kesport.hu

KTE Duna Aszfalt: Tekintélyes győzelem a Nagykőrös ellen

99-69-s győzelmet aratott a KTE Duna Aszfalt férfi kosárlabdacsapata a Nagykőrös ellen a pénteken rendezett bajnoki találkozón, a Messzi István Sportcsarnokban. 

Villámrajtot vett a KTE Duna Aszfalt a szomszédváros ellen, a pontvadászat 12. fordulójában: már az első negyedben 15 pontos előnyre sikerült szert tenni, és ez igazi csapatmunka volt, ugyanis a kosarakon heten osztozkodtak.

A megnyugtató, 23-8-s előnnyel zárult első negyedet követően tovább nőtt a két együttes közt a különbség, a félidőben 47-22 volt az eredmény. A végére sem maradt sok izgalom, a Nagykőrös csak az utolsó, pontokban bővelkedő játékrészt tudta megnyerni eggyel.

A száz pont most nem jött össze, de a 99-68-s győzelem így is tekintélyesnek mondható, a KTE Duna Aszfalt továbbra is makulátlan mérleggel vezeti az NB I/B Keleti csoportját. A meccs érdekességei közé tartozott, hogy a Kecskemét játékosa Tóth Bence, és a Nagykőrösben játszó bátyja, ifj. Tóth Viktor egymást fogta. Utóbbi a hírös városban a leány utánpótlásban dolgozik több korosztályban is, tanítványai kórusban biztatták a meccs folyamán.

A következő meccsre szintén hazai környezetben kerül majd sor, január 26-án 17 órától az Eger lesz a vendég – olvasható a ktekosar.com oldalon.

KTE Duna Aszfalt – Nagykőrös SKE (23-8,24-14, 24-17, 28-29) 99- 68

stat1

5 hozzászólás

  1. redmiller

    2013. január 19. szombat at 03:13

    Többen kérdezték a kupát! Nos, vampeare írta az MNK fórumon:
    “Nyolcaddöntő
    Résztvevők: A Férfi NB I. A csoportjának tizenhárom (13) csapata és a Hepp Kupa az 1-3. helyezett
    csapatai. Összesen tizenhat (16) csapat.
    Lebonyolítási mód: A továbbjutást az azonos osztályú csapatok kettő mérkőzéssel, kuparendszerben
    döntik el (az első mérkőzés pályaválasztó csapatát külön sorsolással kell eldönteni). Kategória
    különbség esetén az alacsonyabb kategóriájú csapat pályaválasztói jogával, egy (1) mérkőzéssel döntik
    el a továbbjutást. Az NB I. A csoportos bajnokság alapszakaszának első köre után az 1-3. helyen
    végzett csapat és a 2011/2012. évi Férfi Magyar Kupa győztes sportszervezete kiemelésre kerül.
    Sorsolás: 2012. december 11. kedd – 11.00 óra
    Mérkőzések:
    1 mérkőzés esetén: 2013. január 9. szerda
    2 mérkőzés esetén: 2013. január 9. szerda és 2013. január 16. szerda
    Negyeddöntő
    Résztvevők: A nyolcaddöntőből továbbjutott nyolc (8) csapat. Az NB I. A csoportos bajnokság
    alapszakaszának első köre után az 1-3. helyen végzett csapat és a 2011/2012. évi Férfi Magyar Kupa
    győztes sportszervezete kiemelésre kerül.
    Lebonyolítási mód: A csapatok két (2) mérkőzésen, kuparendszerben döntik el a továbbjutást. Az első
    mérkőzés pályaválasztói jogát sorsolással kell eldönteni.
    Sorsolás: 2013. január 22. kedd – 11.00 óra
    Mérkőzések: 2013. február 6. szerda és 2013. február 9. szombat
    Négyes Döntő
    Résztvevők: A negyeddöntőből továbbjutott négy (4) csapat.
    Lebonyolítási mód: 2 napos rendezvény keretében.
    1. nap: A csapatok kiemelés nélkül kerülnek összesorsolásra, és egy (1) mérkőzésen döntik el a
    döntőbe jutást (Elődöntők).
    2. nap: Az első nap vesztesei a 3. helyért (kötelező), az első nap győztesei az 1. helyért mérkőznek
    (Döntő és mérkőzés a 3. helyért).
    Sorsolás: 2013. február 12. kedd — 11.00 óra
    A végleges játéknapokat és időpontot – az esetleges TV közvetítés függvényében – az MKOSZ
    legkésőbb a sorsolás előtt két héttel közzé teszi.
    Az MKOSZ a résztvevő csapatok pályázata alapján dönt a Magyar Kupa Négyes Döntő helyszínéről.”

    Vagyis kiemelt a Szolnok, az Alba, a Kaposvár (ha a Falco ki nem veri, bár érdekes, hogy az eredeti sorsolási időpont után játsszák…), az ASE (ha bravúrral ki nem veri az MTK Törökbálint)

  2. ferujoe

    2013. január 19. szombat at 05:52

    Ezek szerint….
    A Kecskemét hiába másodosztályú, a nyolcaddöntőben már oda-vissza vágó lesz ha I.osztályú csapatot kapunk is.Nagy szerencse kellene ahoz, hogy a három kiemelés mellett a MAFC csapatát kapnánk.

  3. G4444

    2013. január 19. szombat at 14:17

    Hihetetlen. Ami minden országban a kupa sava-borsa hogy kiscsapatok is megkaphatnak egy első osztályú csapatot, es hogy kiscsapatok is nyerhetnek esetleg az itt Magyarországon…. Kiemelik a nagy csapatokat hogy nehogy véletlen legyen más csapatnak esélye…. Hol van ebben a logika?? Persze tudom a választ….

  4. radka

    2013. január 21. hétfő at 14:37

    Én csak egy dolgon gondolkoztam el (és itt nem kötekedni akarok) -hogy a cikkben is megemlített ifjú Tóth Viktor milyen példát mutat a mérkőzésen szépszámmal, megjelenő és aranyosan lelkesen szurkoló kislányoknak?
    Sajnos a fent említett edző-sportoló szinte egész mérkőzésen leginkább vitatkozásával és viselkedésével tünk ki a kőrösi csapatból.Egy-egy általa vitatott ítélet után még a következő akciónál is reklamált a játékvezetőknél. Illetve bírálta a csapattársait, szóval fiatal ember lévén csupán jó szándékból ajánlom a figyelmébe hogy ezen próbáljon változtatni ,mert nem szimpatikus.
    Amugy a kislányoknak gratulálok mert aranyosan szurkoltak!

  5. zsum

    2013. január 21. hétfő at 16:23

    Egyetértek radkával. Viktor visszavehetne az arcából, nagy erény az alázat. A gyerekek tényleg aranyosak voltak.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..