kesport.hu

Fontos pontot hozott el Ózdról a KTE-Altoterra

A végelszámolásnál fontos pontot szerzett az Ózdi KC otthonában a KTE-Altoterra férfi kézilabdacsapata. A vasárnapi mérkőzésen a végjáték tartogatott érdekességeket, nem lehet teljes a hírös városiak öröme.

A hírös városiak meglepték a hazai csapatot védekezésükkel, ennek is volt köszönhető, hogy a félidő derekára négygólos előnyre tettek szert a lila-fehérek. Ezt sikerült megtartani a pihenőre, 8-12-vel fordultak a csapatok.

A folytatásban védekezést váltott az Ózd, de ennek ellenére a kecskemétiek továbbra is domináltak az összecsapáson. Az utolsó tíz percben azonban fejben elfáradt a KTE-Altoterra, több meggondolatlan húzás miatt feljött a vendéglátó együttes. A végjátékban nem sikerült gólt szereznie a Kecskemétnek, ellenben kaptak hármat is, így alakult ki a 22-22-es végeredmény. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy három másodperccel a vége előtt bekapott találat után már nem engedték időt kérni Kopornyik Zsoltot, hanem lefújták a mérkőzést arra hivatkozva, hogy letelt az idő, így pontosztozkodás lett a vége.

Kopornyik Zsolt edzői értékelése: – Taktikailag, erőnlétileg jobbak voltunk, de voltak külső tényezők, amelykre nem lehet felkészülni. A végén több hibát is vétettünk, ezeket a jövőben majd javítani kell. Bravúros pontot szereztünk, de megérdemelt lett volna a győzelem is. A versenybíró úrtól azonban megkérdezném, hogy miért nem engedett még időt kérni, mikor még volt hátra három másodperc.

Ózdi KC – KTE-Altoterra 22-22 (8-12)
Kecskemét: Fehér (k), Sipos (k), Erdős 1, Varsandán Á. 3, Lókodi 5, Benke 6, Talmácsi 2, Miss 2, Tarjányi -, Stock -, Kriskó -, Gyárfás -, Petrik Varga 2, Ledacs-Kis -, Csányi 1, Nagy L. -.
Edző: Kopornyik Zsolt

Kiállítások: 10, ill. 10 perc.
7 méteres: 4/2, ill. 3/3.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..