kesport.hu

Egri FC – Kecskeméti TE-Phoenix Mecano – végeredmény: 0-2 – élő közvetítés

Szombaton sor kerül Horváth Ferenc vezetőedző második bajnoki mérkőzésére a Kecskeméti TE-Phoenix Mecano labdarúgócsapatának kispadján. A lila-fehérek 16 órától az Eger ellen lépnek pályára. A mérkőzést – mivel az egriek pályája nem kapott licencet – Debrecenben rendezik.

90+2. perc: Vége a mérkőzésnek, a KTE megérdemelten nyert 2-0-ára.

88. perc: Litsingi szerezhette volna a harmadik KTE-gólt, de egy az egyben a kapussal szemben nem tudja megoldani.

86. perc: Utolsó cserelehetőségét is kihasználja Horváth Ferenc vezetőedző, aki Bertust hívja le és Patvarost küldi pályára.

82. perc: Tarabai érkezik Burgos helyére.

79. perc: Salami válthatta volna gólra Bertus passzát, de elvétette.

78. perc: Az Eger is cserél: Vujovics le, Hristov fel.

77. perc: Salami kap szűk negyedórát, Jorginho hagyja el a játékteret.

75. perc: Jorginho próbálkozott távolról, de nem talált kaput.

73. perc: Vujovics lövése megpattant egy kecskemétin, a szögletet követően nem alakult ki komolyabb lehetőség.

69. perc: A mérkőzés hetedik sárgáját Tchaminak mutatta fel a játékvezető, ő is szövegelésért kapta.

67. perc: Még egy sárga, Póti kapta feleslegesen, reklamálásért.

66. perc: Egy kipattanót Ramos tüzelt rá, de célt tévesztett.

63. perc: Pisanjukot Farkas Ádám váltja az Egerben.

62. perc: Az utóbbi percekben kisebb technikai gondokkal küzdöttünk. Elnézést a kellemetlenségekért!

55. perc: Bedurvult a játék, Sós is lapot kap Tchami felrúgásáért.

53. perc: Jorginho lőtt éles szögből, de a kísérlet felejthető volt.

50. perc: Stanislaw részesült sárga lapos figyyelmeztetésben.

47. perc: A szünetben cserélt az Eger: Knakal jött le, Tchami a helyén.

46. perc: Megy a második félidő, a KTE kezdett. És rögtön egy gyors gól, húsz másodperc sem kellett hozzá. Burgos kapott egy kitűnő labdát, amit gyönyörűen emelt Brljak fölött a hálóba, 0-2.

II. félidő

45+1. perc: Vége az első félidőnek, 0-1 a KTE-nek.

40. perc: Ramos pontos indítását az utolsó pillanatban vágták ki a lövésre készülő Litsingi elöl. Bertus szöglete veszélyesen pattant a kapu irányába egy egri védőről, végül az oldalhálóban landolt.

38. perc: Sós tűzte rá jó 30 méterről, nem sokat tévedett az életerős lökettel.

37. perc: Knakal is besárgult, Pekárt tarolta le.

35. perc: Pavicsevics rúgta fel Jorginhot, sárga a jutalma.

33. perc: Sok kemény ütközés a pályán, annál kevesebb helyzet a kapuk előtt.

29. perc: Jorginho szorult ápolásra.

24. perc: Pekár kétszer is beadhatta a labdát egy szöglet után, a másodikat Knakal fejelte saját kapujába, 0-1.

21. perc: Távolról próbálkoznak a “hazaiak”, most Németh lőtt, de gyenge volt ez is.

15. perc: A korábban Kecskeméten is játszó Pisanjuk lövése nem keltett nagy riadalmat a vendégeknél, ez volt az első egri kísérlet.

10. perc: Egyelőre csak kóstolgatják egymást a csapatok, valamivel többet van a laszti a lila-fehéreknél.

6. perc: Bertus labdaszerzése után vezetett kontrát a KTE, melynek végén Burgos lőtt 25 méterről, Brljak szögletre tolta a kísérletet.

1. perc: A hazaiak kezdtek. Horváth Ferenc sérülések miatt felforgatott hadrendben játszatja csapatát: Balogh, Szavics és Mohl is a maródiak listáján.

