kesport.hu

Elhunyt Szabó Mihály, a KTE elnökségének korábbi tagja

A KTE és a KTE UFK elnökségének közleménye mély fájdalommal tudatja, hogy Szabó Mihály, a KTE 1911 Felügyelő Bizottságának tagja, az Utánpótlás Futball Klub rendes tagja, a Szurkolói Klub elnöke, november 4-én délben, 77 éves korában, hosszú súlyos betegség következtében elhunyt.

Szabó Mihály, aki a korábbi KTE elnökségének is tagja volt, elévülhetetlen érdemeket szerzett a KTE fennmaradásában azzal, hogy a megszűnés határára sodródott egyesület érdekében Szarka Balázs elnöknél sikeres “missziót” teljesített.

“Halálával nem csak egy sportbarátot, hanem egy olyan embert veszítettünk el, aki egész életében a barátságot, a szeretet tartotta szem előtt. Ezt különösen a sportban, kimondottam a KTE család összetartásában fejtette ki, s emellett példás családi életet élt” – írja Dr. Kisjuhász Gyula, a KTE és a KTE UFK elnöke a közleményben.

Szabó Mihály haláláról a Kesport szerkesztősége megdöbbenve értesült, s osztozik a család és kollégák fájdalmában.

5 hozzászólás

  1. Öregfiú60

    2013. november 4. hétfő at 17:40

    Szabó Misu, nyugodj békében!
    Remélem, amit a KTE-ért tettél, azt nem felejtik el az illetékesek, s a hazai mérkőzésen megemlékeznek majd arról, hogy Nélküled talán ma nem KTE nevű csapat játszana a Széktóiban.
    A székedre (ha a vezetőség kihelyezi azt) csináltatok egy kis bilétát. Nagyon fogsz hiányozni, remélem sokaknak, Ég Veled!

  2. müllerpapa

    2013. november 4. hétfő at 17:55

    Nyugodj békében Miska bá .

  3. gyuri

    2013. november 5. kedd at 10:43

    Nyugodjál békében Szabó Misi!

  4. Pingback: KTE-Phoenix Mecano- Újpest FC – élő közvetítés

  5. Sz.Gitta

    2013. november 19. kedd at 11:39

    Szeretnénk köszönetet mondani az Univer Szövetkezet, a KTE Egyesület, a KTE UFK egyesület és a SZurkoló Tábot Tagjainak, hogy jelenlétükkel és csodálatos virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek.

    Köszönettel tartozunk a 2013 Nov. 10-én 18 óra 30 perckor kezdődő KTE- Újpest mérkőzés előtti megemlékezésért.
    Nagyon megható és méltó búcsúzás volt,egy olyan embertől,akinek a családján kívül a KTE, a FOCI volt a szenvedélye. Betegsége előtt,szívvel-lélekkel tett meg mindent értük….

    A gyászoló család

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..