miből olvastad ki, hogy a kemény maggal cinikusan foglalkozom, amit szememre vetsz soha nem állítottam, a táborokat mai napig becsülöm, elismerem. Talán elhiszed az ellenséget nem bennem kell keresned. Nekem nem áll érdekemben, hogy a férfi kosárlabda Kecskeméten megszűnjön.

    Ami a cinizmus többi részét illeti, valóban örülök, hogy polgármesterünk, a főleg út és közműépítéssel foglalkozó szponzorra rátalált. Ebben talán segített az is, hogy a támogató társaság alapítója korábban a polgármesteri “bársonyszéket” is megjárta. Örüljünk, Szolnokra menet Szentkirály és Tiszakécske közötti telephely emellett elhaladva gondolatban tisztelegjünk a megmentőnek, szurkoljunk, hogy Ivkovics számítása bejöjjön, és lépésenként haladjunk előre a nemzetközi szintig. Hát körülbelül ennyit takar “cinikus” írásom, ami ezúttal még csak ironikusnak sem készült.

  9. KecskemetiZONA

    2012. október 5. péntek at 09:14

    dragon!

    Az a probléma, hogy részedről ez az Ivkovics leváltás komoly, de mint érzékelem, már tanácsokat is adsz, hogy miképpen lehetne a kézit, kosarat, focit csőbe húzni. Az világhálón keringő levelecske is eljutott hozzám, mely a jelenlegi uszodai helyzetet taglalja és ha az vagy akinek gondollak, te vagy a főszereplője. Ezt csak egyetlen módon lehetne tisztára mosni ha, mint bátor írogató végre elárulnád a becses neved.

  10. KecskemetiZONA

    2012. október 5. péntek at 09:20

    DiNozzo

    Mi volt abban a rosszindulat? A “redmillerhez” címzett irományom a köszönömnél magasabb fokozat.

  11. KecskemetiZONA

    2012. október 5. péntek at 09:40

    DiNozzo

    Bár “jóakaróim” itt már sok mindent leírtak rólam, már csak a tisztesség kedvéért is el kell árulnom, nem az vagyok akinek személyem gondolod, nála én törpébb vagyok, ha hiszed vagy sem, egy átlagos, sportot szerető egyén csupán.

  12. dragon

    2012. október 5. péntek at 10:21

    Zona.
    valoban komyan gondolom hogy a varosi sport egyetemrs problemajat csak te vagy keprs megoldani!nem is ertem hogy egy ilyen magasan kvalifikalt, sporrttudost mint te hogy hagyhat igy elkallodni a varos vezetes.De kozben rajottem hogy valojaban te csak egy kelles vagy egy seggen ami nehezen gyogyul.Ezt a sok tudomanyt,eszrevetelt mondjuk a sajat kornyezetedben terjesztened alkalmaznad akkor kecskemete leghiresebb csaladjava avanzsalnad magad.addig is jo poharazgatast es legkozelebb ne porkolt foltos poloban gyere a meccsre es vagasd ki a fulszorodet.

  13. KecskemetiZONA

    2012. október 5. péntek at 12:13

    dragon

    A külsőmet és szellemi képességemet már elég részletesen leírtad, annak ellenére, hogy kértem, a személyeskedés helyett Kecskemét sportjára koncentráljunk. Javaslatomat nem fogadtad meg, mert velem szemben valami miatt piszkálódni van kedved. Én befejeztem, lejjebb nem megyek.