I. félidő

Egri FC – Kecskeméti TE Phoenix Mecano
OTP Bank Liga 10. forduló, 100 néző
Debrecen, 2012. 10. 06., 16 óra
Vezeti: Bognár Tamás (Albert István, Szpisják Zsolt)

Eger: Brjak – Kovács, Pavicsevics, Knakal, Preklet, Balog – Németh N. Stanislaw – Dobrics, Pisanjuk, Vujovics
cserék: Sztankó, Tchami, Albert, Hrisztov, Kabele, Mecsinovics, Farkas Á.
Edző: Simon Antal

KTE: Borszéki – Sós, Póti, Vaskó, Forró – Ramos, Pekár, Bertus, Litsingi – Burgos, Jorginho
cserék: Antal, Tölgyesi, Koszó, Salami, Dichiara, Patvaros, Tarabai
Edző: Horváth Ferenc

36 hozzászólás

  1. fopeti

    2012. október 6. szombat at 16:02

    mivan a Baloghhal ,Mohllal,Szavkéval,meg a Balázs Zsolttal??
    Hajrá lilák!!!!!

  2. fopeti

    2012. október 6. szombat at 16:04

    mohl sérűlt,es a többi?

  3. fopeti

    2012. október 6. szombat at 16:11

    köszönöm!

  4. pepe7909

    2012. október 6. szombat at 16:12

    Busz odaért már?Szolnok előtt lerobbantak.

  5. fopeti

    2012. október 6. szombat at 16:17

    menni akartam ,csak mire elértem a haveromat addigra betelt a busz…

  6. Alvin76

    2012. október 6. szombat at 16:24

    0-1!!!

  7. fopeti

    2012. október 6. szombat at 16:24

    góólllllll!!!!

  8. Otter12

    2012. október 6. szombat at 16:32

    Szolnok előtt lerobbant a busz? Mondtam én, hogy elb.szott egy helyszínválasztás ez a Debrecen.

  9. pepe7909

    2012. október 6. szombat at 16:32

    Talán a második félidőre odaérnek

  10. pepe7909

    2012. október 6. szombat at 16:33

    tesom írta ők mentek

  11. Otter12

    2012. október 6. szombat at 16:37

    Pfff, szegények, maximális együttérzésem…

  12. pepe7909

    2012. október 6. szombat at 16:40

    Most kaptam a hírt már Debrecen határában rendőri felvezetést kaptak.minél hamarabb beérjenek.:))

  13. kkrisz079

    2012. október 6. szombat at 16:50

    Örülök,hogy vezetünk,de nagyon fura ez az összeállítás

  14. Otter12

    2012. október 6. szombat at 16:52

    Rohadtul kéne ez a 3 pont ott az alsóházi torlódásban… Kit verjünk meg, ha nem az Egert.

  15. deaka

    2012. október 6. szombat at 16:59

    megvan a masodik?:)

  16. Otter12

    2012. október 6. szombat at 17:11

    meg biza

  17. Alvin76

    2012. október 6. szombat at 17:13

    0-2

  18. Otter12

    2012. október 6. szombat at 17:16

    És külön örülök, hogy Burgos. Már a múlt héten is nagyon tetszett a játéka.

  19. kkrisz079

    2012. október 6. szombat at 17:24

    Burgos nagy fogás volt,nekem olyan Tevez típus

  20. Otter12

    2012. október 6. szombat at 17:48

    Így is van! Fel, támadás! :D

  21. Otter12

    2012. október 6. szombat at 17:51

    Közben itt szorítok, nehogy a Paks 3 pontot húzzon be…

  22. Otter12

    2012. október 6. szombat at 17:53

    0:0 lett :)

  23. Otter12

    2012. október 6. szombat at 17:55

    Viszont előttünk vannak még így is, mert jobb a gólarányuk. :S

  24. Alvin76

    2012. október 6. szombat at 18:02

    szép volt fiúk!

  25. nikuta

    2012. október 6. szombat at 18:04

    Megvan a CSAPATUNK:)
    Hajrá KTE!
    Szép volt fiúk!

  26. müllerpapa

    2012. október 6. szombat at 18:07

    Gratula!
    Ez már döfi ! Főleg,hogy elég fura összeállításban játszottunk.

