kesport.hu

Urbán szerint nem okozhat gondot az Akasztó

Urbán Pál a jelenlegi Kecskemét talán legeredményesebb futballistája.

A saját nevelésű védő itt járta végig az utánpótlást, sőt, Kecskeméten mutatkozhatott be az NBI-ben, emellett tagja volt a Magyar Kupát megnyerő KTE-nek 2011-ben, de nagyon büszke a tartalékokkal szerzett NB III-as bronzra is.

Kicsit kanyarodjunk vissza a múltba. Kecskeméti nevelés vagy, és 4 évvel ezelőtt megnyerted a Magyar Kupát. Fogalmazhatunk úgy, hogy egy kisebb kitérő után, nyáron hazatértél?

Igen, fogalmazhatunk így is, hiszen 6 éves koromban Kecskeméten kezdtem el futballozni, és a korosztályos csapatokat végigjárva, a KTE színeiben jutottam el a legmagasabb osztályig.

Melyek azok a sikerek, élmények, amik élre kívánkoznak lila-fehérben?

Első helyen említeném az NBIII-ban elért bronzérmet, ezt követően bemutatkozhattam az élvonalban, és amire a legbüszkébb vagyok, hogy részese lehettem a Magyar Kupa győzelemnek.

Játszottál Dunaújvárosban, Soroksáron, Cegléden az NBII-ben és az NBIII-ban. Milyen élményekkel gazdagodtál ezekben az években?

Valóban igaz, másfél évet játszottam a másodosztályban, és két évet a harmadosztályban. Számomra a legkedvesebb a Soroksár színeiben megszerzett két NBIII-as bajnoki cím, és ezzel az NBII-be való feljutás. Mindhárom egyesületnél jól éreztem magam, szakmailag sokat tanultam, és rengeteget fejlődtem.

Nem tartozol az öreg játékosok közé, ám az említett tapasztalataid miatt, vezérszerep hárulhat rád. Mennyire elvárás ez veled szemben?

Azt gondolom, hogy nem csak a vezetéstől elvárás, hanem magammal szemben is, hogy az elmúlt időszakban magasabb osztályban szerzett tapasztalataimat átadjam a fiataloknak, és segítsem a csapatot a célok elérésében.

Fogalmazzunk úgy, hogy érdekes meccsen vagytok túl, és egyértelmű, hogy ennek sorsa jelenleg nem rajtatok múlik. Mennyire sikerült túllépnetek a történteken?

Tényleg nem rajtunk múlik, de nekünk nem ezen a meccsen kell rágódnunk, hanem előre kell tekintenünk és már a hétvégi meccsre koncentrálni. Visszakanyarodva az előző kérdésedhez, a tapasztalatokon túl, az ilyen nem várt események, történések feldolgozásában is próbálom segíteni a fiatalokat.

Vasárnap Akasztóra megyünk, ami a papírforma szerint nekünk kedvez. Hogyan készültök, milyen összecsapásra számítotok?

Nehéz mérkőzésre számítok, de megfelelő koncentrációval, és a külső körülmények kizárásával azt gondolom, nem okozhat gondot a 3 pont megszerzése.

(kecskemetilc.hu)

2 hozzászólás

  1. KecskemetiZONA

    2015. szeptember 25. péntek at 20:07

    A külső körülmények kizárására nagy szükség lesz, mert az akasztói szurkolói légkör sem piskóta, és ahogy számítani lehetett a megyei bajnokikon az ellenfelek külön figyelmet szentelnek a KLC-KTE-nek. Nehogy belezavarják a csapatot egy kiállítási hullámba.

  2. KecskemetiZONA

    2015. szeptember 26. szombat at 11:29

    A népszerű bulvár lap, a Blikk vasárnapi kiadásában érdekes eszmefuttatáson akadt meg szemem, a szerkesztők az elmúlt bajnoki idényben még a labdarúgó NBI-ben vitézkedő egyesületek, közöttük a KLC-KTE további sorsát ecsetelték. A cikkben a klubok prominens vezetői nyilatkoztak. Ezek szerint:

    Pápán: helyi fiatalokra támaszkodva építik a csapatot, a szurkolók türelmesek, cél majd az NBIII.

    Győr: főleg az akadémiai növendékekre számítanak, a város segítése meghatározó, cél az NBII.

    Pécs:_ a TAO-nak köszönhetően az utánpótlásra 150-200 milliót fordítanak, a felnőttekre 30-40 milliót, stadionhasználatot kaptak.

    Nyíregyháza: a csapat a kizárás után sem esett szét, 9-10 játékos, és a szakmai stáb maradt, mellettük főleg saját nevelésű játékosok beépítésében gondolkodnak, cél az NBII, majd mielőbb visszatérni az NBI-be.

    Kecskemét: Mi az önkormányzat segítségét, a stadion ingyenes használatát és a szurkolótábor kitartását hangsúlyoztuk.

    Az utánpótlás beépítéséről, akadémistáinkról egy szó se.

    Tudjuk be “sajtóhibának”.

    Részletek az újságban.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..