kesport.hu

2016-ban kezdenek csak neki a Széktóinak

Az utóbbi időben egyre inkább csak ez a téma érdekelte olvasóinkat, ezért megkérdeztük a lebonyolító Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt-t, hogy mire számíthatunk Kecskeméten a Széktói Stadion kapcsán.

Még tavasszal számoltunk be róla, hogy novemberben láthatnak neki a Széktói Stadion rekonstrukciójának. Azóta sok pletyka is szárnyra kapott, sőt mint ismeretes, a hírös városi labdarúgás helyzete is jelentősen megváltozott.

A “városi legendák”, szóbeszédek nem hagyták nyugodni szerkesztőségünket, ezért írásban megküldtük kérdéseinket a lebonyolító szervhez, akik válaszoltak is készségesen.

A levélből kiderült, hogy a keretösszeg változatlan, továbbra is 800 millió forint van előirányozva a stadion projektre. 560 millió forintról már szerződése is van Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának. A projekt további támogatását Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvényében előirányzott 240 millió forint biztosítja.

A különböző dátumokkal kapcsolatban konkrét időpontokat nem kaptunk, csak hogy 2016-ra datálhatóak a munka kezdési és befejezési fázisai. Ezek függnek a maradvány 240 millió forintról szóló szerződés megkötésének időpontjától, a műszaki tervek előkészítésének folyamatától, illetve az ezt követő közbeszerzési eljárás gyorsaságától.

A Széktói Stadion 4-es pályájára tervezett atlétikai centrummal kapcsolatban is tettünk fel kérdést. Az erre elkülönített keretösszeg változatlan – közel 570 millió forint -, s a szerződés megkötése folyamatban van. A várható átadás legkésőbbi időpontját 2016. december 31-ben határozták meg.

14 hozzászólás

  1. Pingback: Napikispest 2015.11.11 | Csak a Kispest!

  2. KecskemetiZONA

    2015. november 11. szerda at 14:29

    Már konkrétumokat sem mond a névtelen válaszoló, ez a projektról mindent elmond, Kecskeméten profi foci lebontva, stadionépítés halogatva, gondolom előbb nekünk kellene komolyságunkat bizonyítani.

    Azt is el tudom képzelni, hogy teljes leépítés az elvárás, majd nulláról kezdve, új szereplőkkel az építkezés. Persze ez csak találgatás, egyelőre másra nem tudok gondolni.

    Azt hiszem leszögezhetjük, az új stadionra az atlétáknak és a labdarúgóknak szükségük van, hiszen távlatilag élsportban, világversenyek rendezésében gondolkodunk. Vagy nem?

    A jelenlegi vezetőknek mihamarabb bizonyítaniuk kellene, hogy a feladat megoldására alkalmasak, különben hagynak bennünket vergődni abban a megyei bajnokságban, ahonnan évek óta több csapat nem kíván feljebb kerülni.

    Az MLSZ-nek nem ilyenekre van szüksége, nem fér bele a sportág megújítási koncepciójába.

    Nem ártana felébredni, haragszomrádot félre tenni, közös erővel lendületet venni, különben a Bozóky érában felújított stadionban, és a megyei osztályban fogjuk a következő száz évet eltölteni.

    • dorba

      2015. november 11. szerda at 16:21

      Bár polgármester asszonyunk gyakran hangoztatja, hogy a stadion felújítás nem függ össze a csapat szereplésével, szomorúan kell megállapítanom, hogy összefügg.
      Ugyanis nem létezik, hogy egy beruházás (ha igazán akarják) ennyi csússzon. Az eredeti tervek szerint tavasszal kellett volna kezdődni, és augusztusra befejeződni (2015).
      Most még tervek hiányáról, pályázat kiírásról, a 240 millió lekötéséről, a jövő évi kezdésről beszélünk?
      Etetnek bennünket, mint ahogy a csapat megerősítésével is!
      Mi meg csak hallgatunk…..

  3. Karcsibacsi

    2015. november 11. szerda at 14:46

    Lehet, hogy előbb lesz NB-s focicsapatunk, mint felújított stadionunk? :)

  4. KecskemetiZONA

    2015. november 11. szerda at 14:50

    Előfordulhat, mert az csak rajtunk múlik.

  5. Lujo

    2015. november 11. szerda at 14:55

    Komolytalan a válasz, semmi konkrétumot nem tartalmaz, “nesze semmi fogd meg jól”. Éppen olyan komolytalan, mint azok akik ma a ” merchedes városában” a labdarugással foglalkoznak. Ha nem igy volna, már régen “előrukkoltak ” volna egy koncepcióval, ami hivatott volna Kecskemét labdarugásának mielőbbi rendbetételére.Talán a télen lehet valami elképzelés?