  27. Otter12

    2012. október 6. szombat at 18:25

    Valamit nem jól tudok… Megelőztük a Paksot, pedig nekik +1-es a gólarányuk, nekünk meg -4-es. Lehet, hogy most esik le, hogy a győzelmek száma számít a pont után?

  28. Leverkusen

    2012. október 6. szombat at 18:29

    Lehet, hogy sokaknak fura volt az összeállítás, de ezzel a csapattal nyertünk.
    Mégis van szeme a Ferinek, és látja kik a jók.
    Nekem is feltünt, hogy a Paks előtt vagyunk, de áldásom rá.
    Innentől irány felfelé.
    Hajrá KTE:

  29. Surtessphoto

    2012. október 6. szombat at 18:46

    Simon Antal: Újabb jó hangulatú hazai meccset játszhattunk 40 néző előtt, köszönjük szépen! A mérkőzést nézve, az öngól után a KTE játszhatta a saját játékát, mi pedig nem tudtunk fogást találni rajtuk. Megfogott minket az a gól, ezért is cseréltem, de gyorsan kaptunk egy újabbat a félidő elején. Összességében a KTE jól játszva megérdemelten nyert.

    Horváth Ferenc: Tegnap Óz a nagy várázslónál jártam és a szokásosat kértem játékosaim számára, erőt, bátorságot és szívet. Ezt megkaptam, legközelebb Aladinhoz megyek. Ezekkel az erényekkel felvértezve sikerült megérdemelten nyernünk.

    Micsoda nyilatkozatok :))))
    Iszok is még egy sört :))))

  30. 124

    2012. október 6. szombat at 18:47

    Ha, most a Hali nem kap ki otthon, akkor 11. helyen zárjuk a fordulót!!!
    Hajrá Kecskemét!!!!

  31. Szem Szmól

    2012. október 6. szombat at 19:52

    Minden kötelezőt hozni kell, akkor a vészhelyzet elmúlhat.
    Egy megvan.

  32. Otter12

    2012. október 6. szombat at 20:45

    Tudom, hogy még 3 órája se fújták le a győztes meccset, de belekukkantottam megint a Szombathely meccsébe, és már a 20-iki mérkőzésünkön agyalok. És ha megfeszülök, sincs lila sejtésem se, mi lesz a következő fordulóban a Haladás ellen. Az biztos, hogy a teljesítményszinten még tovább kell emelni, mert az alapján, amit a Kaposvár elleni meccsükből is láttam, ezek nagyon jók, csak baromira nincs szerencséjük mostanában. Az a baj, hogy minden pechszéria megszakad egyszer, pláne, ha pörög is a peches csapat, mi viszont pont most jövünk felfelé. A kettőt egymás mellé téve olyan 2:2-es iksz lehet a levegőben, de mindenesetre nagyon remélem, nem ellenünk lesz vége a Halin ülő átoknak. Örültem volna, ha ma végre már nyernek, Kenesei lassan vért fog inni, ami nekünk nagyon nem jön jól.

  33. dorba

    2012. október 7. vasárnap at 08:50

    Otter12
    Egyenlő pontszám esetén a több nyert meccs dönt, nem a gólkülönbség.
    A Paksnak 2 nyert meccse van nekünk 3.

  34. müllerpapa

    2012. október 7. vasárnap at 09:15

    Ki a frászt érdekel,hogy a Kenesei lassan mit iszik.
    Valami kicsit is magára adó csapat/mi azok vagyunk/ lenyoja őket mint a bélyeget !!!

  35. gyuri

    2012. október 7. vasárnap at 09:22

    Ilyen szokatlan összeállításban nagyon szép eredményt született. Féltem a korábbi KTE-s játékosoktól, de ezek szerint nem sok vizet zavartak, így nem hiányoznak. Mindenesetre a lényeg, hogy gyyűjtsük a pontokat, kerüljünk el a veszélyes zónából és akkor egy jó alapozás után szebb tavasz lehet. Hajrá KTE-Pheonix Mecano! Hajrá Lilák!

  36. magilla

    2012. október 7. vasárnap at 09:23

    müllerpapa!
    Én azért óvatosabb lennék Keneseivel kapcsolatban!
    Még mielőtt Tököli Kecskemétre került, akkor róla is is azt hittük, amit most írtál Keneseirőll, és a valóság mást mutatott!

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..