kesport.hu

KTE Phoenix Mecano: az U16 telel a legjobb pozícióban – interjú Kitl Józseffel

A KTE Phoenix Mecano U16-os együttesének vezetőedzője, Kitl József szerint a nyári változások pozitívan hatottak a csapat életére, tavasszal a játékosságra fektetne nagyobb hangsúlyt. Az interjút a kecskemetite.hu készítette.

Milyennek értékeled az őszt?

Célkitűzéseink között szerepelt az első nyolc közé kerülés, ami sikerült is. A nyáron nagy volt a sürgés-forgás a csapat körül, ami pozitívan hatott a csapat életére. Ami kicsit bosszantó volt, hogy több fáradásból fakadó sérülésünk is volt, ez befolyásolta az őszi szereplésünket.

Mi az amivel elégedett vagy, mik a fő célkitűzések tavaszra?

Mentálisan és játékban is látok némi előrelépést, de fegyelmezettebben és taktikailag érettebben kell futballoznunk. Tavasszal emellett a játékosságot is előtérbe kell helyezzük.

Hosszabb távon mire lehet képes a korosztály?

Pár tehetséges játékost látok a csapatban, akik sok munkával pár éven belül, akár a felnőtt csapat mezét is felhúzhatják.

A hatodik helyen teleltek, ez a legjobb jelenleg az utánpótlásban. Mi kellett ehhez?

Bevallom őszintén, ezt a statisztikát nem is néztem, nem foglalkoztam külön vele. Így nézve persze nagyon örülök neki.

Hozzászólások

  1. KecskemetiZONA

    2012. december 23. vasárnap at 08:42

    Gratulálok. Kár, hogy az edzők konkrét neveket nem mernek megemlíteni, pedig a talentumokat menedzselni kellene. Azzal nem teszünk rosszat ha az igazságot szemébe mondjuk a gyereknek, hogy te tehetséged, adottságaid alapján sztárjátékos lehetsz. Amennyiben mentálisan elbírja irány a válogatott, ellenkező esetben az edzők, vezetők életét alsóbb szinten még keserítheti.

    Pedig Kitl József egy olyan edző aki hangját bőségesen kiengedi, nem nyugszik bele a szürkeségbe, hanem folyton kutatja a tehetségeket. Akiket aztán beépít csapatába. Az ilyen mesterek állandó konfliktusban tevékenykednek, de talán ő az egyetlen aki szó nélkül rámegy a göröngyös hármasra.

    Van itt egy fontos dolog, érdeklődéssel várom a sokrétű kapusedző, Tasi megszólalását is.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..