  14. Agy

    2012. október 5. péntek at 12:32

    Admin,

    olyan sok mindent nem mondanak ezek a nevek számomra, mert én már rég nem követem aktívan a csapat szerplését, azóta amióta évről-évre arról szól a kosárlabda kishazánkban, hogy melyik együttes tudja összeszedni legjobban (lutri szerűen) a csapatát ismeretlen idegenlégióssal, és az lesz ott az élmezőnyben. Nem bírja elviselni a gyomrom ezt… Lehet az elmúlt években már más a tészta, de volt időszak amikor csak csak ez volt a jellemző. Akkor ábrándultam ki belőle végleg. Pedig elég nagy szám annak tudatában, hogy életem volt régen a kosárlabda. “Univerben” nevelkedtem még annak idején, ami a vietnámi háború környékén volt.
    Mindenesetre jó látni – még ha “csak” NBI/B-ben is -, hogy magyar srácokkal eredményes a csapat.

  15. zsum

    2012. október 6. szombat at 06:34

    Én is úgy gondolom, ahogy Kriszti. Nem gondolom, h előtérbe toljuk magunkat, agymosottak vagyunk, üldözési mániában szenvedünk, egyszerűen leírjuk a gondolatainkat, ez nyilván különbözik másokétól, de ez természetes. Van aki elfogadja, van aki nem.
    A pozicióharccal kapcsolatban szeretném leírni: szerencsétlen módom az összetűzés itt zajlott le és szintén szerencsétlen módon ide nem került fel, hogy megbeszélték az érintettek a dolgokat, ezért szeretném kérni – gondolom a többiek nevében is tehetem – ne emlegessük.

    A célunk továbbra is egy: a csapat biztatása minden körülmények között és hát bizony engedtessék meg, mi büszkék vagyunk magunkra. Van aki mondja, van, aki nem. Mi mondjuk. Egyébként ez legyen a legnagyobb gondja mindenkinek.

    Szép napot mindenkinek és hajrá KTE!

  16. Kriszti

    2012. október 6. szombat at 08:35

    Tyúkanyó jól mondja!:)

    KecskemetiZONA

    Nem hinném, hogy üldözési mániám lenne, egyszerűen csak reagáltam és véleményeztem az írandódat!

    Íme: “szintén egy hasonló mesterségű cég a csapat főszponzora, épülnek az utak, az autópályák, mi pedig nyerjük meccseinket, Ivkovics és a szurkolótábor nagy örömére, megváltva a világot, a régi kerettel és a fiatalok villogásával,”

    Valóban, a mi nagy örömünkre jöttek a szponzorok és ha valóban szeretnéd a kosárlabdát, urambocsá’ a csapatot, akkor Te is örülnél ennek.
    Azzal viszont egyet értek, hogy rengeteg dolog van Kecskeméten, amire lehetne mit költeni, de ha jól megnézed, szépen lassan, de fejlődik Kecskemét!
    Nem hiszem, hogy ezért a kosárlabdázók vagy épp a szurkolók a hibásak, mert miattuk nem fejlődik Kecskemét. A két dolognak semmi köze egymáshoz!
    Ahogy pedig Zsum írta, engedtessék már meg mindenkinek, hogy eldöntse, hogy halkan, némán szurkol, vagy épp kiabálva, nagy hangerővel.
    Egyébként nem nagyon értem a dolgot…Egyszer volt, hogy a tábor nem a megszokott hangerőt biztosította a csarnokba, már is megjegyezte mindenki…..Jó lenne már eltalálni, hogy melyik a zavaróbb…:)

    A pozíció harcokra pedig már egyszer válaszoltam! Minden közösségben vannak félreértések, nézeteltérések, de a végeredmény mindig ugyan az. Leülnek és megbeszélik, ami ez esetben is történt…ennyi…

    Hajrá Kecskemét!

  17. Kriszti

    2012. október 6. szombat at 08:37

    Érdekesre sikeredett a fogalmazás, némi hibával is, de a lényeget tessék kivenni belőle!:))

  18. zsum

    2012. október 6. szombat at 10:13

    Ki van véve Kriszti! :))))

  19. KecskemetiZONA

    2012. október 6. szombat at 14:18

    Kriszti!

