kesport.hu

Visszafogottabb játékkal is könnyedén győzött a KTE Duna Aszfalt

A kőkemény salgótarjáni kirándulást követően a hat forduló elteltével a tabellán a hatodik helyet elfoglaló Tiszaújváros gárdáját fogadta pénteken KTE Duna Aszfalt csapata.

A kecskemétiek a múlt heti, igen éles meccs után pénteken kicsit “lazábbra vehették a figurát”, hiszen a két győzelemmel és négy vereséggel álló Tiszaújváros látogatott a Messzi István Sportcsarnokba. A várakozásoknak megfelelően a salgótarjáni könyököst kiheverő Wittmann Krisztián irányításával csaptak bele a lecsóba a lila-fehérek, a csapatkapitány – egy Dénes-labdaszerzést követően – rögtön a meccs elején egy gólpasszal jelezte, hogy kutya baja, de nemcsak ő, hanem a fiatalok is kitettek magukért már az első negyedben is. A KTE jó szokásának megfelelően gyakorlatilag már az első felvonásban megpecsételte a meccs kimenetelének sorsát, amit a félidő végére még hangsúlyosabbá tett (44-21).

Még az is simán belefért, hogy a hét meccs alatt hetedik győzelmére hajtó Duna Aszfalt a harmadik játékrészben visszafogottabban játszott, és “hagyta játszani” a vendégeket, akik csak 16-13-ra kaptak ki ebben a periódusban. Sztojan Ivkovics sem a levegőbe beszélt a mérkőzés előtt, amikor azt mondta, pénteken hangsúlyosabb szerepet fognak kapni a fiatalok: Pavlovics 6, Jakab 8, Pongó Máté 28(!), Gruda 12, Kovács pedig majd’ 15 percet játszott, és nem is vallottak szégyent, ami igencsak biztató a jövőre nézve. A 100%-os mérleget mindenesetre semmi sem veszélyeztette pénteken, és ez vélhetően így lesz jövő héten, amikor az utolsó előtti Debrecen otthonába látogatnak a kecskeméti srácok.

KTE-Duna Aszfalt – Tiszaújvárosi Tisza Tv-Phoenix KK (24-11, 20-10, 16-13, 15-8) 75-42
NB I. B. Keleti-csoport 7. forduló
Kecskemét, 2012. 11. 23., 17 óra
Messzi István Sportcsarnok, 500 néző

KTE-Duna Aszfalt: Pongó Ma. 7, Wittmann 17, Mészáros 9, Dénes 3, Karahodzics 12
csere: Pavlovics 2, Jakab 4, Pongó Má. 9, Gruda 7, Kovács 3, Hegedűs 2
vezetőedző: Sztojan Ivkovics

Tiszaújvárosi Tisza Tv-Phoenix KK: Tóth 6, Pöstényi 11, Kóthay 7, Lajsz 6, Magyar 7
csere: Réti A. 5, Réti I., Brugós

(ktekosar.com)

5 hozzászólás

  1. KecskemetiZONA

    2012. november 24. szombat at 06:25

    Ezúttal is bebizonyosodott, hogy az élet törvényszerűségein nem, vagy csak ideig-óráig lehet változtatni.

  2. redmiller

    2012. november 24. szombat at 08:55

    Ezt mire érted????

    Amúgy nem túl szerencsés volt ez a 17 órás kezdés munkanapon… A 19 óra nyerőbb lett volna, ha már 4 nappal a meccs előtt jelentik be az időpont változást. Főleg annak tükrében, hogy már jó ideje tudott volt a KTE-Fradi TV-s meccs időpontja.

  3. KecskemetiZONA

    2012. november 24. szombat at 10:42

    Bocs, de ezúttal simulok a közakarathoz, ami azt diktálja, csak röviden.

  4. KecskemetiZONA

    2012. november 25. vasárnap at 16:32

    Sztole már mindenki számára nyitott könyv, válaszait is tudjuk, a jelenleg tömegsport szinten működő kosárról majd egy szinttel feljebb érdemes szót ejteni, a kitűzött nemzetközi szereplést pedig előbb még meg kell érni. De ha a “napi öt” szereplés nem elég neki, ám legyen, majd kommentáljuk.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..