kesport.hu

Szövetségi támogatások segítik a KRVSE vívóinak és öttusázóinak sportolását

A 2012-es londoni olimpia után kiemelt státuszt kapott a vívás és az öttusa sport is. Ennek megfelelően a szakszövetségek kiegészítő finanszírozásban részesültek, melyek fő célja az utánpótlás-nevelés erősítése.

 
Ennek a koncepciónak a keretében jutott – az egyesület életében kiemelkedően nagy – támogatásokhoz a Kecskeméti Repülő és Vívó Sport Egyesület a Magyar Vívó Szövetségtől és a Magyar Öttusa Szövetségtől egyaránt.

A Magyar Öttusa Szövetség támogatása több részletben lehívható, utófinanszírozású műhelytámogatás, kereken 2.000.000 forint, melynek az előteremtése nem kis feladat elé állítja az egyesületet, hiszen ez az összeg több, mint egy évi költségvetési keretük. Ebből kerülnek finanszírozásra az úszóedzések, a lovaglóedzések, és a vívóedzések.

Két új fegyver a lövészethez, vívó felszerelések, fegyverek, sportruházat kerül beszerzésre, valamint edzőtáborozásra is futja belőle. A pályázat segítségével felszabaduló összegek pedig indulótőkét képeznek a tervezett vívóterem építéshez, melyről a tárgyalások már folynak Kecskemét Város Önkormányzatának vezetői, a Magyar Vívó Szövetség, a Magyar Öttusa Szövetség és a Kecskeméti Repülő és Vívó Sport Egyesület vezetői között.

A Magyar Vívó Szövetség vidéki egyesületek számára kiutalt rendkívüli támogatásának keretében jutott a KRVSE újabb 310.000 forinthoz, valamint várja a Sport XXI. Program keretében a kiváltott versenyengedélyek számának arányában kiosztott összeget, melyből 102.000 forint jut a KRVSE-nek.

Ezeken felül az adó egy százalékának felajánlásokból további 118.000 forintot sikerült az agyesületnek összegyűjtenie. A Magyar Vívó Szövetség által kiírt felszerelés beszerzési pályázaton a KRVSE is nyert, így tíz új fejvéd és 10 darab új vívóruha segíti a sportolók felkészítését.

4 hozzászólás

  1. KecskemetiZONA

    2013. december 19. csütörtök at 15:24

    ktevívó örülhet.

    Úgy tűnik, a focisták gyalázásán keresztül egyesülete támogatáshoz jutott.

  2. ktevivo

    2013. december 19. csütörtök at 20:23

    Nem éppen így van, ez egy hosszú folyamat. Mind a szövetségi támogatások megszerzése, kiérdemlése, mind a foci szapulása sok év munkája és tapasztalata.
    Azt azért megjegyezném, hogy nem a focival mint sporttal van bajom, hanem azzal, hogy a felnőtt korosztály teljesítményét élvonalbelinek csúfolják, tömik őket pénzzel, miközben az utánpótlás nevelésben dolgozó edzők -akik valójában a sportot tanítják és akik kezei közt a legtöbb gyerek felnő- egyáltalán nincsenek úgy megbecsülve mint azok, akik tulajdonképpen érdemtelenül sok pénzt kapnak és nem hivatásból, hanem megélhetésből futballoznak. Ráadásul erősen kétlem, hogy egy stadionfejlesztés előrébb viszi a foci ügyét hisz gyanítom, hogy az a tény hogy egy lelátó be van-e fedve a fű színét és minőségét nem befolyásolja, szóval sem közvetlen, sem közvetett hozadéka nem lesz a foci színvonalára, maximum a közönség kényelmét szolgálja.

  3. KecskemetiZONA

    2013. december 19. csütörtök at 21:50

    Elég furcsa felfogás, próbálom megemészteni.

    Akkor minek építenek vívótermet, megteszi a tornaterem is.

    Nem lehett itt szétválasztani semmit, az 1 : 8 arányú lebőgésben az utánpótlás edzők is vastagon benne vannak, akik mellesleg több oldalról házilag és kormányilag megvannak fizetve. Mint ahogy a vívók is. Különben már rég felmondtak volna.

  4. Pingback: A 2013-es év fontosabb eseményei – év végi összefoglaló 3. rész

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..