  6. KecskemetiZONA

    2015. november 11. szerda at 14:56

    Érdekes Garami Józsi bácsi nyilatkozata, hogy a többi kizárttal együtt hiányzunk az NBI-ből.

    Az MLSZ-nek érdeke, hogy bebizonyosodjon, a tizenkettővel jót húzott.

    A háttérben ilyen dolgok is lehetnek.

  7. CsakKecskemet

    2015. november 11. szerda at 17:58

    2016. x. hó y. napján meg majd jön a következő nyilatkozat, hogy most még nem, majd 2017-ben, a vége meg az lesz, hogy nem épül itt ló… se.

    Az meg már rég bebizonyosodott, hogy a létszámcsökkentés semmilyen előnnyel nem járt. Nem nőttek a nézőszámok, nem lett jobb a színvonal. Ha a szövetség célja az volt, hogy a pénzeket kevesebb csapatnak (a kiválasztottaknak) kelljen elosztani, akkor viszont tökéletesen működött ez a lépés.

  8. kecske

    2015. november 12. csütörtök at 06:17

    A KAMIONOS RÓZSÁT VISSZA A CSAPATHOZ! Ő az az ember, aki az elmúlt évszázadban letett valamit az asztalra. Bajba került? Akkor az ilyen embereket ki kell segíteni,nem eltiporni. Mert ez az ember a köz részére is adott valamit. Nem úgy, mint a sok megélhetési politikus, aki egy forintot sem ad a saját pénzéből. Még egyszer mondom: A KAMIONOS RÓZSÁT VISSZA A CSAPATHOZ!

    • Karcsibacsi

      2015. november 12. csütörtök at 13:44

      Isten ments… Amit épített, azt tönkrevágta. Beszállhat, ha rászánja a pénzét, de döntési pozícióba inkább ne. Érdemei elismerése mellett jobb, ha háttérben marad.

  9. KecskemetiZONA

    2015. november 12. csütörtök at 07:41

    Ezt is megértük, teljesen logikus, amennyiben az új rendszer nem működik visszakövetelik a régit. Pedig milyen sokszor olvastuk, ha a “kamionos” távozik az önkormányzat részvényeket vásárolhat, és az epekedve várakozó nagy befektetők előtt az ajtó kitárul.

    A kapuval nincs semmi probléma, csak kevesen akarnak belépni rajta.

    Az eredmények siralmasak.

    Bízzunk benne, hogy az ügyben érintettek összeszedik magukat.

  10. Strongest

    2015. november 12. csütörtök at 09:44

    A stadion építést nem igazán lehet az önkormányzat nyakába varrni, ők lebonyolítók igazából, az akarat és a pénz felülről érkezik. Aki végigkövette az országban egyetlen építkezés életét is, az igazából ezen a pár évecske csúszáson meg sem lepődik… Én azt veszem ki a történetből, hogy ezek az összegek elviekben szerződésekkel megvannak, de egyelőre halogatják a dolgot. Nekem igazából mindegy, mikor kezdenek bármit is, csak legyen, mert különben itt ha változnak a politikai szelek, soha az életben egy kapavágást nem fogunk látni.
    Ezt a nulláról építkezés dumát el kell felejteni, ez egy orbitális butaság. Honnan? Megye 3-ból kezdjünk el bohóckodni? ne vicceljünk már.
    A jelenlegi vezetőknek először anyagi hátteret kéne biztosítani, és utána lehetne pálcát törni felettük. Ez eddig nem történt meg. Olvastatok egyetlen szponzorról, konkrét városi támogatási keretösszegről a foci kapcsán nyár óta? Egyetlen ember a Phoenix Mecano Nagy Zoltán volt, de konkrét összeg ott sem szerepelt. Pénz nélkül jöhet ide Dárdai Pál is, akkor se lehet megye I-es bajnokcsapatot csinálni, ezt be kell látni.
    Az önkormányzat is nagy szavakkal dobálózott, aztán egyelőre semmi nem lett a történetből, ezt inkább a nyakukba lehet varrni.

    • Karcsibacsi

      2015. november 12. csütörtök at 13:48

      Pénz megvan rá, a lebonyolítás csúszik. Az meg az önkormányzat sara.
      Az tény viszont, hogy az építőiparban a csúszás, nagyobb projekteknél akár több év is, teljesen megszokott. Reméljük, hogy itt is “csak” csúszás van…

      • Strongest

        2015. november 12. csütörtök at 16:52

        Ezt azért nem mondanám egyértelműen, mert Diósgyőrben is csúszás lesz, és ott aztán biztosan nem húzná az önkormányzat, ha tényleg meglenne a pénz náluk. Gondolom ott is ugyanaz a menet, mint nálunk a tervezés, kivitelezés terén.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..