kesport.hu

A címvédő elleni szuperrangadóra készül a KRC

A férfi röplabda-bajnokság egyik legnagyobb ragadójára lehet számítani vasárnap 17 órától a Messzi István Sportcsarnokban.

A KRC hazai pályán fogadja a szettveszteség nélküli, első helyen álló Fino Kaposvár együttesét.

Az eddig várakozásokon felül teljesítő KRC csapatkapitánya, Dorcsák Lajos így várja a vasárnapi bajnokit:

– A Kaposvár és Kecskemét közti összecsapás az elmúlt években mindig rangadó volt. A vendégek, mint ahogy a tabella is mutatja, szettet se veszítettek eddig a bajnokságban, sőt a nemzetközi kupában is továbbjutottak. Igyekszünk ezt a sorozatot megtörni, legalább szettet vagy szetteket rabolni. A Kazincbarcika ellen is sikerült bravúrgyőzelmet bemutatnunk, s reméljük, hogy vasárnap ezt meg tudjuk ismételni. Teljes kerettel vágunk neki a rangadónak, egyedül Pesti Marcell küszködik egy kisebb sérüléssel, de bevethető lesz a hétvégi mérkőzésen. Bízom benne, hogy sokan kilátogatnak majd buzdítani a csapatot. Várunk mindenkit nagy szeretettel!

A KRC – Fino Kaposvár szettjei előtt lehetőség van a szurkolóknak kedvezményes kezdőnyitásra, amelynek feltételeiről ide kattintva olvashatnak.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..