kesport.hu

Avar György Mezőkövesden folytatja edzői pályafutását

2010. májusában Skaliczki Lászlót váltotta Avar György a kecskeméti férfi kézilabdázók kispadján. A volt válogatott szakember nevéhez egy 7. és egy 8. hely fűződik a hírös városban. Mint ismert, közel egy hónapja kizárták az együttest az élvonalból, ám már akkor Apró Ferenc vezette az együttest, aki korábban Avar segédedzője volt.

Vasárnap az Mezőkövesdi KC hivatalos honlapján jelentették be, hogy Zsigmond György helyét Avar György tölti be, mely a szezon végéig szól. A 48 éves szakember az elmúlt években a Kecskemét NB I-es gárdáját irányította. A hírös városiak decemberben a kizárás és a felszámolás sorsára jutottak, előtte azonban két idényben is a legjobb nyolc közé kerültek a bajnokságban.

Avar György korábban a szegedi utánpótlásban is dolgozott, s másodedzője is volt a BL-induló gárdának. Játékosként a Pick Szeged alkalmazásában állt, akikkel bajnokságot és Magyar Kupát is nyert.

2 hozzászólás

  1. KecskemetiZONA

    2013. január 6. vasárnap at 21:12

    De hová megy Skaliczki László a Szegedtől???

  2. dorba

    2013. január 7. hétfő at 12:16

    KecskemetiZONA
    Állítólag ismét Kecskemétre jön a maradék pénzt hasznosítani:)
    Avar Györgyöt sajnálom, mert egy lelkes jó szakembert ismertem meg benne

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..