    Miket nem értelmezel itt a hátam mögé bújva? Csak nem a saját táborodnak üzensz?
    Vajon miért alakult ki folyton olyan érzésetek, hogy a férfi kosarat mindenkivel szemben nektek kell megvédenetek, mert csak ti nem vagytok ellenségek? Ha a táboron belül adódik egy probléma, arról meg természetesen ne beszéljen senki. Nekem olyan érzésem van, demokráciát hirdettek de diktatúrában éltek. Nem cserélnék veletek.

  20. dragon

    2012. október 6. szombat at 18:01

    “. Nem cserélnék veletek.”
    Zóna rosszul fogalmaztál, veled nem cserélne senki mert akkor kecskemét bohóca lenne!!
    Azt ajánlom inkább a már meglévő mester edzői papirjaid mellé(foci, vizipóló) szerezd meg a kosár és kézi edzőit is. Nem is kéne részt venned az előadásokon, mert ugyis mindent tudsz. Csak ne oda iratkozz be ahol a focit és a vizipólót végezted, mert ott valami nem volt jó mert mindkét helyen bukta lett a gyakorlatban! De lehet hogy elméleti szakember vagy inkább, akkor inkább tanitanod kéne !!
    Ha már ugyis tudod hogyan kell világsztárokat nevelni, oszd meg a földi halandókkal.

  21. Kriszti

    2012. október 7. vasárnap at 08:26

    KecskemétZona!

    Nem tudom feltűnt-e, de egyik szavaddal ütöd a másikat!:)
    A tábor közötti nézeteltérésről ne beszéljen senki…..Mindenki részese lehetett itt a Kesporton is, így ez már alapból megdőlt:)
    Diktatúra? Ember, Te hol élsz?:)

    Ami pedig a védelmezést illeti, nem hiszem hogy lenne kit és mit! Egyszerűen véleményt alkottam, ahogyan Te is tetted eddig:) Nem értem, hogy mi a kettő között a különbség….

    Szerintem nem én szenvedek itt üldözési mániával, hanem Te egy cseppnyi kisebbségi komplexussal, de nincs is ezzel baj, mindenki más, senki sem egyforma….szerencsére!:)

    Részemről ez a téma is lezárva!

    Hajrá Kecskemét!:)

  22. KecskemetiZONA

    2012. október 7. vasárnap at 12:32

    Kriszti!

    Bárki, bármit állít, nem vagyok egy ütős típus, nem dőlt meg semmi, mert a szavak szépen össze vannak rakva, és a tettek is másról beszélnek. Erre most hadd ne térjek ki. Korábban részletes magyarázatot adtam, ha nem vetted vagy nem akartad venni a lapot, teljesen felesleges szólnom.

    Ha valaki “sportnyelven” nem ért szerintem sincs értelme a vitának.

    Egyébként sem én kezdeményeztem, helyeztem magam a frissen beiktatott szponzor elébe, amit tőled nem neveznék egy jó húzásnak.

    Sajnálom, hogy néhány soros támogatói promóció miatt ilyen nagy ramazúrit csaptál. Biztos okod volt rá. Másnak lehet, hogy igen, nekem nem fáj.

    Azon viszont kicsit meglepődtem, hogy kisebbségi komplexust olvasol ki írásaimból. Mit szólnak majd játékosaim, akiknek első törvényként kell megtanulniuk, hogy kendőzetlen véleményüket kegyetlenül vágják a képembe. Ha tisztességesen teszik, részemről a harag nulla. Amint az jó tanítványokhoz illik ezen a fórumon is előfordulnak ilyen-olyan esetek. Az “ilyen” módszert remélem az élet más területére is átviszik, hiszen azt tanítottam, vedd úgy, nálad különb sportoló nem létezik.

    Igazad van, hagyjuk ezt a félresikerült esetet, ettől még példaként tisztellek benneteket.

  23. Pingback: Duna Aszfalt KTE KK – EnterHód Vásárhelyi KS – élő közvetítés

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..