kesport.hu

Kemény meccs vár kedden a Magyar Kupában a KTE Duna Aszfaltra

Kedden este 18 órától a Magyar Kupa első fordulójában a Jászberény ellen vív majd harcot a KTE Duna Aszfalt együttese.

 

Magabiztosan vezetik a bajnokságot, s a Hepp Kupában sem találtak ellenfélre Sztojan Ivkovics tanítványai, ám kedden este 18 órától egy jóval nehezebb kihívás vár rájuk. A Magyar Kupa-sorozat első körében a Jászberény ellen kell majd megmérkőzniük, ezen az egy összecsapáson dől majd el a továbbjutás sorsa is.

Mint azt már írtuk, az összecsapásra a belépés ingyenes lesz, így a lila-fehér szimpatizánsok is kedvező körülmények között biztathatják kedvenceiket a Messzi István Sportcsarnokban.

A jászberényiekkel korábban már edzőmeccsen megmérkőzött a kecskeméti alakulat, ám azóta jelentős erősítésen esett át az A-csoportos gárda, jelenleg az 5. helyen állnak a legfelsőbb pontvadászatban. Legutóbbi meccsüket a Csorvási fivérekkel felálló Szeged ellen játszották, s meg is nyerték, legjobb pontszerzőik Rakics, Markovics, Dramicsanin és Horti voltak.

A meccs szünetében most is lesz Decathlonos játék, jelentkezni a ktekosar@gmail.com és a kecskemet@decathlon.com címeken lehet.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..